f m
Copyright 2017 - All right reserver! pecavilag.hu 2007-2017

Lúzer pecák

00 Lúzer pecák

Vannak olyan napok egy horgász életében, amikor az elvárások –ilyen, olyan oknál fogva- igen magasak. Rákészül az ember, vagy már olyan régen volt vízen, hogy egyszerűen a peca hiánya miatt nőnek meg a célok. Magam nem tartom egy sikerorientált pergetőnek, nekem sokszor az is elég, hogy a vízparton vagyok. Viszont egy peca előtt én is sorba veszem a lehetőségeket, sokszor érzem úgy, hogy ez lesz az a nap. Aztán lesz hal, de mégis olyan rossz szájízzel szedjük szét a botot a nap végén, mintha betlit húztunk volna. Na, ezek azok a bizonyos lúzer pecák.

 

Egy elfuserált Ősz utolsó lehelete, avagy a Tisza-tó kicsit másképpen.

Szóval van úgy néha, hogy a nem jön össze az, amit eltervezünk. Mindenki járt már úgy, hogy a „de majd most” csatakiáltás után dobhatta a sarokba, az amúgy már mérnöki pontossággal összeállított forgatókönyvet. Mire a falevelek sárgulni kezdtek, nekem is meg volt a magam pontos listája, mit, hogyan, mire és mikor válaszokkal. Aztán lepergett egy többé-kevésbé unalmas Szeptember, egy szinte unalmas Október és megérkeztem a talán legjobb pergető hónap kapujába. Ez a történet innen kezdődik.

01

Sügérportré

Ez az ősz nem az enyém volt. Ha ezen időszak horgászsikereiről szeretnék beszámolni, akkor vehetnék egy mély levegőt, és egy kis néma hatásszünet után –talán már könnyeimmel küszködve, talán habzó szájjal ordítva- mondhatnám: ilyen rossz régen volt. Pedig nem volt olyan rossz, mert tanulgattam, felfedeztem, törtem a fejem azon, mit, hogyan is kellene csinálni. Ez a nagy halak ideje kellene legyen, szóljon hát ez az Ősz leharapott farkú twisterekről, drótelőkét szétrágó csuka fogakról. Jó, persze tudom én azt, aki a „kicsit nem....az a nagyot sem”, de ugye az ember természete már csak ilyen miért egy pecás lenne kivétel? Akkor majd én kezembe veszem a dolgot, és irány a pergetők legújabb kori Mekkája, a Tisza-tó. Persze akit üldöz a balsorsa, úgysem nem tudja azt elkerülni, de ugye mint tudjuk: „...ember: küzdj és bízva bízzál...”, így én is a küzdelmet választottam, ez már Ádámnak is bejött. Lucifer ott ólálkodott körülöttem is, a kísértés pedig, csodás hétvégi fogások híre volt. Persze ki gondolta még azt, hogy ez is csak az örök cselszövő egy újabb fortélya ellenem. Sajnos én nem gondoltam, így boldogan hívtam a kikötőt és foglaltam le a keddi napra egy csónakot, amiből lehetőség szerint sok-sok csukát fogunk visszaengedni a nap végére. Hát, nem így lett. Reggeli indulás, minimális forgalom, útfelújítás, köd, egyre nagyobb forgalom, útfelújítás, vasúti sín, „10 percen túl is zárva tartható”, útfelújítás, „vegyünk kaját!”, „vegyünk jegyet!”, „vegyünk kávét!”, „nagyobb utca lesz!”, „kisebb utca lesz!”, „fordulj vissza, túlmentünk!”, „ez lesz az!”, „fordulj vissza, túlmentünk!”, „kisebb utca volt!”,”vigyázz rossz az út!”, „mondtam!” és már ott is voltunk! A csónak rendben, a motor mint az óramű (ez nem is olyan kis szó ám, velem is esett meg, hogy „töke lett a mennyasszonynak”), akkor irány nagy csukák otthona. A hajnali köd még tartotta magát, de az őszi fátyol ellenére is tudtam hova kell először mennünk. Egy gödör szélén álltunk meg. Villantót raktam a kapocsba, társam pedig egy szép darab twisterrel kezdett. Csukázni jöttünk, nem aprózhatjuk el a dolgot. Egy eseménytelen óra után előkaptuk az UL-botokat, és jött a 2. opció, a sügerezés. Egy csónak már állt a gödör másik végén, így nem nagyon akartuk zavarni (bár a helyiek itt ezt már megszokhatták, de én is szeretem ha nem zargatnak peca közben, hiszek a toleranciában mind a mai napig), nagy ez a tavacska, van hely elég.

