Idegen vizeken

Részletek: Írta: Gendúr Viktor

Idegen vizeken.

Ködös október végi reggelre ébredtünk, és nagy reményekkel indultunk neki a horgászatnak. A színhely a Zagyva, de mivel én csak a fenti szakaszokat szoktam járni, most úgy döntöttünk, hogy lentebb kocsikázunk, és ott próbálunk elcsípni egy-két halat. Azért döntöttünk, így mert a megszokott fenti szakaszokon vészesen pici lett a víz (20-30cm) így a halak teljesen a növényzetben álltak, ahonnan nem egyszerű a kristály tiszta vízből kicsalni őket. Szóval ködös volt a reggel, de láttuk, hogy tiszta az égbolt és jó idő kerekedhet. Uticélunk a Zagyva jászteleki és jánoshidai szakasza volt. Nem indultunk korán, mert nem akartunk hidegben pecázni, de hét óra után azért már úton voltunk.

A Galga völgye nagyon párás így azt gondoltam, hogy a jászságban jobb lesz a helyzet, de tévedtem, mert ahogy odaértünk a látó távolság alig volt több 20-30méternél, de már kezdett kibontakozni a napsütés, és lassan felemésztette a párát. Amíg összeszereltünk meg latolgattuk a lehetőségeket, egész jó idő lett, és most vettük szemügyre a terepet. A fenti szakaszoknál lényegesen szélesebb és mélyebb volt a víz, és itt nem voltak kiirtva a fák és a bokrok, mint a fenti részeken. Nagyon tetszett és megállapítottuk, hogyha itt nem fogunk halat, akkor sehol. Egy mélyebb résznél voltunk, tőlünk úgy 50méterre egy nagy kövezés fogta a vizet.

Dobáltam pár percig, de a kövezés alatti rész csábítóbb volt, így helyet váltottam domolykókban reménykedve. Itt a kövezés alatt gyorsabb volt a víz és tele volt visszaforgókkal, igazi domolykós pályának tűnt de hamar rá kellett jönnöm hogy most nem tart halat ez a jónak tűnő hely. Elindultam tovább lefelé de a víz csak egyre kisebb lett és egy sügér rávágáson kívül nem tudtam kapást kicsikarni. Melegedett az idő és úgy döntöttem a kövezés alatti részt vallatom, hátha előjöttek a domik. Visszaértem, majd pár perc pihenő után újból vallatni kezdtem a vizet. Szerintem több mint egy órát próbálkoztam, kipróbálva számtalan csalit, de koppintásom sem volt, és kitartásom kezdett alábbhagyni, amikor a kövezés feletti mélyebb részről egy nagy csattanást hallottam. Kishalak ugrottak ki a vízből, és nagy burványokat láttam. Hűha, itt valami nagyon nyomul, így gondoltam leülök egy kicsit és figyelem az eseményeket. Ahogy leültem, a szintkülönbség miatt pont szem magasságba került a fenti szakasz, így élvezhettem az eseményeket. 20percen belül rá kellett jönnöm, hogy itt nem kis mennyiségű csuka van, és azok is mind a szél vizeken. Bemértem a helyeket és felballagtam, mert úgy éreztem ettől jobb helyet úgy sem találok és eldöntöttem, hogy a megszokott barangolástól eltérően most ezt az 50méteres szakaszt fogom átfésülni. Volt nálam sokféle csali köztük gumihal is, de mert a szél vízben volt a legtöbb akció, ezért egy 4cm-es Salmo Hornetet akasztottam a wolfram szál karabinerébe. Pár dobás után elég éles kis koppintással egy 35cm körüli csuka jelentkezett, majd követte őt még vagy három társa, amiből kettő talán a negyven centit is meghaladta.

Jó volt már végre az esemény, éreztem, hogy kicsit feljebb kapcsolt szervezetem. Közben az egyik szemem mindig egy a túl parton, tőlem tizenöt méterre található helyet pásztázott, ahol egy kis öböl volt és elég sok száraz ágas bogas fa. A víz ott nem lehetett nagyobb 40centinél, és pár percenként valami erőteljes nagy test vágódott a kishalak közé. Pozícióba helyeztem magam és megpróbáltam megdobni az ominózus helyet, de mindig egy-két méterrel rövidebb lett a dobás. Nem messze volt egy híd ott át tudtam volna menni a másik oldalra, de félő volt, hogy elzavarom a nagynak vélt halat. Jobb híján dobáltam tovább megpróbálva elérni a helyet, ami egyszer sikerült is.

