f m
Copyright 2017 - All right reserver! pecavilag.hu 2007-2017

Nagy kalandom Északon

00 Nagy kalandom Északon – avagy: évadnyitás izgalmakkal

Jelentem, 2014. január 4-én az Ipolyon Hugyag térségében megkezdtük az idei horgász szezont.
Abszolváltam kb. nettó 80 cm csukát.
A Jóistennek van humorérzéke, mert ezt a mennyiséget három részletben kaptam meg.
A történetet az eleje előttről kezdem.

 

Első felvonás: a szervezés.


Gríz barátom péntek reggel felhívott, hogy szombaton a „felső Ipolyon” nyomhatnánk egy csukás pecát. Még pénteken elkezdtem szervezni a napijegy beszerzést. A Kaland horgászboltban még nem volt jegy, ezért rápróbáltam a Szobi HE opcióra, ami be szokott jönni. Ez egy rendes csapat, ők legalább felvették a telefont, és bár zsuga nem volt náluk, de útba igazítottak, hogy a Nógrád megyei szövetségnél próbáljak infóhoz jutni. Na, itt két csatornáról is lepattantam, a telefonos próbálkozásomat hangpostára irányították, az elküldött e-mail pedig máig megválaszolatlan maradt. Sebaj, dél körül Paskay Ernő volt olyan kedves, és felhívott, hogy a Kalandba megjöttek a jegyek. Fel is hívtam erre Grízt, hogy hozzak-e nekik is napijegyet, mire közölte, hogy nem kell, mert Miki Balassagyarmaton egy horgászboltban lezsírozta, és útközben ők megveszik a magukét. Én ugyan nem értettem, hogy miért jobb útközben cselezni, boltot keresni a helyett, hogy már reggel induláskor a horgászjegyünk is megvan. Mindegy, úgy volt, hogy ők 7:30-kor indulnak Szentendréről, engem otthon 8:00 körül felvesznek Pilisvörösváron, és hasítunk horgászni.

 

Második felvonás: az indulás.


Szombat reggel előkészítettem az aznapi ellátmányt, négy szendvics, két félliteres termosz meleg tea, pálinka, cigi, Mikinek egy tartalék orsó (mert az övé rosszalkodott) és némi plasztik csali, aztán 8 óra után rájuk telefonáltam, hogy hol tartanak. Kiderült, hogy még el sem indultak, mert Miki bealudt, és még Szentendrén molyolnak. Fél kilenc magasságában még beszaladtunk Ágicához kávézni, mert fontos, hogy amikor férfiember csatába indul, az utolsó e világbéli emléke egy gondoskodó tündérke ragyogó mosolya legyen. Egy ilyen élménnyel még a háromnapos betlit is túl lehet élni…

Kilenc környékén elindultunk Esztergom felé, még alig hagytuk el Pilisvörösvárt, mikor kiderült, hogy nem erre tervezték az utat, hanem a 2-es úton akartak menni. Visszafordultunk és Balassagyarmatig nagyjából minden a terv szerint ment.

 

Harmadik felvonás: napijegy beszerzés.


Balassagyarmaton Miki komoly interjúztatásba kezdett, már a mintavétel is rendhagyó volt, mert az Alexandra könyvesbolt pénztárosától kezdve egy áruszállító fogdmeg emberig minden embernek látszó tárgyat megkérdezett, hogy hol van az általa keresett horgászbolt. Végül az információt sikerült beszereznie, de ekkor már mögöttünk volt a délelőtt 11 óra is. De aztán megtaláltuk a horgászboltot, ahol azzal szembesültünk, hogy napijegy az bizony már nincs. Bár pénteken úgy tűnt, hogy sikerült lezsírozni, szombatra elvitték a maradék készletet, mert az még 1000 forintra volt beárazva, a 2014. évi napijegy pedig már 1500 forintba kerül. Viszont új napijegy, na az még nincs. A horgászboltos végül is adott egy kontaktot, a szomszéd faluban, Őrhalomonháznál sikerült napijegyet szereznünk, és már minden akadály elhárulni látszott a délutáni horgászat elől.


Negyedik felvonás: a horgászat maga.


