Hírős Komárom...

Részletek

Írta: Horváth Ferenc

Hírös Komárom…

Ezen a nyáron, ahogy az utóbbi években szokásunkká vált a családi nyaralás alkalmából megint egy folyó mellé vetett a sors minket. Igaz most nem olyan vadregényes tájra, mint előző évben, de azért a Duna egy városi szakaszon is Duna marad. A kavicspadok, kövezések, hídlábak, úszóstégek, és pontonok környéke pedig a városi környezet ellenére is kell, hogy halat tartson.
Egy a neten fellelhető horgászblog segédletével találtam rá a helyi erőre, aki elég otthonosan mozog ezen a szakaszon, és nem mellékesen kitűnő eredménnyel horgászik rablóhalakra az általam is preferált pergető módszerrel. Tőle próbáltam még némi információt beszerezni az internetről összebogarászott adatáradat mellé. Mondott pár jó tippet helyekkel kapcsolatban, csalik tekintetében pedig főként a szokásos folyóvízi wobblereket emlegette a nyári időszakra, és persze a hajnalt, a szürkületet és a koraestét. Megjegyezte azért, hogy az általam használt csalik között biztosan találok olyat, ami szintén eredményes lehet, hiszen ezen a szakaszon a halak nagy része nem igen ismerheti őket. Amellett, hogy beszereztem néhányat az ajánlott csalikból,(rendelkeztem jó párral ezekből a standard fahalakból, hiszen van amelyik a Balatonon is igen jól működik) főként az általam más folyókon már használt csalikban bíztam.

Első este csak egy órácskát sikerült a víz mellett tölteni, miután a Nunu horgászboltban (nem tévedés, tényleg így hívták) sikerült beszereznem a 10 napos dunai engedélyt. Első este a család is elkísért, de a hírtelen lecsapó vihar hamar takarodót fújt arra az estére. Egy kisbalint tudtam fogni egy olyan csalival, ami más folyókon már bizonyított. Négy rablás volt egy percen belül, de mire a növendék őnt megszabadítottam a mélyre nyelt csalitól a többiek már árkon-bokron túl voltak.

Éjjel elég agresszív vihargóc központjába került a város. Csapkodtak a villámok, dörgött az ég, szakadt az eső, fújt a szél, de a hajnali három óra már a vízparton talált. Sajnos ezen a reggelen nem sikerült halat fognom, annak ellenére, hogy találtam egy 150-200 méteres kövezett partszakaszt, ahol volt 20-25 jó rablás. Ez a mennyiség kb. két óra hosszára oszlott el, úgy, hogy a másodikban egyre ritkultak a támadások. Kicsit csalódottan vettem hazafelé az irányt, azzal a tudattal, hogy este újra támadok. A délután úgy alakult, hogy a napközben érkező meleg front hatására irtózatos fejvájásom lett, így az esti peca elmaradt.
Másnap hajnalban hatalmas lendülettel vágtam neki az előző reggelen talált köves szakasznak. Rablások voltak, de jóval kevesebb, mint az előző napon. Egy rablás mögé dobva bogárcsalira kapásom volt, de sajnos nem akadt meg. Mivel előző nap láttam az egyik pontom aljáról moszatot szedegető jászokat, és - vagy paducokat, ezért jászra gyanakodtam. Amúgy is láttam a 4 nap során több olyan forgást, ami videós élményeim alapján jászra emlékeztetett. Feltettem egy nagyobb bogarat. Első dobásra kapásom lett. Nem az az óriás volt, akire vártam, és nem is jász, de Joci barátom szerint a partról a Dunából egy ekkora domolykónak is örülni kell!

Néhány dobással később végre sikerült egy formásabb őnt akasztanom, az egyik bokor mögül, partközelben egy vehemens rablás mögé dobva. Olyan 45ös forma, de gyönyörű élénknarancs hasi úszókkal rendelkezett. Nagyon örültem neki, és reménykedtem a még jobb folytatásban, ami sajnos azon a reggelen elmaradt.

Az este a kavicspadon talált, ahol megismerkedtem egy helyi kezdő pergető sporival. Arról számolt be, hogy alacsonyabb vízállásnál jobb volt a helyzet, és azt ajánlotta este későn próbálkozzak a kavicspaddal. Hét óra körül megtaláltam a verőfényes naphoz, viszonylag tiszta vízhez illő csalit, ami már a Balatonon is bizonyított, és három kisebb balinhoz segített azon az estén.

