Jes dágim

Részletek

Írta: Korvin

Jes dágim

2016 Karácsonyára ajándékunk repülőjegy a családnak.. Hogy hova is? Máris megakad a beszámoló, mert PC érzékeny a téma. Szóval Izrael. Van akinek Szentföld, van akinek Palesztina, Levante, Erez, a Biblia földje, Cion, és ki tudja hányféle szóval illethető még. Zavar, de nem érdekel, hogy kinek mi a pro-kontra hozzáállása vagy érzelmei. Ennek nem lehet megfelelni  és nem is akarok. Én magam nyitott szemmel és lélekkel mentem ebbe az országba, látni, tanulni, megismerni, átélni. Ez a beszámoló is ilyen: ezernyi élmény és rácsodálkozás egy nem megszokott vidék értékeire.

 Szóval repülőjegy a családnak…, azaz lehetőségünk nyílt, hogy a család nyaraljon, pihenjen, élvezze a tengerpartot, a pálmafák árnyékát, és a nyarat. Más nem is lényeges ebben.

Na az első benyomás az izraeli nyár melege. Ez más, és nagyon meglepő. Ugyanúgy 30-35°C, de ez itt éget, perzsel, izzik. A nap délben szinte teljesen felülről tűz. Meglepve néztem, hogy még egy 4-5 emeletes épület északi oldali árnyéka is csak alig pár tíz centi. Nem elég a fa mellé állni az árnyékáért, be kell állni alá. Nincs menekvés a tűző nap elől - a hat pecázásom alkalmával ezt bőven tapasztalhattam. Még a teljes ruházat sem véd: könnyű hosszú nadrág, hosszú ujjú póló, zárt cipő, sapka, csősál mellett a napszemüvegem körvonala pár óra alatt láthatóan beleégett az arcomba és a kézfejem külön színárnyalatot vett fel..

A horgászatra nem kell engedély. Gyakorolják is szorgalmasan és változatosan. Láttam dobóhálós, szigonyos és többféle horgászbotos horgászt/halászt. Utóbbi esetében jellemzően a kenyér csalis úszózás volt a jellemző, de fenékólmos – több horgos szereléket is láttam. Az úszózás remekül működött, ezt megfigyeltem. Egyetlen pergetővel találkoztam csak, legyessel nem.

Azt tapasztaltam, hogy a tenger adakozó és változatos horgászatokat nyújt. Az első és utolsó pecámon hal nélkül maradtam, de négy másik alkalommal bőven kárpótolt, még úgy is, hogy tengeri pecában nem vagyok otthon és az előkészületek sem úgy sikerültek, ahogy terveztem. Minimál tudással és „lesz ami lesz” alapokkal próbálkoztam. Bejött, és ez nem hiszem, hogy az én érdemem, hanem a sorsé és a tengeré.

A tenger adakozó és változatos, de vad is egyben. Nem sok olyan időszakra emlékszem, amikor nem méteres hullámok zúzták a parti köveket, falakat. Ez azt is jelentette, hogy nincs vízszélbe kiállás, vagyis a dobótávból több méter is lejön. Az első fogások után az olyan helyeket kerestem, ahol némi hullámvédelmet találnak a halak, így a kövekkel szabdalt partszegélyeket dobálgattam szorgalmasan. Volt olyan hely, ahol a köves rész mögötti mélyebb vizet is meg tudtam dobni, de onnan nem fogtam semmit, pedig nagyon halasnak gondoltam volna. Viszont jött hal mólófal tövéből is, ahonnan a hullámok ereje miatt nem is gondoltam sem kapást, sem fogást.

Nagyon szokatlannak találtam a csali vezetést: a víz nem statikus, nem lehet egyenletesen bevontatni a csalit. Nagyon figyelni kellett, hogy tolja vagy húzza a hullám a csalit, látni kellett hol a zsinór, a csali ne menjen le a kövek közé, ne jöjjön fel túlságosan – röviden: kínlódtam, de meg lehet szokni. A kezdeti sikereket a gumik adták, de a youtube-on sok wobbleres fogást látva kicsit jobban erőltettem a wobblereket. Működnek azok is, habár a hazai csali készletem itt alig használható. A hullámzó vízben nagyon nehezen tudtam elég mélyre lehúzni őket, nemhogy a felszín alattiakat, de még a mélyre törőket sem. Végül találtam egy jót. Apró Alis blank test, sügérmintásra festve. Rengeteg lekövetés és csipkedés mellett hozott halat is.

