f m
Copyright 2017 - All right reserver! pecavilag.hu 2007-2017

Gyomorból hörgő malac domolykók

00 Hajnali háromkor az ébresztő hangjára keltem. Meg kell mondjam nem esett túl jól. Tizenegy is elmúlt mire sikerült elaludnom. Na nem az izgalmak miatt, valahogy azon már túl vagyok, hogy egy peca előtt forgolódjak. Oka az volt, hogy előző nap délelőttje  óta fájt a gyomrom. Szokásos rituálék, majd irány a vasút. Gyalog jó fél óra az iparnegyeden keresztül. Amikor hajnali négykor egy borjú nagyságú rotweiler típusú őrkutya gyomorból hörögve ront neki belülről a kerítésnek, akkor csak reménykedni tud az ember fia, hogy nincs “rés a pajzson”. Eközben azon gondolkodsz, ha mégis lenne, akkor melyik botot próbálod a torkán letuszkolni!


Szerencsére épségben érkeztem a vasútra, a vonat indult időben.
Irány domolykóország!

Gyomorfájás nem csillapodott, hiába volt reggel meg a rituálé, irány a vagonban található illemhelyiség. Mostanában ha vonattal utazok örömmel konstatálom, hogy a vagonok legalább cserélődnek. A mozdonyok nagy része régi, és továbbra sem száguldanak 300-al, de azért szeretek vonatozni. Az olyan más filing! Szóval a vagon új, de az “illemhelyiség” még mindig a megszokott méretű, sőt talán kisebb, igaz már nem annyira ótvar. Nem egyszerű, két bottal, hátizsákkal, szatyorral benne a csizmával, merítővel, de azért megy a feladat. Az óraátállítás miatt még sötétben parkoltunk le a zúgónál vendéglátómmal. Felette kezdtünk. A magas a víz miatt nem igazán volt dobható a pálya. Nem jók a beállók, irány a zúgó alatti rész. A szokásos mélyre menő hendmédekkel kezdtem. Bíztam a helyben. Ahogy kezdett pirkadni, egész apró küszök kezdtek el pityogni, fürdeni az oxigéndús vízben. Csalicserére szántam el magamat. Skill barátomhendméd kishal utánzatára esett a választásom.


Nem véletlenül! Repült a csali a pityogó küszök közé a túloldali nádas tövébe. Éreztem benne a halat, de nem ütötte semmi, a csali beért az erősen sodró vízbe, majd már a part mellett féksivítós kapást kaptam. Elkövettem a tipikus hibát! Nem számítottam már a halra, nem jó szögben állt a bot, nem akadt. Biztos voltam a nagy halban, és már pöcintettem is vissza az apró hendméd csodát. Minden idegszálammal az esetleges kapásra figyeltem, és amikor az iménti támadás helyére ért a wobbler BAAAAAM! Húzta a féket, beállt a sodrásba. Tudtam, hogy gyönyörű hal van az apró hármashorgon. Az új inspira spicce szépen tompította a kirohanásokat, és egyszer csak egy gyönyörű domolykófej látatta magát a habzó vízben. Az akadás szájszéles volt, de a finom spicc segítette, hogy a vékony hártyát ne engedje el a horog a szákolásig. Utána már mindegy volt!


01


02


03


Elmesélhetetlen érzés volt ezt a kövér, malac domolykót kézben tartani. Bot, orsó, és csaliavató hal is volt egyben. Már nem is fájt a gyomrom, azt is elfeledtem egy időre. Ezért mentem oda. Már harmadszor. Végre megadatott!
Meghívom azt mondta megdöntöm én még ezt, és igaza lett! A zúgónál nem volt már akciónk, így szép lassan elindultunk lefelé minden lehetséges beállót megdobtunk. Csalikat cserélgettem, hogy megtaláljam a tutit a lassuló vízre. Így esett a választásom a SavaeGear lárva csalijára, ami úgy néz ki, mint egy zombi szitakötő lárva. A part mellett irtózatos burvánnyal jelezte valaki, hogy érdeklődött a csali iránt, de sajnos sem azzal, sem másikkal nem tudtam becsapni. Újabb csalicserék következtek. Saját gyártmányra volt ugyan egy kapásom, de nem akadt. És folyamatosan arra gondoltam, hogy egy kisebb 2-3 centis csalikkal horgászott pályán a lárva jó lehet. Ott, ahol ilyen malac domolykók élnek mennie kell a nagy csalinak. Pár száz méterrel lejjebb láttam egy fordulást. Meder közepén ütötte is a lárvát, de nem akadt meg, közben a meghívómnak is burványlós kapása volt, de ő sem járt szerencsével. A lárva egy többrészes csali, elég intenzív a mozgása, az erős sodrás kitolja a szélébe. Már pont azon gondolkodtam, hogy cserélni kellene, amikor a parti növény takarásából egy komoly árny rácsípett. Közben belehúztam a gazba a csalit, de egy gondolattól vezérelve süllyedni hagytam, és életem jászkeszege törölte le azt a lábam alatt 1,5 méteres zászlón.


