Ipolyi napok krónikája
- Részletek
- Írta: Török József
Ipolyi napok krónikája
Az idei évem nyarát leginkább az Ipolynak szentelem. Egyszerűen megtetszett már elsőre, amolyan megláttam és megszerettem dolog volt ez. Vadregényes folyó, viszonylag közel a fővároshoz, sok helyen hosszan gázolható és a halfaunájában pedig a könnyűpergetők is megtalálják kedvenc halaikat. Ebben az írásban Skill és Sky sporttárssal történt kalandjaimat szeretném veletek megosztani. Remélem tetszeni fog, hiszen minden benne van, amiért szeretünk pecázni.
Akinek a kezében a boogie
Az a péntek igazából csütörtökön kezdődött. Valamiért felhívtam Skill-t, aki éppen szabadságát töltötte és amikor mondtam neki, mit is tervezek a következő napra, hosszú hezitálás után –ami lehetett 0,5-1 mp is- belement a másnapi közös pecába. Örültem a hirtelen ötletnek, de egy kicsit el is bizonytalanodtam, hogy hová is kellene mennünk. Szép folyó, de azért senki nem a látványért utazik ennyit horgászbottal a csomagtartóban. A tényleg fenomenális letkési rész kiesett, azt már Steveolson sporttárs napi kétszer szűrte át. Ezért inkább egy olyan helyre gondoltam, ahol a héten már összeakadtam egy-két hallal. Reggeli találkozás után, az autó meg sem állt az első pályáig. Skill persze nem bírt magával, és két kisebb domi után már egy termetesebb ellenféllel folytatott végig kiélezett küzdelmet:
Nem volt esélye Skill ellen
Nekem sikerült néhány dobás után menetrendszerűen egy csalit beszaggatnom, de jó lenne, ha a pecában is ilyen profi lennék, de mindenben nem lehet az ember a legjobb. Igazából a domolykók nem voltak elemükben. Beesőre, indított csalira odanyúltak, de sokszor a fékhúzós kapásokat követő bevágások után is csak a csali veretését éreztem a kezemben. Jött néhány kisebb domi, és amikor elértünk a gázlós szakasz közepéig, egy befolyóból Skill kivarázsolta az első jó halat:
Az első komoly domi és hozzá egy kis westernfilmes tekintet
Innen nekem is lemaradt egy jobbacska, jött pár kisebb de világossá vált a taktikám, a partot kell dobálnom, mert ha lesz valami jobb halam, azt onnan várhatom. Egy partszéli, zúgó előtti visszaforgó előtt vetettem meg a lábam, az egész nem volt több két-három méternél szélesebb. Ezt szinte katyusa módjára bombáztam különböző műcsalikkal és kb. félóra szőnyegbombázást követően meg is lett az eredménye. Egy olyan rávágást kaptam, amitől megállt bennem az ütő, a fék felsírt, majd a halam megtalálta az egyetlen akadót a közelben. Megpróbáltam bemenni érte, de amikor elevickéltem, akkor láttam, hogy a messziről vízből kilátszó kis gallynak komoly folytatása van a víz alatt. A hal persze eltépte a 18-as előkét, ahogy ultiban mondják, kocsi-ló, mindent vitt. A hasát megmutatta nekem, nem volt kicsi, de ami legjobban elszomorított az volt, hogy ez volt az első UL halam, amelyik megtépett. Előbb utóbb mindenki megtalálja a párját, bár arra mindig is büszke voltam, hogy egy-két busán, vagy nagy harcsán kívül, amit megakasztottam, az vagy kijött, vagy leakadt. Eljött ez a nap is.
Visszaballagtunk, ettünk szedret az erdőben és irány a következő falu egy elég hosszan gázolható szakasszal. Voltam idén itt párszor, de a kemény tempóval hamar eljutottunk az általam ismert rész határáig. Itt egyre jobban súroltuk a combcsizmánk határait, de vitt a lendület, mert tényleg ígéretes helyeken tudtunk dobálni. Ennek meg is lett az eredménye, gyakorlatilag órákat meneteltünk a már teljesen megtelt csizmáinkba, de mivel jöttek a kapások és az idő is jó volt, ezzel mit sem törődtünk. Skill persze itt is modellt állt egy szebb domival, erre mondják mifelénk, a lábában a boogie, hát Skillnek a kezében:
Hát így kell ezt kérem szépen!