A sláger csali az olajszínű (zöldestől a barnásig), csillámos, 4-5 centis twister és gumihal volt. Volt, hogy fél tucat dobásonként cserélni kellett, mert annyira csipkedték. A legnagyobb ludas ebben a sea bream volt (így láttam, de persze bármi lehetett). Ehhez 3-5 grammos jigfejeket használtam. Méteres hullámokban nem éppen logikus összeállítás, de működött.

Nulla-hatos, (kopott) sertrőz színű nanot használtam, főleg 16-os FC előkével. Később 20-as FC előkét használtam a kövek miatt, de a tekercset sajnos egy óvatlan ugrással kiejtettem a táskából és eltűnt a kövek rései között. RIP. Volt nálam monoval töltött dob, illetve erősebb fonottal töltött tartalék orsó is, de a monoval nem éreztem a kapásokat, és látni se láttam jól merre jár a zsinór, csali. A sárga vastagabb fonott pedig úgy tűnik riasztóan hatott. Eleinte próbáltam nagyobb csalikat (gondoltam nagy víz, nagy csali) vastagabb FC előkével, de ráütés nélkül megúsztam.

Két botot vittem. Egy 2.4m teleszkóposat, a „jó lesz törni” kategóriából, némileg úszózásra gondolva. Ez pár percet kivéve elő se került szinte. A másik bot egy régebben vásárolt Alis, négy részes, 2,1m hosszú, 7-21g dobósúlyú bot volt. Remekül bevált, pedig még javíttatnom is kellett: a gyűrűk el lettek cseszve rajta. Az első keverőgyűrű kicsi volt, azonos a harmadikkal, a második meg a negyedikkel.. Ehhh.. Mindegy is, pár ezer forintért rendbe rakattam a gyűrűket.

Az első peca bukta volt, le is lombozódtam kicsit. Inkább nagyon. A második peca a strandon esett meg és itt volt az áttörés. A gyerekekkel játszottunk, homokvár építés mesterfokon. (Meg kellett mutatni a népeknek, hogy mit is tudnak a magyarok ugye. Na, de tényleg szép lett. Komolyan. De tényleg.) A homokvár project után a feleségem (áldott asszony, mondtam már?) hozta a botot és a táskát, hogy menjek pecázzak egy kicsit. A legközelebbi lehetőség (értsd 3km hosszú strand közepén hova?) a nyílt tenger felé épített védőkövezés volt. Begázoltam ameddig tudtam, és onnan dobáltam legyezőszerűen a felszín alatti köves részeket. DURR! Mi van? Hal van? Jesssssz! Egy szép grouper. Arasz feletti valamennyivel, de az első tapasztalat abból, hogy a tengeri lények nem sz4rral gurigáznak. A fék is megszólalt, a botot is meghajtogatta. Köszönöm, szép élményt adtál. Aztán jött a párja és vége is volt. Még fél órán át szórakoztak velem a halak, csipkedték, szinte lábig követték a csalikat, de egy sem akadt meg. Egy világoskék színű hal a botvégről lógatott gumit ütögette hosszasan, és ezzel be is zárult ez a bolt. Ide később már vissza se jöttem, mert elkezdődött a medúza invázió. A hírek szerint a Földközi-tenger felmelegedése következtében pár éve egyre intenzívebben van jelen ezen a partszakaszon is a medúza. Mondták, hogy csíp, de nem annyira, mint az óceáni rokonai. Mindenesetre mindannyian fedeztünk fel csípésnyomokat a testünkön, így ezután csak módjával mentünk mélyebb vízbe. Csak ott ahol a helyiek is tették.

Pár nappal később mentem újra pecázni, de ekkor már célzottan, több órás időtöltésként. A városban sokat sétáltunk (a család alsó hangon 45, én 60-75 km a két hét alatt), és közben figyeltem, hogy merre látok több pecást. Északon, a lezárt kikötőnél próbálkoztam. Itt fogtam először sea bream-et, és újra fogtam grouper-t is. Láttam a mélyben nagyobb árnyékokat is mozogni, de – lehet, hogy az én szerencsémre – ezek rám se bagóztak. Az összes időmet itt, a Port környékén töltöttem el, és mire eszméltem, hogy kicsit többet kellene látni, már le is járt az időm. Sebaj, hazafelé még beugrottam egy horgász boltba.

A választék egész jó volt, de nem az én pénztárcámhoz szabták. Több olyan dolgot is láttam, amit akár meg is vettem volna, de az árak eltántorítottak. Ellenben meglepett, hogy UL bot és csali kínálat is volt. Nem túl bőven, de volt. Újabb megerősítés, hogy nem elvetendő ötlet a kis gumikkal dobálni.