A sügérpeca nem a kedvencem, de az élet sokszor dobta már ezt lehetőséget utolsó mentsvárként az életben. Szóval ha sügerezni kell, akkor sügerezek. Jöttek is az apró ütögetések, de akasztani egyet sem tudtam. Nem nagyon értettem a dolgot, de sokadik kapásra megértettem, eredménytelenségem valós oka a jelentkezők mérete. A kis 5-7 centis bestiáknak nagy volt a kettes méretű horog.

02

Álomromboló méret


Itt egy újabb válaszút elé kerültem, a terveket illetően:- Felrakok még kisebb csalit, még kisebb horoggal, vagy- Kitartva az eredeti terv mellett elkezdjük megkeresni a híres Tisza-tavi csukákat.Az egyes számú tervet elvetve, felhúztam az iszapból a súlyt (ez nem is olyan egyszerű sztori, az ujjaim 3 nap múlva is duplára voltak dagadva, igaz állt is a csónak a szélben, mint a cövek) beröffentettem a motort és elkezdtük a csukákat keresni. Itt pedig meg kell említenem a következő hibát az előre jól kifundált forgatókönyvemben. A vízleeresztés miatt egy 20-30 cm hiányzott a tóból, így nem tudtunk azokra a helyekre elvergődni, ahol én szentül hittem a biztos sikerben (hit nélkül meg ugye, neki se vágjunk bele semmibe). Közben persze dobáltunk, 50 méterenként dobtunk párat, de a vízi tigriseknek se híre, se hamva nem volt sehol. Keresgéléssel eltöltött 2-3 óra után megsemmisülve vettem tudomásul, ez nagyon nem lesz így jó, de elfogytak a tervek, képzeletbeli forgatókönyvem utolsó lapjára értem és. Konokságom viszont nem hagyott nyugodni, ilyen nem lehet. Ez a 60. „X”-em a fogási naplóba nem érhet véget így és igazam lett! Visszaérve az első helyhez kishal mozgást láttam, rengeteg babahal mozgott az akkor már napsütötte víztetőn, akik szabálytalan időközönként szét-szétrebbentek valami miatt. A csukásbotok lekerültek és újra kézbevettük a sügeres cuccokat. Először próbáltam lokalizálni, a lehetséges ragadozókat, így jó hosszúakat dobva túljutattam a csalim a kishal-bölcsödén. Néhány dobás után kirajzolódott egy kisebb padka a képzeletemben, ahonnan még pár dobás után megjöttek a kapások.


03

„Veres keszeg pergetve”…Viktor után szabadon

Az első halat haverom fogta, de nem azt, amire számítottunk. Egy vörösszárnyú kívánta meg a csalit, de olyan vehemenciával, hogy azt hittem egy sügérmatuzsálem küzd a finom cájg végén. Vakartam a fejem, „ez már a vég” gondoltam. Már a sügér peca is messze van az eredeti tervektől, de a keszegpergetés már tényleg az a polc, ami pincében van. Hát bizony ez volt az pillanat, amikor félre kellett raknom azt a sokat emlegetett forgatókönyvet, így kicsit már lógó orral raktam fel a kis sötét színű gumihalat én is, sebzett lelkem azzal vigasztalva, hogy csak egy unikális pergető zsákmányt fogok becserkészni. De a kezdeti nehézségek után –nevezzük ezt a magamban dolgozó pergető öntudatnak-, végre jöttek a halak, így a lelki sebeim nagyon hamar heg nélkül begyógyultak. Jöttek a veresek, jöttek a csíkosok szépen felváltva és csukás gondolatok pedig velük együtt egyre mélyebbre kerültek.

