Vertikális buzerapeca a Balatonon

Részletek

Írta: Horváth Ferenc

Vertikális buzerapeca a Balatonon

Miért pont a sügér? Miért pont pergetve? Minek horgászol ekkora méretű halakra? Miért horgászol olyan halra, amit nem eszel meg? Miért dobod vissza? Jó lesz az valamire! Ilyen, és ehhez hasonló kérdések sokaságába ütközik bele az ember a balatoni mólókon, csónak, és vitorláskikötőkben. Ezekre a kérdésekre szeretnék Nektek, Önöknek válasszal szolgálni, amit élőszóban nagyon sokan nem értenek, de talán az olvasók között lesz pár százalék, aki megérti miért is csinálom. Emellett megpróbálom bemutatni, azt a módszert, módszereket, vezetési technikákat, amikkel a Balatonon sikeres tud lenni egy finomszerelékkel sügérre áhítozó pergetőhorgász. Pergetőhorgász? Pergetőhorgászat ez egyáltalán? Talán az is kiderül majd ebből a kis írásból.

Mikor is kezdődött? Gyerekkoromban, és bizony nem a Balatonon! Egy szigetközi horgásztáborban jártunk az öcsémmel, ahol nagy élvezettel fogdostuk spiccbottal, csontival az aprócska sügéreket az Ásványrárói horgásztanya csónakkikötőjében. Aztán hosszú évek kimaradtak a sügérkergetéssel kapcsolatban. Nem állítom, hogy keszegezés közben nem fogtam volna belőlük, de nem volt számottevő sem a méretük, sem pedig a mennyiség. Kapcsolatba 2007-ben kerültem újra velük, amikor először belekóstolhattam a csukák, balinok kergetésébe egy balatoni vitorláskikötőben. Ebben az időben célzottan még nem horgásztam rájuk. Csukázás közben 6-8 centis sügérmintás gumihallal sikerült néhány darabosabb példányt elcsípnem. (Mint tudjuk a sügér kannibál, előszeretettel fogyasztja kisebb méretű fajtársait.)

A képen látható példány volt az egyetlen pergetett sügérem, amit hazavittem a nagyobbik csuka mellett. A másik csuka a testvérem fogása volt.

2008-ban aztán Laci barátom csónaktulajdonos lett, és apró twisterrel az ő kikötőjében fogtam az első sügéreket, de még mindig nem a halhoz illő felszereléssel.

A képen jól látható a vastag drótelőke, amit a csukáktól való félelmemben nem mertem levenni. J Ezt ma eléggé megmosolyogtatónak tartom, még úgy is, hogy nem egy csuka tréfált már meg sügérezés közben, az utóbbi években.

Aztán Laci csónakját megvettem, így a hely adott volt a célzott sügérvadászatra, csak akkor még fogalmam nem volt, hogy hogyan, miként, mivel? A 3 méteres 10-45 grammos pergetőbot 17-es fonottal nem volt épp ideális felszerelés ennek a kis halnak a horgászatára. Sokáig nézegettem – nézegettük az interneten egy 0-3 grammos 1,52-es finom pálcát, és egyel nagyobb verziójú testvérét, de valahogy nem mertünk belevágni a dologba. Aztán úgy hozta az élet, hogy tag lettem ezen az oldalon, és szívtam magamba az infót a sügérezésről, UL pergetésről, de ez még mindig kevés volt. Először egy médium kategóriájú 10-20as botot vállaltam fel, és az első igazi sügéres horgászatokat evvel műveltem vékony fonottzsinórral. Ebben az időben egy fórumtagtól kapott csalik (Kösz Fefe!) mellett még csak a helyi boltokból beszerzett jigfejekkel, gumikkal rendelkeztem. Ennek ellenére ezzel a minimális, és nem túl változatos készlettel egyre eredményes tudtam lenni a mólókon, és egy véletlennek köszönhetően két nagyon jó sügérpecám volt azon az őszön a csónakkikötőmben, amit akkor meg is énekeltem: Két nap, avagy sügérinvázió a Balatonon

Ma már persze mosolygok sok ott leírt dolgon, de ez a két peca volt az, ami a végső löketet adta a vertikális buzulás irányába. J Innentől kezdve datálható a sügérek iránt érzett igaz, és sírig tartó szerelem! J Ebben az időszakban fedeztem fel magamnak a gumihalak, kis twisterek mellett későbbi egyik legnagyobb sügérek elleni fegyveremet az XY cég nimfáját, amit azóta sok más gumiherkentyű követett.

A következő tavaszt már az igazi UL pálcával, orsóval, zsinórral, jigfejekkel, és rengeteg apró gumicsalival kezdtem el.