Mire visszatértünk a vízmércéhez, már a nyelvünk lógott, és onnan még két kilométer a kocsi. Kiöntöttük a vizet a csizmáinkból, még egy kicsit dobáltunk a betonról, aztán hangos cuppogások közepette visszagyalogoltunk a kocsiig. Igazából már nem akartunk dobálni, de még egy pályát meg akartam mutatni, sokkal tartozok én a zagyvai dajkálásokért. Visszavettük a vizes csizmákat és behajóztunk (azért nem írom, hogy gázoltunk, mert már csizmán belül és kívül is ugyanannyi volt a víz). Jöttek a domik, amikor Skill botja erősen hajladozva adta tudtomra, valami nagydolog van kibontakozóban, és nem is tévedtem:
Meglesz?
Persze, hogy meg lett!
Nekem is akadt még egy jobbacska domim (persze az én léptékemmel, mert sokadjára is kiderült Skill egy más sportot űz :)
Néha nekem is összejöhet
Hullafáradtan ültünk kocsiba, engem talán csak az vigasztalt, hogy a következő napon álmaim vizének a partján nedvesítem a zsinórom.
Erre a napra is 5 azaz öt pontot adnák!
Egy nap, két folyó
Talán ez a nap volt, amit legjobban vártam idén, hiszen Scientist fórumtársunk a Garamra vitt. Napijegyváltás, és néhány kanyar után már ott is álltunk meseszép folyó partján. Ez az a hely, ahol nem kell sokat menned, zúgók, visszaforgók, gyorsuló-lassuló víz, néhány százméterenként váltja egymást. Fergeteges egy folyó, igazi gyors sodrású hegyi patak jellegű, de mindez majd Tisza szélességben. Egy kicsit el is bizonytalanodtam, elég-e ide egy UL-cucc, de Sky megnyugtatott, nem kell izgulni, ez igazi UL-pálya. Sajnos igaza is lett, mint később kiderült, sok is volt. Első halként egy domit varázsolt ki a habokból, majd egy paduc követte a sorban:
Garami paduc by Szkálycsi
Én még elszántabban hajigáltam a csalikat, ami éppen a kezem ügyébe került. Dobáltam visszaforgóba, olyan zúgóba, hogy bármelyik csalimat is vettem elő (pedig van egy pár), három másodperc múlva a lábam előtt szambázott, mosott part alá, dudva közepébe, kövezés elé-mellé-fölé, de semmi nem jött. Aztán elértünk egy olyan helyre, ahol egy zúgó szélén egy több száz négyzetméteres visszaforgóban végre megfogtam a magam kis domiját és lemozizhattam egy szép balint, ahogy hatalmas undorral úszik el a műcsalim alól. Közben sokadjára is megcsodálhattam a Skálycsi-féle helyes pergető testtartást:
Figyelem, pergetősuli indul!
A túra alatt HMarcival tartottuk a kapcsolatot, akik szintén itt legyeztek, de pozitív eredményről ők sem nagyon tudtak beszámolni. A légnyomás alacsony volt, hol borult, hol sütött a nap, igazi frontos idő volt, ez betett a halaknak és az én első Garamos túrámnak is. Végszóként átmentünk egy kavicspadra, ahol már az álló vízben snecikre dobáltam mütyürke csalikat, de az sem jött össze. Végül a kavicspad alján fogtam egy kis balint a kirándulás záróhalaként.
Ebéd közben esélyeket latolgatva arra jutottunk, itt már előttük a puskaporunk, de talán az Ipoly kihúz minket a csávából, így újabb néhány kanyar után már dobhattam is az elsőt a tegnapi túra első helyszínén. A tegnapi naphoz képest a halak még finnyásabbak voltak, de azért sikerült öt-hat darabot fejenként kiimádkozni, ami abban a napban a maximum volt és volt néhány prémium kategóriás „féket húzok, de meg nem akadok” hal is.
Az egyen méret aznapra
Ez a szombat ilyen felemásra sikeredett, de szerencsére Sky kapitány soha nem adja fel, így ez az írás is háromrészes lehet.