A másnap hajnalt az előző estéből kiindulva ott kezdtem, ahol abbahagytam, illetve kezdtem volna, ha méteres gazon keresztül nem mászok le a partra, és nézem meg a sejtelmes locsogások okozóját, egy az első este kikötött hatalmas hajó orránál. Jászgyanús forgások voltak megint, persze eredmény nélkül dobáltam rájuk, és egy kicsit lekéstem a napfelkeltéről. Sokat nem vesztettem vele, hiszen ezen a reggelen két apró balint sikerült csak elejtenem. Hazafelé lefényképeztem két kedvenc hirdetőtáblámat. Nem vicc! A második kép nincs elforgatva, ez így volt feltéve a házfalra! Szerintem az első hirdetésen található harmadik kritériumnak 1000 %-ig megfelel. Legalább is én előtte soha nem láttam ilyen elhelyezést.

Aznap este későn újra a kavicspadot választottam. Körülbelül este tízig küzdöttem a meleggel, és a folyamatosan fel-le közlekedő uszályok, emeletes túristahajók okozta hullámzással. Tán tízedik dobásra sikerült elkapnom egy méretforma őnt, azon kívül sajnos nem volt több akcióm.

Reggel aztán csak két apró balin akadt. A forróság nem kedvezett a rablóhalak étvágyának ezen a reggelen sem.

Közben találkoztam internetes informátorommal is, aki szintén elég gyenge fogásról számolt be. Elmondása szerint elég rossz időpontot választottam, mert minden évben a június – július a leggyengébb. Általában magasabb a vízállás, és a nagy területen nehéz megtalálni a szétszéledt halakat. Este az egyetlen klasszikus dunai hetes SSR-el fogott halam, egy kisbalin képében érkezett, de a vihar megint hamar hazakergetett.

Sajnos már csak egyetlen hajnalom maradt, az elindulásunk hajnala. Bíztam a jó fogásban, hiszen a legtöbb rablást hozó reggel előtt szintén heves esőzés, és lehűlés volt az éjjel. A város tele volt békákkal. A képen látható példány éppen a DM ajtajában várakozott. Lehet gond akadt a nyelve fogósságával, és légypapírt szeretett volna beszerezni, csak eltévesztette a nyitás időpontját.

Ismét elég sok rablás volt ezen a hajnalon a köves, és a kavicsos pályán is, de bármennyire kínlódtam, küzdöttem, csalikat, felszerelést, bevontatási sebességet váltogattan kapásom már nem akadt.

Nem kis küzdelem volt ennyi halat megfognom egy számomra teljesen ismeretlen vízen. Igaz horgásztam már a Dunán, de nem ezen a szakaszon. A vízállás magas volt, a halak eléggé inaktívak voltak, hideg, és meleg frontok jöttek mentek. Két óra sem tel el, hogy pulóverben, és esőkabátban fáztam, és pólóban elpusztultam a hőségtől. A szél pedig szinte megállíthatatlanul fújt valamilyen irányból.
Meg kell, hogy mondjam, a hely szelleme megérintett. Megjártuk a Monostori-erődöt, jó néhány helyi múzeumot, és a szlovák oldalt is két alkalommal. A szlovák oldalon is a magyar szó dominált, a múzeumot, ahol jártunk is Jókairól nevezték el, a fagyizókban pedig lehetett forinttal is fizetni.
Most hogy ülök a konyhaasztalnál és házi bodzaszörpöt szürcsölgetek az erődben vásárolt bögréből, és közben bámulom a szlovák oldalon 1 euróért vásárolt 1954-es kiadású egérrágta Magyar Horgászat Kézikönyve című remekművet, mást sem hallok a fejemben, mint a Klapka induló dallamát. Az ott töltött idő alatt sokkal inkább éreztem magam forradalmi, ünnepi hangulatban, mint bármelyik március 15.-i rendezvényen eddigi életem során. Tudom, hogy a történelem folyamán fordítva zajlottak az események, de sokáig Klapkaként harcoltam a Vén Folyóval, és sorra küldtem a csatába katonáimat egészen az apró bogártól a hosszúkás küszutánzat csalikon át, a köpcös csörgős csalikig. Sőt még popperekkel is próbálkoztam minden eredmény nélkül, amikor hétvégén a hajóforgalom csökkenése miatt lecsendesedett a víz.

Az utolsó nap reggelén idő előtt kénytelen voltam megadni magam, és Görgeyként tettem le a fegyvert megmentve katonáimat, és magamat a megalázó vereségtől a túlerővel, a Hatalmas Folyóval szemben!
Ha azon a bizonyos utolsó reggelen sikerült volna egy szebb őnt kipenderítenem, akkor kiegyeztem volna a döntetlennel, de ez így a vereséget jelentette számomra. Keserűséggel, és csalódottsággal telve hagytam magam mögött a Nagy Öreg Folyót.
…be van véve?