04


05


Itt már úgy voltam vele, hogy ez a nap elronthatatlan. Ha még dohányoznék leültem volna a partra, hogy elszívjak egy szálat, és csak néztem volna a rohanó vizet.
De mivel már nem gyújtottam rá vagy 18 éve, így folytattuk a pecát egy új pályán, egy új szakaszon, ahol még a vendéglátóm sem járt.  Dzsungelharc, fácánkakasok, őzek, nyulak, és sehol egy ember. Ígéretes helyek, mély víz. Kisebb domik, majd egy hely. A hely! Az a hely! Ahol. Megjött az óriás! 50 centi. Dagadék. Domolykómalac! Gyönyörűség. Jelenleg életem hala! Ilyet, ekkorát még nem. De most végre. Lárvára. Meder közepén. Menekült. Bevetett mindent. Be a nádba. Nem engedtem. Vendéglátóm alátolta a szákot. És ott feküdt előttem teljes hosszában ez a gyönyörű, és fenséges domolykó asszonyság. Mit asszonyság? Királynő! A folyó királynője! Telények ősanyja. Alig bírtam megtámasztani alulról a hatalmas kövér hasát. Nem szoktam halakat mérni, nem is volt nálam mérleg, de kettő feletti volt abban biztos vagyok. Remélem sok kis domolykó kel majd ki az általa lerakott temérdek ikrából.


06


07


Itt már… De úgy is tudjátok. Mindent megkaptam. Nem kívánhattam többet. Jöttek még. Kisebbek, és ezek után közepesek. A szél feltámadt. Nehezebb lett a peca, de azért voltak kapások, ütések, burványok, lemaradt halak. Nagyok is! Egész napra terveztem, de aztán fél háromkor úgy döntöttem megkaptam. Mit? Mindent! Enyém volt a mindenség! Fogtunk még az utolsó hídnál egyet – egyet. A nap csalija a lárva volt. Zseniális cucc. Rendeltem még hármat!  De nem feledkezek meg a hendméd csodáról sem, aminek ezüst párja a Balatonon bitang balinokhoz segített tavaly. Nem véletlen. Benne a sok év horgász, és műcsalikészítő tapasztalata.


08


Elképesztő nap volt mindent egybevetve. Nem tudom lesz e még valaha. Ilyen? Vagy hasonló? Hogy megyek még? Menni kell, amíg lehet, amíg van lehetőség, mert ez az élet! Nem az iroda. Élni kell!


Az első


Túl a fél órás sétán, túl a gyomorból hörgő rotweileren, túl a hajnali rituálén és a korai kelésen ülök a vonaton, és egy emlékkép “gyötör”. Egy emlékkép, amit valójában nem is láthattam, hisz magát kívülről nem láthatja az ember, és mégis. Ez a kép örökre beleégett a retinámba. Ahogy guggolok a zúgó mellett, és arra várok, hogy a hatalmas domolykó feje törjön át a habzó víztükrön.


09


Pár pillanat és ez a kép újra valósággá válik. Ott állunk. Immár hárman. A vendéglátóm, és a két vendég. A kapás nem marad el, de nem akad meg. Eleresztek még vagy 50 dobást, de a zúgó ma nekem nem tartogat halat, így néhány csalicsere után indulok tovább a magas fűben. A fűben mely annyira vizes, hogy a csizma sem segít. Jobbnál jobb helyek, csalicserék, egy lekövetés és semmi más nem jut az első órában. A jászos hely is üres, így indulunk tovább. Megnézünk egy új pályát, izgalommal telve vágunk neki az ismeretlennek. Egy befolyót vallatunk. Nagyon ígéretes pálya, de nem ad halat, így lassan araszolunk felfelé egymást kerülve. Van hogy ugyanazon a helyen is dobok, ahol a többiek, hisz bármi lehet. Egy ütést kapok csak, de nem ragad meg a hal. Nincsenek akciók, így továbbállunk oda, a malac domolykók földjére. Kicsit lejjebb hatolunk a dzsungelben, hisz most hárman vagyunk. Kevés a beálló, így hamar végig lehet érni egy-egy szakaszon. Kipróbálok vagy 15-20 féle csalit, de a lárva valahogy csak visszakerül, és megint arra jönnek az első kapások. Nem akadnak sajnos. A többieknek sem. Nem a horgokkal van a gond, egyszerűen a front, vagy a közelgő ívás miatt “csukott szájjal esznek”. Aztán végre fogok egyet.