Hugyag után a lerombolt Ipoly hídnál kezdtünk, az első dobások szerintem még 12:00 előtt történtek. Én első dobásra akasztottam egy bugylit. Aztán a sikeres gumit a harmadik dobásnál az Ipoly magának követelte, én meg ráadásnak adtam hozzá vagy 5-6 méter zsinórt is. Még nem tartottam tíz dobásnál, mikor meglett az aznapi legjobb csukám, mely nemsokára el fogja érni a nettó 30 centis testhosszt. Ekkor úgy éreztem, hogy ez a nap egy kiscsukás Kánaán lesz. Hát nem így lett, ugyanis a harmadik bugylit valamikor délután fél négy tájékán sikerült megakasztani. Erről már nem is készítettem fotót, mert olyan kis gyámoltalan volt, féltem, hogy eldobja a kulcsot, ha még egy fotózásnyi időt szárazon kell tartanom. Gríz megúszta hal nélkül, Miki egy kétnyaras növendéket csábított a micsodájára, úgyhogy aznap szektornyerő voltam.

Az Ipoly itt ezen a nógrádi szakaszon keskeny, átlag 8-12 méter széles, sok helyen akadós a medre, és változatos a partja. A beállók túlnyomó részt meredek parton vannak, a vízszint fölött 1-1,5 méter magasan. A part általában susnyás, cserjés, a part alatt sok helyen rőzse-ág van a vízben. Joci sztorija jutott eszembe, mely szerint a Zagyván csodálkozva kérdezte a szakadt part tetejéről horgászó Skillt: innen hogy veszed ki a halat? Mire Skill: na, az a következő feladat lesz…
A szembe-parton gyakoriak a jó haltartók, van bokor, fa, öblöcske, nádszigetecske, patakbefolyás… A patakbefolyó környékén még egy madárfészekkel teli, víz fölötti koronájú öreg fát is láttam, ahonnan a madarak gyakran engedték a vízbe táplálékuk hasznosítatlan maradékát, könnyítvén így a béltraktus telítettségén, egyúttal ingyenes és állandó etetést biztosítva ezzel. (Igyekeztem elkerülni azt a megfogalmazást, hogy „rommá szarják a vizet”). Gyakran éreztem, hogy valami pofozgatja a gumit, sügérre gyanakodtam mindaddig, míg meg nem láttam, hogy bizony angströmnyi csukagyerkőcök fordulnak le a műcsaliról a kiemelés előtt. Ezen az Ipoly szakaszon az elmúlt két három évben biztos sikeres volt a csuka ívás, igazán kár, hogy a fogott halak nagyszüleivel nem találkoztunk.

 

01


 
Az első dobásra jött. A gumi egy 11 centis Energo Team VizardMagicTailShad. Szkeptikus voltam, mikor ezeket megvettem, mert nagyon pici felületű a farok-lapátja. Az volt az eredeti tervem, hogy majd dropshot módszerhez fogom használni. Most először horgásztam vele, és mikor megjárattam magam előtt, csodálkozva tapasztaltam, hogy határozottan gyors finom veretése van a faroknak. a hasi és hátoldalon finom (nem mély) zsebecskék vannak, hogy az offset horoghoz alkalmassá tegyék. Szerintem jó cucc, tudom ajánlani…

 

02


Második BerkleyRippleShad gumira. Ekkor a fenti MagicTailShad már a mederben pihent a lerombolt híd vízben álló pillére mellett.

 

03

 
A szembe parton sásszigetecske, csinos kis öböl, feljebb a patakbefolyó.

 

04

 

Sokan faragnak/használnak bogár wobblereket, melyekkel nyáron a szemközti bokor szélébe dobálva biztos jó domikat lehet fogni.

 

05

 
A vízre hajló fák igen gyakoriak, a meder szerintem nincs szabályozva, sok kanyar van, pompás mély külső ívekkel…

 

06


A nagybőgő és a fuvola között zongorázni lehet a különbséget - mondhatnánk. Fenn az Energo gumi a valószínűtlenül kis farok-lapáttal, alatta a Berkley gumi a szívlapátnyi farokkal. Jól működött még a közepes Relaxtviszter is.

 

Levezetés.


Igazán léleknyugtató, szemet gyönyörködtető, ideális UL pálya az Ipoly ezen szakasza.  Ha valakinek közel van (nekünk vagy 250 km távolság), látogasson el ide, nyáridőben biztosan jó domis-balinospecákat lehet itt megejteni. Merítő ajánlott, biztosan vannak itt olyan halak, amiket a könnyű pergető bottal nem lehet cicire venni. Nehezen indult napon, a kezdeti zavaró tényezők után kevés peca, kevés és kicsi halakkal.

DE! Az évet elindítottuk, minden akadályt sikerrel vettünk, és nem utolsó sorban:
HUMÁN VONALON NAGYON JÓ KIS RENDEZVÉNY VOLT!!!

Üdvözlettel:
Halmschlager Márton