Szumma szummárum

Részletek

Írta: Karácsony András

Találatok: 12375

Szumma szummárum – avagy minden hatással van mindenre

Régóta tervezem e sorok begépelését, már említettem is egy barátomnak, aki végigkövette az eseményeket ez éven mellettem. Előrebocsátom, nem színtiszta horgászat lesz, erre utal a cím is, melyet szintén nem most találtam ki. Mindenestre megpróbálok összhangot találni a mondandóm szálai között, bár könnyebb kimondani, mint átélni és leírni a bennem kavargó elmúlt pár hónapot.

Az év úgy indult, mint a többi. Nehezen. Egy-egy beugró sügér és csuka még örvendeztetett a tilalom előtt, de sokszor csak a csatorna vadregényessége miatt jártam ki, hogy egy kicsit magam legyek, távol még a falutól is, ahol a már nincs gépzúgás, emberi hang, csak csend, és az éledező természet hangjai.

 

Aztán a tilalom éppen csak elindult, elindult valami más is. Egy folyamat, mely felforgatta közeli és távoli rokonok, ismerősök életét. Ekkor kezdődött el bennem is egy változás, ami kihatott arra is, hogy hogyan gondolok az életre, arra is, hogy hogyan gondolok a közösségekre (értem ezalatt a Pecavilág fórumát is). Akaratlanul is megváltoztam, és már csak az érdekelt, hogy mi lesz feleségemmel, akinél rákot diagnosztizáltak. Ekkor már áprilist írtunk, de a hetek pörögtek villámgyorsan. Joggal-okkal kérdezhetné az olvasó, hogy hogy jön ez most ide. Hát elmondom. Azzal, hogy nála diagnosztizálták, nálam felborult minden. Így a horgászat is. A többitől eltekintek, de erre kitérek. A tudatosulás első heteiben nem tudtam horgászni menni. Megpróbáltam, de fél órán belül itthon voltam, mert elfogott a félelem és a magány a parton. Ha kibírtam a parton néhány órát, halat akkor sem fogtam. Pedig tudtam, hogy ott a hal. Csak nem tudtam odafigyelni, hogy meg is fogjam. Nem tudtam hinni benne. Mert az összes hitem arra fordítottam, hogy feleségem meggyógyuljon.

Aztán jött a műtét, sikerült. Lassan épült fel, de ekkor már nyugodtabb voltam, bár tudtuk nincs vége, kell még kezelés is majd. Azonban maga a tudat, hogy már jó úton vagyunk, és ami csúnya-gonosz-rossz volt, már kint van. Ekkor megjött az önbizalmam, újra jártam horgászni, de az értékrendem megváltozott. Nem tértem vissza a közösségekhez. Vagy horgásztam, vagy dolgoztam, vagy a CSALÁDDAL voltam. Ennyi elég volt nekem. S hogy mit fogtam? Hát amit szoktam. Csukát. Nem sokat, de eleget. Van barátom, aki néhány bugyli után úgy érzi, hogy rossz nap volt. Neki innen is üzenem, minden nap egy ajándék, és horgász szemmel nézve ünnep az a nap, amikor még halat is fogunk. Hogy egy kicsit a szakmai részre is kitérjek, a halakat a nyári hónapokban leginkább körforgóval vagy olcsó gagyi gumikkal fogtam a part szélekből, a sekély, lassuló vizekből. Sok árulkodó jel volt, hogy merre járnak a csukák. Folyton vándoroltak a kishalak után. S hogy hova mentek a kishalak? Az áradó vízzel erre, aztán meg amarra. Sokat kellett ahhoz járni, hogy mindig meglegyen a „nyájam”. De ha 15 perc alatt legalább egy rablás volt, tudtam jó helyen járok.

Érdekes volt hogy a csukák mellett ritkán futottam be más vendégbe. Egy-egy balin jött meglepetésnek, és néhány sügér. De ami emellett még érdekesebb volt, hogy horgász alig volt körülöttem. Szándékosan olyan helyeket jártam motorral, ahol nincs senki, és érdekes módon a halak ott voltak, maximum az adott napon nem ettek. Erre is tudok példát mondani. Keleti szél. Ha visszanéznénk, meg merem kockáztatni, hogy az elmúlt 10 évben nem volt annyi keleti szél, mint idén.  S már biztosan tudom, keleti szélben megzizzenek a halak, és makacsul inkább nem eszik a gumit, nem eszik a vasat, de gondolom a kishalat azért nem vetik meg. Vagy például ott volt a júliusi fogváltás. Egymás után több alkalom is volt, hogy ütésekig jutottam, míg végre jött egy hal. Na de milyen? Átlag feletti bő kettes. Nem is értettem hogy került a vízbe. Vagy hogy nem került eddig ki belőle. Mert sajnos a környék erősen szennyezett. Visznek minden halat, amit érnek. Amit nem eszik meg ember, megeszi a disznó elvét követve. 