10


Két beállóval feljebb a harmadik dobást ejtem a nád mellé, és ahogy indítom a  csalit felsír a fék. Dézsávüm van, de mégsem. Csuka. 35-ös forma. Vendéglátóm beszugerálta nekem. Nem akarta elhinni, hogy egy ilyen intenzíven verető csalira nem megy rá a csuka. Ez ráment. Ráadásul a hátsó horogra olyan csomót fűzött a gumis hálóból, hogy le kell vennem a csaliról a horgot a kiszabadításhoz. Persze előbb a csuka ahogy jön, úgy megy is. Időt vesztek a gubancolással, de nem sajnálom, hisz gyerek még a nap. Estig tervezem. Ma tényleg. Pénteken jön a tilalom. Ki kell használni az időt. Ezt is, és ami még hátra van. Idén 40 éves leszek, és sok mindent átértékeltem magamban, hogy mi volt, mi nem, és mi lehet még? Nagy a valószínűsége, hogy több már ami volt, mint ami lesz. Ezen próbálok változtatni, ha években nem is, de a hasznosan eltöltött szabadidővel igen. Sok dolgot nem tettem meg, sok helyre nem mentem el, mert mindig azt mondtam van még idő! Majd holnap, majd jövő héten, majd jövőre. Így voltam ezzel a hellyel is! Az első horgászat sikertelensége miatt két évig még csak nem is próbáltam meg. Idén már harmadszor járok itt, és bánom, hogy előbb nem tettem meg. Tervek pörögnek a fejemben miközben újra a csalin a horog, és indulok tovább. A múltkori “óriást” adó pálya ma üres, de azért csipegetünk a kisebbekből.


Lassan elérek egy hód által bedöntött fához, ami legutóbb gyanúsan nem adott halat, pedig kell ott lennie. Csak sodrással szemben tudom húzni a csalit a bedőlt fával párhuzamban. Mellette sejtem a halat. Ahogy mellé ér a csali megállítom, ahol kell, és bejön a taktika. Gyönyörű halat fárasztok. A lárvával. Tudom – tudom. Mindenki azzal fog amiben, hisz, amit a legsűrűbben dob, és amit a szponzor cég ad. De nem érdekel ki mit gondol, mert működik a dolog, és ez az én életem.


11


Haladunk lassan felfelé, továbbra is sok a rontott kapás. Van, hogy a botot kiveszi a hal a kezemből, de mégsem. Egy helyen aztán nem várt meglepetés ér. A part egyes részeken horgászok által átesett némi átalakításon, de van ahol a növényzet befedte. Egy ilyenben eltűnök, és majdnem merülök. Szerencsére még mindig jól tudok esni, és a botnak sem történik baja.


Néhány beállóval feljebb vagyok, érzem a helyben a nagy halat. Felfelé dobok. ahogy indítom a csalit hatalmas ütést kapok. Perecben az új inspira, és szinte látom, ahogy a kapitális domolykó szeretne visszajutni rejtekébe, a meder közepén található sűrű növényzetbe. Túrja magát befelé, sodrással szemben. Futok, mit futok, rohanok utána  a parti gazban amennyire tehetem, hisz érzem a komoly halat. Sikerül tervétől eltántorítanom, így lefelé indul a sodrás erejét használva. Öreg rafkós példány, de nem tud átverni, nemsokára a hálóban pihen. 48 centi. Gyönyörű! Nem olyan kövér, mint az előző alkalommal fogottak. Talán ő tejes lehet.


12


Mondhatnám, hogy ő a napom megmentője, de mit kellene egy ilyen napon megmenteni, amikor nem az irodában vagyok? Nyulak mindenütt, dürgő fácánkakasok, őzek ugranak ki a bokorból méterre tőlem, gyönyörű az idő, a folyó, a halak. Mi kell még? Ebből minél több, és innentől teszek is róla. Nem halogatom. Megyek, amint csak lehet! Feljebb rontok egy dobást, ahogy lepöccintem a csalit az ágról ezüst villámként csap oda egy bő hármas csuka a lárvának. A tiszta vízben mindent látok. Mint az akvárium. Csak egy pillanat az egész, és mégis mekkora élmény. Nem vágok be neki hátha így menthetem a csalit. Sikerül! Kirázza, így nem viszi el.