…de a Garamos mappám is megnyitásra került
Misszió teljesítve
Egy hete már, hogy nem pecáztam. Sok idő így nyáron, de igazából az időjárás végett, nem is biztos, hogy baj az, hogy nem mentem az Ipolyra. Szombaton aztán Skill jött hozzám, onnan mentünk Skyhoz, megnéztük a Garamot (kb. egy éve én is úgy csorgattam a polárban a nyálam, mint akkor Skill), én még tettem egy kísérletet arra, hogy módosítsuk a terveket, de Sky elővette a titkos aduászt, és csak ennyit mondott: „Elviszlek a JUHÁSZHOZ!”. Hát igen, a Juhász. Ez az Ipoly általam ismert legszebb része egy hatalmas löszfal alatti zúgókkal tarkított szakasza a folyónak. Bár halat nem fogtam még itt, látni is keveset láttam, de valahogy olyan a környezet, amiben úgy érzi az ember egy betli után is, hogy jó napja volt.
Joci Csodaországban
Egy félóra kocsikázás után már ott is álltunk az Ipoly partján és vettük fel a megszokott gúnyánkat. Ez sem annak a katartikus napnak indult, volt időnk nézelődni, csak néha-néha vonta el a figyelmem egy kapás a természet szépségéről, de azt meg sikerült ügyesen elbaltáznom. A zúgónál dobáltunk Skállyal, amikor balra nézve, mintha Skill fejét láttam volna a habokból feltűnni, pár száz méterrel arrébb. Mivel ez azért ebben a kapásnélküli uborkaszezonban elég jó sztorinak tűnt, meg is osztottam a minden bulvárhírre fogékony guide-ommal, majd elindultam Skill után, aki már a szlovák oldalon napfürdőzött egy kavicspadon. Többször is hajszálon múlott, hogy ne járjak úgy, mint Skill, a csúszós kövek és az erős sodrás könnyen megtréfálhatják az embert. Sajnos a kalandos gázolás után, nem lehetett teljes az örömöm, mert egy rossz lépéssel sikerült egy jobb gödröt találnom, így a jobb csizmám hamar teleszaladt egy kis vízzel és pár szem kaviccsal, ami azért ahhoz pont elég volt, hogy lábamon található összes idegvégződést negatívan stimulálja. Odatelepedtem Skill mellé és én is próbáltam megszabadulni a kellemetlenségektől. A szárítkozás nem tartott sokáig, mivel fényképezni nagyon csak a tájat volt érdemes, néhány kisebb domi jutatta csak eszünkbe, miért is vagyunk itt valójában.
A kitartás mindig elnyeri jutalmát
Ekkor már ott tartottunk, hogy ami csalink volt, mindennel szórtuk a vizet, de pár ütésen kívül sokra nem jutottunk, ezért jött a „B” terv, azaz a fenti zúgó meghorgászása. A kötelező ebédszünettel egybekötött verbális szakmázás után és tíz perc sétát követően már ott is voltunk birkák által már sárosra dagasztott zúgó partján. Néhány ütés után, aztán Skill kezéből újra előjött a híres/hírhedt boogie és rövid tusa után már büszkén pózolt Sky-nak, aki nagyon készségesen hagyta előtörni magából az eddig mélyen elfojtott fotóst. Én csak a fejem csóváltam tátott szájjal, és bár rengetegszer bebizonyosodott már, Skill nem e világ szülötte, de valahogy sosem hiszem:
Köztünk vannak, most már biztos!
Aztán hirtelen az addig lesajnált és inkább gyűjteményként kezelt bogárcsalijaim egyikére megérkezett az, amire vártam, egy szebb domi, amit rövid harc árán a saras partról emelhettem ki. Sky, látva az akciót, gazella módra szökellt a zúgó kövein és nekem már csak mosolyognom kellett, amire minden okom meg is volt:
Térdre rogyok előtted, Nagy Ipoly!
Akciókban nem volt hiány, de olyan sok halat azért nem sikerült partra terelnünk, ezért én fentebb indultam Skillel, majd a különböző stratégiát követve én a kimegyek a világból tervet választva a lábam lejártam, de az embermagas csalánerdőbe nem nagyon volt kedvem lemenni, a partot feltérképezni. Igazából egy zúgót kerestem, de végre találtam egy helyet, ahol nagyjából sértetlenül tudtam belecuppanni a parti sárba, amibe egyből féltérdig süllyedve konstatáltam, itt a cserkelés egy időre felfüggesztődött a részemről. De ha már itt voltam, nem akartam dobálás nélkül menteni az irhám és mivel a csizmám sztendert állt a sárban, ezért elkezdtem bombázni a túlpartot. Megjegyzem, ha a reinkarnáció valós, akkor én nem akarok semmilyen növény lenni, mert marha kényelmetlen és unalmas is egész életedben ácsorogni. Egy koppintás után sokadik dobásra elnehezült a szerelésem, és néhány féknyikorgás után már kezembe is vehettem egy jobbacska domit:
Megy ez nekem, emberek!