Két nappal később a vitorláskikötőt vettem célba. Kiderült, hogy itt tilosban horgásztak, akiket láttam, így én is abbahagytam. A kikötő őr szólt, hogy nem lesz ez jó nekem itt. Pedig kerestem a tiltó jelzést, de azt nem vettem észre, hogy egy 15x15 centis táblát tettek ki.

Elindultam tovább, a Port felé. Dobáltam párat a közbeeső kövezésen, és egy újabb ismeretlen hal akadt a horgomra. Egy fenéklakó rockfish(?). Csapkodott rendesen ez a kopoltyúin nagy tüskékkel megáldott jószág, de végül sikerült békében visszatenni a vízbe. A Port korábban megdobált részeit most kihagytam és mentem tovább északnak. A Yarkon folyón átmentem, ahol egy erőmű beömlő nyílása volt. Gondoltam itt már csak van hal. Volt is, de aprók. Halálra idegeltek azzal, hogy leharapták a gumik farkát, így fogtam és a testen átfűzve a farok után kötöttem egy kis horgot. Nesze, erre varrj gombot! (Az ötlet Palitól volt. Kösz.) Első dobásra meg is lett egy ezekből az apróságokból, és nem is kellett több. Mentem tovább és a magas partról dobáltam az áramló vizet (a folyó maga nem nagy vízhozamú, de az erőműből kiömlő víz itt kerül vissza a tengerbe).

Nem kellett sokkal távolabbra mennem. A partfal alját dobáltam, ahol néha kilátszódott pár hal. Kisebbeket láttam, ezért nagy meglepetés volt, amikor kivágott egy ezüst villám, .. durr. Ha minden igaz ez egy sea bass volt. Nekem a túra hala, mind a szép formájával és a villámgyors, de látott kapásával.

Pár nappal később ismét szabad voltam pár órára. Dél felé, Yafo felé mentem. A halászkikötőig nem fogtam semmit, pedig rengeteg lekövetésem volt. Végül egy fura hal nem bírta tovább a vertikális ingerlést, és aznapra ő lett az első fogásom. Piros fehér csíkos hal, igen dühös kis jószág. Gondoltam, hogy a színezete biztos jelent valami figyelmeztetést, mondjuk olyasmit, hogy nem érdemes puszta kézzel fogdosni. Utólag kiderült, rosszul gondoltam, nem bántott volna.

A helyi horgászokkal többször szóba elegyedtem, és kérdezték Jes dágim (van hal)? – Jes (igen, van) – Efo dágim (hol vannak a halak)? – nézték a kis táskám. Na itt véget ért a gyorstalpaló nyelvtudásom, és angolra váltottam. Mondtam turista vagyok, és nem ismerem mi ehető és mi nem, így mindet visszadobtam. Úgy tűnt nem bántódtak meg emiatt, inkább egyetértő mosollyal bólogattak.. Shalom (béke). Mazal (szerencse).

A jaffai halászkikötő amúgy tele van millió apró-, és kisebb számban nagyobb hallal is. Habár ki van írva, hogy No fishing, tucat horgászt láttam. Az úszózás aktívan ment, míg a fenekezés méla lesben. Tovább haladva találtam egy remek partszakaszt. Nem csak én gondoltam remek horgászhelynek, hanem a helyiek is. A foghíjas beállókból dobtam párat és egy kis grouper-t fogtam is. Nagyon mennek ezek a grouper-ek, mint egy kis mozdony. Ki a sziklarésből, bekapja a csalit és már megy is vissza. Azaz menne, de teper rendesen. Érdemes megnézni itt, hogy egy ekkorka grouper milyen húzóerőre képes:

Mentem tovább, és a itt-ott megállva, a sziklákról dobáltam az erősen hullámzó szélvizet. Az egyik helyen több csipkedés és több leharapott farkú gumi cseréje után csak megakadt egy sea bream újra. Szép hal ez is. Sőt úgy általában gyönyörű színűek, formájúak ezek a tengeri lények – habár azt tudom, hogy ennek a véleményemnek olyan gyermeki, első rácsodálkozás felhangja is van. Mindenesetre pofás élőlények.

Az utolsó gyors horgászatra a hazaindulás előtti este nyílt lehetőség, de nem kellett volna sehova mennem. Éreztem is, hogy nem vagyok a helyemen, nem is fogtam semmit. Persze ez nem szegte a kedvem, mert nagyszerű horgászélményekkel gazdagodtam. Hozzá egy új szerelemmel, a tengerrel, és benne ezerféle érdekes hallal. Remélem majd újra összehoz minket a sors.

Jes mazal. Jes dágim.

Shalom.

Surányi Tamás