Ahogy csalim a vízre ért, láttam egy fél köríves hullámzást, majd amikor elindítottam mintha tuskóba húztam volna. Automatikusan bevágtam, mire a tuskó megelevenedett, botom karikába ugrott az orsó dobja pedig olyan sebességgel kezdett el forogni amilyet még sosem tapasztaltam. Egy pillanat alatt megugrott a pulzusom, és nem kis izgalom fogott el. Mivel tisztában voltam vele hogy felszerelésemhez mérten hatalmas erejű halat akasztottam, az első gondolatom az volt, hogy ma megint vesztesként kerülök ki ebből a csatából. A 2. 20m hosszú és 5-20g dobó súlyú bot meg a 0. 16-os monofil most úgy tűnt, hogy itt nagyon kevés lesz. Halam egyenletes tempóban vitte lefelé a zsinórt az orsóról. Kb. öt percig közöm nem volt hozzá, oda ment ahová akart, de szerencsémre a nyíltvízen dolgozott. Mikor éreztem, hogy már meg-meg áll,elkezdtem visszanyerni a zsinórt,és ez volt az első pillanat amikor kezdtem érezni, hogy ezt a csatát még megnyerhetem. Halam most már két-három méterre forgolódott, de most már fáradt és rövidebb kanócon még veszélyesebbnek tűnt, mert nem egyenletesen húzott, hanem hosszabb rövidebb kirohanásokkal próbált szabadulni. Botom ezt nagyon jól abszolválta, de egy-két kirohanásnál annyira határon volt, hogy féltem a bottöréstől. Eltelt már vagy 8perc mikor már teljesen előttem küzdött, de még mindig a mélyben, és hogy a kerülgető szívroham esélyét megnövelje, elindult egy száraz fás akadó felé, de olyan sebességgel, hogy csak arra maradt időm, hogy a zsinórt az orsó előtt a bottestre szorítsam a tenyeremmel. Félig behunyt szemmel vártam mi történik, de zsinórcsattanás helyett csak egy pocskolást hallottam és egy fordulóval felém indult el. Ahogy sodrással szemben elúszott előttem akkor pillantottam meg először, és kikerekedett szemmel néztem, ahogy a hatalmas csuka megint a mélybe tör. Most már teljesen elárasztott az adrenalin és éreztem, hogy kezem remegni kezd. Még egy nekirugaszkodása volt, majd a felszínen kezdte el artista mutatványait, amit vízre érkezéskor nem kis csobbanások kísértek. Már vagy tíz perce folyt a küzdelem és most éreztem hogy már nem képes nagy erőkifejtésre, így húztam a féken és a parthoz tereltem. Annyira elkészült az erejével hogy a parthoz érve csak felfeküdt a hínarasra, és teljes nyugalommal tűrte hogy a grippet a szájába téve partra emeljem. Nem akármilyen érzés fogott el, az idegi és fizikai fáradtság plusz a boldogság keveréke dolgozott bennem. Felvittem egy füves részre és nem tudtam vele betelni, de sokáig nem tétlenkedhettem, mert félő volt, hogy elpusztul. Lőttem pár földön fekvős képet, de az időzítővel nem akartam húzni az időt,így megkértem egy idősebb urat (aki végig is nézte a fárasztást) hogy csináljon egy-két képet.

Egy másik úriember is érkezett kb. a fárasztás felénél, nála volt mérőszalag, amit rendelkezésemre bocsátott. Orrhegytől farok tőig 82cm. Megköszöntem a készséges segítséget, majd kézbe véve a halat elindultam a víz felé, majd odaérve fölé hajoltam és lassan beleeresztve a halat útjára engedtem. Fantasztikus érzés volt szabadon engedni egy ilyen gyönyörű és egészséges halat. Az idős úr jelezte, hogy mennie kell majd kezet nyújtva gratulált, és megjegyezte: nem gondoltam volna, hogy egy ilyen hal visszakerül a vízbe. Autóba szállt és elment. Én is odébb mentem ahol senki sem zavar és elkezdtem feldolgozni az eseményeket. Most már megnyugodtam, és az jutott eszembe, hogy még nyáron életem domolykóját elbaltáztam, akkor legalább most életem csukáját megfoghattam. Most is, mint már annyiszor arra gondoltam, hogy mit tartogathat még szeretett kis folyóm, mert még mindig tele van meglepetésekkel, fordulatokkal, és remélem, hogy ez még sokáig így marad. Köszönöm neked Zagyva!