Még hajigáltam párat, de akció nem lévén megkezdtem a menekülést az ipolyi sárból. A parton lévő csalán-szeder ökokultúrán átvergődve (megjegyzem sokkal kevésbé fáj a csaláncsípés, ha tudod, hogy meg fog csípni és a szederinda tüskéi is finomabban hatolnak a bőröd alá ilyen esetben), minimum tíz perc szuszogás után összeszedtem magam és elindultam még fentebb. Végre megtaláltam a keresett zúgót, ahonnan sikerült egy kis halat is fognom, de csörgött a telefon és el kellett indulnom vissza.
A megtalált zúgó
Délután volt, ezért még gondoltam nem kéne itt abbahagyni, ezért társaimmal demokratikusan (na jó inkább rám hagyták a dolgot) a műúthoz közeli zúgó mellett döntöttünk. Kapitány a zúgót választotta, mi Skillel a vízben próbálkoztunk. Jöttek a domik sorban, sikerült néhány darabosabbat is fognom:
Ez már azért harcolt egy rendesen
A zúgó lakója
Visszaindultunk, megnézni mi a helyzet Skálycsival, aki mint kiderült a zúgónál találta meg a domijait, aprította is őket rendesen:
Egy bedőlt fából kicsalogatott domi
Működött a fekete filc!
Két társam még a Nap utolsó sugarainál is aprította a halakat, de nekem elég volt. Leültem a kocsi mellé, fájtak a lábaim, a lábam kiázott a vízben (természetesen itt is csak sikerült megmerülnöm), így feladtam. Holnap megint jövök nem kell magam teljesen lefaragni, gondoltam. Hát, ez nem így lett!
Soha nem vagy egyedül
A liverpooli szurkolótábor jelmondata kísérte a hétfői napom. Sajnos a vasárnap reggeli kelés után nem volt kedvem sehová menni, kiszívta a zsírom a szombati túlélő túra. Beszéltem Skillel, aki munkahelyén erős elvonási tünetekkel konstatálta a délutáni programom. Terveim között egy délutáni-esti pergetés szerepelt és bár ad hoc jelöltem ki a helyszínt, menetközben (Skytól még van mit tanulnom a tervszerűségről), Letkésig repített az autó. Itt a hídon átgurulva megdöbbenve láttam a sok fürdőzőt a lenti kavicspadokon, ezért a fenti szigeteket vettem célba. Néhány dobás után a két napja jól teljesítő bogarak egyikét akasztottam kapocsba és csaptam be első domim (hihetetlen, ezek nemcsak szépek, de tényleg működnek is).
Bogaram, bogaram!
Beszéltem Szkálycsival is, akinek elpanaszoltam viccesen, hogy megcsömörlöttem a pecától, válaszát nem idézném, de talán érthető így már a furcsa alcím is. Fogtam még pár domit, de egyre inkább a balinok kezdtek el érdekelni. Menetrendszerűen vágtak a kavicsos állóvízben pihenő kishalak közé, néha az sem zavarta őket, hogy tőlük egy-két méterre állok. Fel volt adva a lecke, de egy kikövetésen kívül nem sokra jutottam.
Luxus kavicspad
Visszafelé lementem az alsó szigethez, ami még múlt évben egy zúgóval párosult, ezt az árvíz megszüntette, de amit a balinok itt műveltek, azt már nem bírtam tovább, bár éreztem, mennem kellene. Egy kis fűcsomón kellett megállnom, alattam mély víz, szóval jobbra tőlem egy bokor. Így visszagondolva, jobban is jártam, hogy nem akaszkodtam össze a lábam alatt járőröző minimum 3-as balinnal. De azért dobáltam lefelé, felfelé serényen és láss csodát a felfelé dobott és fénysebességgel húzott kis CD-1-esre hirtelen egy durranós kapást kaptam. Rövid harc után a lábam alatt vergődött egy jobb domolykó (ennyit a lassan vezetett, remegtetett csalivezetésről), de amíg próbáltam valahogy kiszedni, kifordult a szájából a horog és halam fénykép nélkül távozott. Ezután kb. öt perc káromkodással folytattam és felmászva a parton is még azon morfondíroztam, hogy miért is kell nekem itt megállnom egyáltalán. Visszamentem a hídhoz, összepakoltam és húsz perc múlva már a Sky vízbedőlt fás domibányáját faggattam. Kezdésnek kiszedtem egy 15 centis kiscsukát egy Tiny-vel, majd még két rávágásig jutottam. A Nap közben lement és a Hold nézte szomorúan további szenvedésem. Telihold volt, én pedig egy dobás előtt visszaváltottam a felkapókart és már szétszedett bottal álltam meg a kocsi mellett.