A pálya egyre nehezebb. Kisebb a víz, még több a növény, ahogy haladunk felfelé, egyre nagyobb a forróság. A nap égeti a bőrömet, de nem baj, mert érzem, hogy élek. Hol van már a reggeli pulóver, és a vékony kabát. Egy szál pólóban baktatunk az autó felé újabb halak reményében.


Az újabb pálya nem ad halat, viszont a víz elvesz tőlem egy csalit. Igen a nyerőt. A lárvát. Már kétszer sikerült megmentem a növényzetből, leszedtem fáról, kiszedtem nádból, igaz abban az esetben sikerült vendéglátóm merítőjét derékba törnöm.  De most elveszi tőlem. A bokor melynek ágára viszi a szél a túlparton van. A vékony fonott enged! Három horgászat alatt egy csali elvesztése nem nagy dolog, csak azért fáj kicsit, mert gyönyörű halakat adott. Bánkódni nincs idő, hisz vár az újabb híd, és a zúgó. És hol van még az este?
A híd felett Sándor Fefe kézi készítésű csalija ad egy növendéket. A híd alatt semmi, így irány a zúgó. Felette dobok egyet, és megint bejön a lárva, mert persze van még belőle.


13


Aztán elválnak útjaink. Vendéglátómnak tárgyalása van. Tomi hazamegy, de én maradok estig. Ki kell használni a szabadságot hisz péntektől tilalom. Egy darabig nem jöhetek. De lehet mégis eljövök a zúgó alá. Csak úgy nézni a rohanó vizet. Elindulok lefelé, arra még nem jártam. Megint az ismeretlenbe. Gyönyörű a víz, változatos a part, eszméletlen jó helyek. Kapás van de nem akadnak. Tán a  közelgő front lehet az oka. Nem tudom. Csak műkedvelője vagyok a pergetés eme ágának, de nálam sokkal komolyabb domolykó horgászok is hasonlóan járnak a napokban. Más vizeken is, így nem aggódok. Aztán bevillan, amit Gombár Peti mondott: “Saját csalival csak akkor fogsz halat, ha dobod is!” Az erős sodrós vízben nem nagyon állják meg a helyüket az általam készített “domis” csalik, így a bolerówobblerek közül választom a legkisebbet. Felúszó típusú, úgyhogy nem lehet baj a növényzettel.


Az első kapás után még nem akarok hinni az érzékeimnek, de a harmadik rontott után már kicsit kezdek ideges lenni! Nyugtatom magamat, hogy a csali működik, ne vedd le! Már majdnem a lárva mellett döntök, amikor egy hosszan lefelé megeresztett dobás után valami megálljt parancsol a csalimnak. Nem is rossz hal. Messziről kell kihozni, és dolgozik szépen.
Megvan! Az első sajáttal! Beszákolom. 36 centi. Boldogság van!


14


15


Végre megvan az első. Megérte nekiállni a dolognak a télen. Nem szívbajosak az itteni domolykók, vagy csak a tavasz teszi, de nekimennek a nem megszokott méretű csaliknak. Tele a dobozom apró bogarakkal, és bár sokat nem domolykóztam eddig, szerintem 20 centinél nagyobb halat nem fogtam velük. Erre az 5-6 centis csalikat ütik, és ha rendesen odavernek a 20 centis halak is megragadnak. Lehet rossz irányban indultam el, vagy a bogaraknak is meg van a maga helye? Tudom ám a választ, de nem fejteném ki, hisz nálam sokkal okosabbaktól halottam én is. És tényleg csak műkedvelő vagyok ebben a témában. Azért haladok. Szép lassan. Előre.


Innentől csak sajáttal dobok, és fogok még egy sihedert. Az időm lassan lejár, szinte futok a hídhoz pár dobás erejéig. Aztán loholok a vonatra, mert majdnem lekésem.
Megint a vonaton ülök, immár hazafelé. Megint egy furcsa emlékkép “gyötör”, ami szintén örökre beleégett a retinámba. És ezt a képet tényleg láttam! Első saját készítésű csalival fogott halam képe ez, amit sosem feledek.


16


 Az elmúlás előbb vagy utóbb mindenkit elér, ahogy az alábbi képen látható madárral is ez történt. Mindenképpen arra kell törekednünk, hogy a rendelkezésünkre álló időt a lehető legjobban használjuk ki, és tartalommal töltsük meg. Számunkra fontos tartalommal, hogy minél több látott, vagy vélni látott emlékképünk legyen. Amikor ott kopogtatunk majd a poklok, vagy mennyek kapuján majd eldől, hogy ezek az emlékképek érnek e valami? Nem tudhatjuk, és egy darabig még nem is szeretném megtudni. Lehet, hogy igen, de lehet, hogy nem.


17


Legyen mindeninek zöld a mező, és színes a rét!