- Részletek
-
Írta: Nagy Gabor
„Időnként olyat teszünk, hogy magunk is megbánjuk, olykor idegenként állunk saját cselekedeteink előtt, néha meg nem értjük magunkat. A csúcs, amikor hitetlenül azt kérdjük magunktól: ez én voltam?”
Néha az az érzésem, többszörösen kettős személyiségem van. Egyik pillanatban pergető horgászként járom a vadregényes folyópartot, máskor meg pontyhorgász módjára elektromos kapásjelzőm csipogására vágyakozom a sátram előtt lobogó tábortűz mellett. Ezt fokozva, az elmúlt hétvége hatására, lelkem tovább szakadt, és az elmúlt eseményeket kétféle szemszögből is fel tudom idézni. Megszületett a pragma-realista, tényekhez ragaszkodó, eseményleíró énem mellett, a mendax-scriptor horgászújságíró. Ezt egy picit fokozom szadoexhibicionista-amentiával, és megterhellek téged kedves olvasó… Ne olvasd tovább!
Az év utolsó napján mindent megtettem, hogy ha csak egy órára is, de vízpartra kerüljek. Nem vittem túlzásba a szervezést, hiszen a lakásunk mellett csobogó Hejőt vettem célba. Domolykók hadáról álmodozva érkeztem a patak partjára, majd óriási csalódást kellett átélnem, ugyanis csak egy pár centis csermely fogadott engem. Azért alibiből elkezdtem dobálni, és eseménytelen perceket emlékeim felidézésével tettem izgalmassá. - Mennyit változott a világ egy esztendő alatt? Egy évvel ezelőtt még javában élveztük a nyári áradások bőséges vízhozamát, amikor a dermesztő hidegben néhány elszánt pergető barátommal meglátogattuk a Hejő patakot. Csodálatos jégképződmények között dobáltuk a műcsalinkat a vízbe, és sorra fogtuk a csukákat. Eszembe jutott, hogy készítettem néhány felvételt az eseményről, és egy esztendő elteltével érdemesnek találtam, hogy megosszam veletek. 
Pontyok pergetve
Sügérmánia
A négy Muskétás, avagy sirály volt...
Idegen vizeken.