Csak a Hold és én
A hold élesen világítva mutatta az irányt végig a Dunakanyar mellett végighaladva tudta, hiába csak én ülök a kocsiban, ha az Ipolyon vagyok, soha nem vagyok egyedül.
Soha nem vagy egyedül
Török József
Hozzászólások
Ez az írás kevesebb, mint egy nap alatt készült el, így a külalakja/helyesírása olyan, amilyen, ezért bocsi, srácok! Még nyaralás elõtt szerettem volna megírni, mert hatalmas élmények voltak ezek a pecák (is)!
Remélem azért jót szórakoztok majd rajta, akövetkezõ meg precízebb lesz, ígérem!
Köszönöm Skillnek a gyors munkát!
J.
Köszi Joci a remek beszámolót!
...de addig is kösz Joci, kösz Szkálycsi!
"hajnali fürdés jót tesz a testnek"
már kijárt nekem, túl sokat feszegettem a határokat. ja igen, a határok. Magyar oldalon fürödtem és miközben egy napsütötte felvidéki kavicspadon szárítkoztam, hideg lengyel sörrel próbáltam helyre tenni a lelkivilágom!
Engem meg el sem vittek oda!
Fel vagyok háborodva!
Döbel76: Most jó a vízszint, bár a halak azért nem úgy esznek, de ha sikerül egy átlagos napot kifognod, és fél 9-9-ig kint tudsz maradni, akkor azért jó pecát tudsz nyomni.
Steve: Én is veled vagyok. A Juhászhoz nem egyszerû eljutni, szerintem sokan nem is nagyon pecáztak idén még arra, könnyen leamortizálható egy egyszerû városi autó. Ráadásul én nem is emlékeztem pontosan merre is van az út, ami inkább csapás.
Szinapszis: Terv: Boglárka vendégház, telefon és mire összekészíted a cuccod, már ott is vagyok!
Fefe: Én meg olyan halról szoktam álmodni, amit itt fogtál, Fefe!
Aurel: Volt már jobb, lesz még jobb remélem, ezért is írtam az elsõ kommentet. A képek egy része telefonos, amiket én készítettem, azokat is lehetett volna szerkesztgetni de mivel meg akartam mutatni mindenki fogását és az idõ szorított, ezért beleraktam a kicsit életlenebbeket is. Most gyakorlatilag nem állt olyan képanyag a rendelkezésemre, amibõl kiválasztom azt a párat, ami majd dob is az íráson. Köszönöm a dicséretet és ha egy ilyen rohamtempóban íródott beszámoló is tetszik neked, akkor megnyugodhatok annyira nem érzõdik rajta az idõhiány! Ezek a folyók pedig csodahelyek, és bár minden folyónak megvan a hangulata, de sokévi tiszai pecázás után olyan ez, mintha egy másik világban ébrednél. A Garam pedig tényleg egy olyan folyó, aminek nincs itthon megfelelõje, érdemes belevágni, mégha ez idõigényes mulatság is!
Viktor: Furcsa dolog ez, de Te most ismerkedsz az Ipoly után a Tiszával, én meg pont fordítva. Micsoda sorszerûség ez ......na jó, ezt befejeztem, bocs!
Köszönöm mégegyszer, srácok, és mindenkinek minimum ilyen pecákat kívánok, amilyen nekem sikerült a két S-el!
J.
Olvasva a beszámolódat könnyesre röhögtem magam (minek kell engem a legfúrcsább pózokban fotózni??), fõleg amikor ismét eszembe jut Skill fürdõzése a Juhásznál
Kérd meg Marcit, szerintem neked is megmutatja a casting by Sky mozdulatsorát!
Amire egy életre emlékezni fogok, azok Skill tágra nyílt szemei a zúgó alatt! Felejthetetlen egy pillanatkép, az tuti!
J.