04

Most akkor mit is csinálunk?


Ab ovo, mikor van mivel foglalkozni, akkor hamar elfelejti az ember a gondokat, sokan - talán tudatosan, vagy tudat alatt-, de pontosan ezért horgászunk. A legmeglepőbb az egészben a vörösszárnyúak igen erős védekezése volt, bár hozzáteszem, hogy méretük a másfél és kéttenyeres méret között mozgott, a sügerek nagyját is kenterbe verték, nem egyszer muzsikáltatták a féket is. Ami hal kijött, az mind babahalat evett, a keszegek torkából lógtak ki a pórul járt kishalak farokúszói, de a sügerek sokkal rosszabb vendégek voltak, sorban öklendezték fel a halbölcsöde néhai tagjait. A végén még egy csuka is tiszteletét tette, így még az eredeti cél is teljesült valamelyest.

05

Terv teljesítve?

Lúzer peca volt, mert nem ezt akartuk, de végeredményt tekintve talán megmentettük ezt a napot. Visszafelé már ment az út elsőre, hiába borította be az őszi sötétség az alföldi tájat.

06

Mennyi?...30!

Kánikulai oktatófilm

07

Gázlóparadicsom

A domolykózás az évek során a véremmé lett. Talán sokaknak nem jelentene nagy kihívást, a halak mérete nem mindig gigakategóriát jelent, bár vehemenciában nem marad el a domi a nagyobbra növő és nemesebb ragadozóktól. Egy ilyen halakhoz való UL szereléssel egy jobbacska domi is tud szép fárasztást produkálni, kapásra bírása pedig néha még a sokat látott sporiknak is feladja a leckét. Persze nem kell ezt sem túlzottan túllihegni, de az igaz, hogy talán wobblerezéskor a domolykó esete az, ahol legtöbbször cserélgetem a csalit, mert néha valóban igen kényes őkelme. Aztán van amikor már az ötpercenkénti csalicsere is csődöt mond, és jön valami és valaki aki romba dönti az önbecsülésem. Ez a történet, arról szól, hogyan lehet egy időben egy helyen egy módszer a “nyerő”, míg a másik sokszor bizonyított, a “lúzer”.

08

Marci sporttárs sokszor elmélkedik

Régen pecáztam már HMarcival. Domolykó téren, katonanyelven szólva jelenthetek neki, az ipolyi helyeim egy részét is neki köszönhetem. Egyedül a módszer az, amiben más vonalat képviselünk domolykózás terén, lévén Ő a legyeknek szavaz általában bizalmat, míg én kitartok a wobblereim mellett. Így a cél közös, de a módszer más. Mikor ez, mikor az adja jobban a halat, de általában nagy különbség nem szokott lenni. Egészen eddig a napig.

