Yo-Zuri Parti Pergető Kupa
- Részletek
- Írta: Sztahovits Péter
Robinson Szigetek, beszámoló
Egy nagyon kedves és egyben megtisztelő meghívásnak tettem eleget május 29-én reggel, amikor édesapámmal a Robinson szigetekhez érkeztem. Kalacsi János invitált meg az általa itt megrendezésre kerülő Yo-Zuri parti pergető bajnokságra. Mivel éppen most diplomázom, erősen kétséges volt, hogy meg tudok jelenni, de két nappal a verseny előtt eldőlt. Ott tudok lenni, és végre horgászhatok egyet a számomra eddig ismeretlen Robinson szigetek vízrendszerén, melyről már sok jót hallottam!
Péntek délelőtt hazafelé tartottam a busszal, és csukott szemmel, talán félálomban a délutáni pergetést tervezgettem: „a csukák kapókedve mostanában nem az igazi. Lehetne balinozni az élő folyón, de az vízállásfüggő, és most az sem a legoptimálisabb. Talán sügerezni kellene?” Csupán felesleges, kósza gondolatok voltak ezek, mert a tervem már jóval korábban, előző este megszületett.
Vasárnap hajnali fél ötkor indultam egy Fejér-megyei csatornára, hogy becserkésszem azokat a gyönyörű domikat, amiket a múltkori pecánk alkalmával megcsodálhattunk. A hét igen sűrű volt, ezért nem volt időm legyeket kötni, szégyenszemre az egyetlen hazai szakboltban vettem két őzszőr fejű szöcske utánzatot hátha ezek sikeresek lesznek. Utoljára csütörtökön néztem rá az időjárás előrejelzésre, nyugodt tavaszi napra számítottam.
Káloz határában van egy apró kis tó, jó ha van egy hektár és magántulajdonban van. Az ilyen vizek hallatán a legtöbb embernek a markológép és az innen-onnan összelopkodott halak képe jelenik meg, illetve ahogy a sok horgász sörrel a kezében ücsörög a nyári nagy melegben az elektromos kapásjelző hangjára várva. Ez a hely azonban egészen más, igaz itt nincsenek kapitális halak, nincs tömeg, de van természetes szaporulat, van szép növényzet és öreg fák a parton. Évről évre eljövök ide néhány alkalommal, általában barátokkal közösen, halat is fogunk és jókat beszélgetünk közben.
Nemrég kaptam meg egy két évvel ezelőtt, a királyréti tavon rendezett belly boat-os legyes napon rólam készült képeket. A fotós akkoriban költözött haza több mint egy évtizednyi német és skandináv munka után, és valahogy a költözködések közepette sosem került kézügybe az a merevlemez, melyre ennek a bulinak a képanyagát lementette. A képeket megnézvén újra átéltem egy nagyszerű horgász nap élményeit. A királyréti tavacska a Duna-kanyarból közelíthető meg, ha Kismarosról Szokolya felé indulunk. Hangulatos kis víz, hétköznapokon kevés horgásszal. Egy patakot duzzasztottak fel, így egy hosszúkás háromszöghöz hasonlító tó keletkezett. Csak az egyik oldal horgászható partról, a szembe partról tilos a horgászat. Halállománya változatos, a ponty, csuka, sügér mellett van domolykó, jász, és pisztrángot is szoktak bele tenni. Évente egyszer a legyes klubunk – általában a pisztráng behelyezése után – szokott ott tartani egy legyes napot. Ilyenkor belly boat-ból is megengedik a horgászatot. Ez a békalábbal hajtott felfújható vízifotel nagyszerű eszköz arra, hogy kisebb vízterületeken megközelítsünk olyan helyeket, ami partról vagy nem meghorgászható, vagy annyira a lábad alatt van a hal, hogy partról horgászva elriasztod őket.
Mostanában gyakran találkozunk egymással olyan horgászok, akiket egy zártkörű horgász portál tart össze. Ezen keresztül szervezzük hosszabb-rövidebb kirándulásainkat, mint ahogy ezt a túrát is. Nem sokan jöttünk, de annál lelkesebben állítottuk össze a találkozó programját. A központ Jásztelek, ahonnét a Zagyva gáton közelítjük meg a jónak vélt helyeket. Helyi instruktorunk, Bálint, még néhány nappal a kirándulás előtt eléggé hervasztó híreket küldött. Zavarosan árad a víz, és így alkalmatlan a pergetésre, merthogy minket csak azok a ragadozók érdekelnek, amiket műcsalival lehet megfogni. Engem nem lehetett eltántorítani az utazástól. Szép napsütéses igazi tavaszi időt jósoltak. Rég nem volt már ilyenben részünk, ha már csak sétálgatunk az ártéri erdőben párommal, akkor is megérte elmenni. Örülök, hogy sikerült elcsábítanom feleségemet erre a túrára, mert így együtt is vagyunk, és talán horgászhatok is.
A sugárhajtású repülőgép velőt rázó dübörgéssel süvítve húzott el a gát felett, szinte láttam a pilóta és az utasok arcát. Pár pillanat múlva földet értek a közeli kifutópályán. Lehúzódtam a kocsival az útról a sorompó előtt. Megint rossz oldalon próbáltam kivenni a slusszkulcsot, a baloldali közlekedést, az autó fordított elrendezését könnyű is megszokni, meg nem is. Koncentrálni kell, nem járhat máshol a „jobbra tartó” világból ideszabadult ember esze. Az én gondolataimban Sham barátom szavai visszhangoztak. „Menj be a gáton, amennyire csak tudsz. A kocsit hagyd a sorompónál. Autóval nem szabad behajtani, de gyalog mehetsz.” Nyilván erről szólt a maláj nyelvű tábla is. Reméltem.