Volt egy kemény két hetünk a nyár végén. Két hét asszony nélkül? Tudjátok milyen nehéz ügy ez? Semennyire. Az ember csinálja a dolgát, rendezi a gyereket, és nekilát lakást és folyosót meszelni az asszonynak meglepetés gyanánt. Mindezt úgy, hogy ingyen hívjuk egymást és folyékonyan hazudsz neki, hogy rohadt meleg van, és nincs kedved semmihez, unod magad. Erre ő: menj, szedd fel a krumplit… Míg száradt a fal, dél előtt fél órával a 38 fokban krumplit szedtem. Na? Szerintetek gyorsan megy a két hét így? Ne próbáljátok ki. Gyorsan, még horgászat nélkül is. Mellesleg érdekes két hete volt neki is. Az első hetet egy – szerintem csupa acél és ólom – szobában töltötte egy jó kis izotóp és három szobatárs társaságában. A második hét neki izgalmas volt, mert a családjánál volt. 

Ezután persze bepótoltam a horgászatot. Nem is kicsit. Egy régi helyemet néztem meg. Sosem adott halat, de betegesen vonzódtam hozzá. Szerintem ha leengednénk a vizet, egy vödör csalit lehetne már összeszedni egy asztalnyi területről. Egy bedőlt és elvágott fa állja útját a víznek oly módon, hogy mögötte egy nagy gödör alakul ki. Amikor AZON a napon kimentem, már érkezéskor éreztem, hogy baj lesz. Süllőrablást süllőrablás követett. Itt a lassan vezetett 50 forintos gumi a nyerő. A taktika csak ennyi volt: Csali bedob, leér, megemel, teker, megint leér és újra emel. Aztán egyszer csak nagy kopp. Egy jó fél óra alatt fogtam 2 süllőt, mindkettő méretes volt, de rontott kapásaim is voltak. Csak azért nem mertem még egyet dobni, mert tudtam, hogy az megint süllő lenne. Ezek voltak az idei első süllőim, és mivel ki voltam rájuk éhezve, pucoltam haza pucolni. De nem hagyott a dolog nyugodni. Mi lett volna ha dobok még egyet? Visszamentem ! És fél óra alatt fogtam még 3 süllőt, amiből kettőt vissza is engedtem. Nem akartam hinni a szememnek, de akkor nagyon velem volt minden. Jól voltam én is, ő is, mindjárt tudtam halat fogni.

Az ősz lassulást hozott. Nem nyugodtunk meg, mert még várt rá vizsgálat. Ekkor már sejtettük, hogy baj lesz, csak nem akartuk elhinni, és csak bizakodtunk. Ekkor ha hiszitek, ha nem, „elfogytak a halak”. Belefutottam még egy két csukába, balinba, de már éreztem a vesztünk. Úgy is lett. Sajnos újabb felismerés. A rák máshol is jelen van. Ott ahol már 2 éve jelen van, csak eddig senki nem vette komolyan. Mire felnéztünk, már az Országos Onkológiai Intézetben voltunk, és túl is volt az újabb műtéten. És igen. Ez is rák volt. De már „könnyebben” végigcsináltuk. Most mondjam azt, hogy megvolt a rutin? Nagyképűség lenne. Inkább azt mondom, megerősödtünk. Tartjuk magunk és küzdünk, mert tudjuk, hogy más kiút nincs. Se neki, se nekem. Ha ő nincs jól, én nem fogok halat. Talán önző vagyok ha azt mondom, halat akarok fogni. Pedig csak azt akarom, ő legyen jól. EZ, ami mindennél fontosabb. Amikor hazahoztam a műtét után, mentem is másnap horgászni. Majdnem fogtam valami méreteset…

…egy rókát (na jó, fogtam csukát is, de arról már láttatok elég képet)

Egy kölök balin is beköszönt még

S hogy hol tartunk most? Egyelőre végeztünk. Ő már dolgozik, márciusban pedig kontroll. Addig nincs teendő. Most itt alszik mellettem. Amikor 3 órával ezelőtt vázoltam neki ezt a cikket, azt mondta: írd meg, mert tényleg így volt minden. Talán sokan nem értitek meg cikkem lényegét, sokan nem értik miért tűntem el, de talán lesz aki megérti. Az ember, a család mindenek felett áll. A horgászat felett is. Még annak is, akinek mindene a horgászat. De remélem, hogy mielőbb visszatér minden a rendes kerékvágásba, akkor talán gyakrabban jelentkezem majd én is. Akkor pedig remélem új értelmet nyer a szumma szummárum is. Kellő mennyiségű hallal és ugyanennyi mosollyal az arcunkon.