09

A célhal, célméretben

Bigpapinál már jártunk idén Skill-el. Nem volt egy nagy peca, de azért idei legjobb domim itt esett el, és egy nagyon kellemes fürdőzést is bemutattam az érdeklődőknek. Szóval, vasárnap reggel minimális csúszással már Bigpapi háza előtt szopogattam a kávém Marcival. Gájdunk is tett még pár percet a késésünkre, de még így sem maradtunk le semmiről. A folyócska egy olyan szakaszát kezdtük el vallatni, amit a nem éppen épeszű emberek, és ami a legfontosabb fürdőzőknek csak egy csalánerdőn keresztül közelíthető meg. Az új dolgokra mindig fogékony legyes barátomnak ez kissé fejtörést is okozott, lévén a vet-wading® viseletet azért hagy szabad felületet a csípős áldásnak. Nem mondom nem mosolyogtam a bajor népviseletbe öltözött sporttársamon, amikor próbálta a csípéséktől megmenteni szabadon maradt testrészeit, több-kevesebb sikerrel. De végül is vizet értünk szerencsésen és a kellemetlen percek után a beígért csodapálya várt minket. A szembe oldalon végig partvédő kövezés, nagy sziklákkal és a vízre hajló fákkal. Ha ez nem domiparadicsom, akkor ilyen nem is létezik. A kövezés tövében kialakult kis öblökben már vizionáltam is a wobblereimre áhítozó halakat. De az első óra talán két kapást adott, kicsit átírva az addig olyan magasra tett célokat. Nagyon nem evett a hal. Mostanában sokszor van ez így, a kánikula sem segít a tűző nap pedig kimondottan rossz ómen, ha erre a halra akarunk vadászni. Egy kis visszaforgó adta az első halat, bár itt is sokat kellett trükközni, mire a kapásokat halra váltottam. Ilyen körülmények között egy hal után a többiek is óvatosabbá válnak, így egy-két ütögetés és bizonytalan tolóhullám után továbbálltam.

10

Az első delikvens

Hamar elértem arra a kavicspadra, amit a pálya legjobb részének gondoltam. A kavicspad előtti felgyorsuló vízben kezdtem a dobálást, itt már a bogárutánzatokban bíztam leginkább, mivel ezek tényleg a felső vízrétegben vezethetőek és a viszonylagosan rossz dobhatóságuk ellenére is elértem a kavicsos szembepart szélét. Néhány kisebb domi után, végre sikerült egy nemes ellenfélre akadnom. A harc eltartott pár percig, nem egyszer a felszerelés határait feszegettem az elnyúlós kapás után, de végül sikerült partra a terelnem ellenfelem. Sajnos a nemes vad nem hal volt, hanem a huszadik század legnagyobb vívmánya (vagy átka) egy műanyagpolip.

11

Nagy harc volt

Közben Marci is megérkezett és kikapott még pár domit a kavicspad másik oldaláról, majd zárásként egy ötvenes balinnal mutatta meg, nem árt számolni a bogarakkal. Visszafelé még ledobáltuk a pályát is, nem sok sikerrel. A kocsihoz visszaérve még beszélgettünk egy jót a tűző napon. Aztán Bigpapi elviharzott, még mi elindultunk a következő tuti helyre. De sajnos a kánikula az ilyen frekventált és jól megközelíthető helyek mágnesként vonzzák a fürdőzőket. Így tekeregtünk egy kicsit, majd jobb ötlet híján, elindultunk az Ipoly felé. Pár kanyar után Marci egy általam még csak hírből ismert helyre navigált. Meseszerű egy hely ez, kristálytiszta vízzel térdig érő vízzel, a parti fák árnyákában a hőség is elviselhetőbb volt. Sajnos a halak kapókedve nem változott, de ekkor Marci egy olyan halat kapott ki, amiért én is elindultam reggel.

12

A „bajor” domolykó

A fogás azért engem is felvillanyozott, így a már két óvodás ipolyi domim mellé próbáltam én is egy hasonlót becsapni. Szinte minden dobást csalicsere követett, csak az a csali úszhatott még egy kört, amire legalább akció volt, mert érdeklődés volt, de sajnos a tologatós, beesőre ütögetős fajtából. Közben a polibogár aratott a szakavatott kezekben, kijött a második és harmadik domi is, ami viszont azért nem nagyon hétköznapi, hogy szinte egy pár négyzetméteres területen álltak ezek a matuzsálemek és az egyik megfogása után pár perc múlva újra a legyesbotot hajlítgatta egyikük. Bezzeg a pergető motyómon felkínált csalik, ha nem is hidegen hagyták őket, de akasztani talán egy jobbat tudtam, az is lemaradt pár pillanat múlva. Meguntam, így fel is adtam a harcot és szétszedett bottal és már kicsit keserű szájízzel fotózgattam az ötödik legyes gigadomit.

13

 ..és én csak fotózgattam

Ez a történet véget is érhetne, de azért ilyen kontraszt mellett nem mehetek el egy kis okfejtegetés nélkül. Nézzük mitől lehetett eredményesebb a legyezés ott és akkor a pergetésnél:

1. A csalik méretében nem nagyon volt különbség, sőt simán előkaphattam volna pár tucat kisebb csalit is a mindent vivő légynél.

2. Marci a legyet simán úsztatgatta a halak orra előtt, gyakorlatilag semmi trükköt nem láttam, amit egy wobblerrel nem lehet csinálni, sőt. Ha akarom úszik, ha akarom ínycsiklandozóan rázza a fenekét, ráadásul ezt számtalan sebességi fokozatban meg tudja csinálni. Arra hamar rájöttem, hogy úsztatnom kell, de valamiért az érdeklődők hamar túlléptek a wobblereimen.

3. A horog kérdésben evidensnek tartom, hogy egy drilling és egy egyágú horog esetén melyik ad több halat. Ennek ellenére a háromágú horgok nem akadtak, bár ez nem itt dőlt el.

4. Színek. Aki már horgászott velem, vagy csak látta az UL táskám, tudhatja azt, hogy ha a szivárványnak kellene egy új szín, akkor én tudnák neki adni. A fekete légyre is volt nálam jó pár hasonló lehetőség, de igazából egy sügérmintás wobbler is adott annyi akciót, mint az éjfekete bogárkáim. Ezt sem érzem valódi oknak.

5. Csobbanás. Aki domolykóra horgászik, az tudja sokszor ez a kulcsinger ennél a halnál. Furcsa módon magam is meglepődtem, hogy sokszor csapatokban gyűltek a beeső csalim köré a halak és a polárszemüvegem mögül mozizhattam le, hogyan követik és ütögetik az éppen kapocsban lévő szerencsés indulót.

6. Én 0,21mm-es előkét kötöttem, ami egy elég masszív és biztonságot adó megoldás, strapabíró nem kell néhány dobás után ellenőrizgetnem, mint a régebben használt 0,16-os esetén. De fluorokarbon ide fénytörési mutatók oda, ez csak nem víz, vagyis látszik a vízben és lehet, hogy pont ez a nüansznak tűnő különbség okozta a pergetés vesztét, de lehet éppen a kapcsot szúrták ki?

14

Fárasztás a’la Marci

Szóval így, vagy úgy, de valamiért nagy volt a különbség. Tudom azt is ez csak egy peca volt, ebből nem kell messzemenő következtetéseket levonni, de érdemes ezen is gondolkozni. Szóval meg van a terv, kivitelezés elkezdődött és jöhet a teszt időszak, bár tudom ugyanolyan, ugyanott már sosem lesz még egyszer. Majd meglátjuk hová vezet ez az út, de nem szabad feladni, mert ebben a fajta pecában is elkerülhetjük a mattot, legfeljebb a sokadik sakk esetén titokban veszek egy legyesbotot és nekiállok lengetni a Marcitól elimádkozott polibogarat. De ehhez még sok sakk kell, és szerencsére az én királyom elég türelmes. De ugye ki tudja, mikor adja fel az ember, az esélytelen játszmát!?

15

Megfáradt cipők

Szóval ilyenek az én lúzer pecáim, amikből sok féle van még. Szerintem ezekből is lehet és kell is tanulni, talán a következő túrán pont ez a kis agymunka húz ki majd a bajból. A mostani világban csak az interneten posztolt halas képek alapján azt gondoljuk, vannak olyanok akiknek az ilyen pecák ismeretlenek, pedig a szép fogások sok-sok lúzer peca és betli eredményei. Az ilyen napok után pedig az éltessen minket, hogy a következő túra lesz életünk pecája.

16

Lesz még ilyen? Persze hogy lesz!

Török József