Nagyon sokfelől hallom, hogy: Minek tökölsz ezekkel a gumiszarokkal? Giliszta, babahal, halfarok, halszelet, kissügér, ezek a legjobb sügércsalik. Nagyon sok esetben ez így is van, de mivel több éve 99%-ban pergetek, és a sügéreket mind visszadobom, ezért csakis a műcsalival történő horgászatban gondolkodom az ő esetükben. Az apró jigekkel való horgászatnál ráadásul jelentősen csökken a kockázata annak, hogy a célhal olyan sérülést szenvedjen, ami a további életével összeegyezhetetlen. Még abban az esetben is, ha microjigek finom szakállát nem nyomjuk le a jobb akadás érdekében. Két kezemen meg tudom számolni azokat a sügéreket melyekhez érfogót kellet alkalmaznom a jighorog kiszabadítására. Talán, ha két darab olyan sügérem volt, ami minimálisan vérzett, míg a természetes csalit sokszor seggig nyelő sügéreknek sok esélyük nincs a túlélésre. Ebből is látszik, hogy nem elsősorban a hal mohóságával, hanem sokkal inkább a felhasznált módszerrel van a probléma.

Egyszer Hernyák Aurél írta a következőt a chatfalon, amit gyorsan el is mentettem magamnak: „Steve sügérpecája speciális, főleg a látott halas része. Én nem ebben utazom. ”

Ez pontosan így van, ahogy ő mondja, mivel a sügérek nagy részét vertikális technikával ejtem el, ami tulajdonképpen inkább eredeztethető a tapogató – mártogató kishalas, halszeletes pecából, mint a pergetésből. Ha rendelkezésre álló eszközöket vesszük figyelembe, akkor viszont pergetésről beszélhetünk. Talán a címben is szereplő „vertikális buzerapeca” a legjobb kifejezés erre a módszerre, amit nem én találtam ki (ahogy a módszert sem), hanem loptam egy fórumtárstól a chatfalról! J

Ami sok esetben - főleg ősszel a letisztuló vízben - még különlegesebbé teszi ezt a fajta horgászatot, az az, hogy a kristálytiszta vízben látott sügérre horgászik az ember. Sokan kétkedve fogadják ezt a kijelentést, de szerintem a videóban is látszik, hogy nagyon sok esetben nem arra vág be az ember, amikor a kapást érzékeli, hanem látja, hogy a sügér beszippantotta a csalit. Opálos, vagy enyhén zavaros víznél csak az élénkebb színű csalikat látja az ember kb. méteres vízoszlopig, de tiszta víznél akár két méteres mélységben is tisztán kivehető, amikor a sügér beszippantja a csalit. Ez teljesen olyan érzés, mintha akváriumban horgászna az ember. Persze az ilyen eset csak néhány alkalommal jön össze egy évben, hogy ennyire tiszta víz, ott a sügér, és eszik is. És az sem  mellékes, hogy a horgász is ott legyen.

A felszerelésről nem szeretnék túl sok szót ejteni. Rengetegen kérdezték, kérdezik tőlem főként a bot típusát, de én mindig azt mondom, hogy nem csak egy gyártó, egy botja alkalmas erre a típusú pecára. Számos gyártó, számos botja alkalmas, vagy alkalmas lehet rá a lényeg szerintem, hogy ne legyen 1,80 méternél hosszabb, mert bizony sok esetben olyan kis helyen kell elférni, hogy még az 1,50 méteressel is nehezen boldogul az ember.

Idén beszereztem egy 1-6 grammos kicsit keményebb pálcát ugyanattól a gyártótól, aminek annyi az előnye az eddigihez képest, hogy akadós pályáról könnyebben ki tudom vele erőltetni a halat, viszont a maszatolós kapásokat (már ha nem akváriumpecáról beszélünk) kevésbé érzékelem rajta. Az adott szituáció dönti el, hogy melyik mellett teszem le a voksomat, vagy éppen melyik pálcához van kedvem. Az orsónál a lényeg a nem túl nagy bothoz illő 1000-2000-es méret, és megfelelően működő fék. Sokaktól hallom, hogy ehhez a pecához egy mogyoróvessző is elegendő lenne. Egyetértek! Egészen addig, míg össze nem akaszkodik az ember egy ereje teljében lévő kapitális méretű sügérrel, vagy esetleg valamilyen meglepetésvendéggel.

Az akadós pálya miatt elég keményre húzott fékkel dolgozok, ennek ellenére egy 25-30as sügér a kezdeti kirohanásával gyakran megdolgoztatja az orsó fékrendszerét pár másodperc erejéig. Persze a mogyoróvesszőre tehetünk 30as kanócot, de egyrészt az ember már nem kőbunkóval veri agyon a mamutot, másrészt annak semmi köze sem lenne már a finomszerelékes pergetéshez.

Zsinórt eleinte vékony fonottat, majd 0,16, 0,18-as monofilt használtam, mígnem rátaláltam a számomra nagyon bevált tengeri fluorcarbon madzagra egy barátom által (Kösz Joci!), ami tökéletesen megfelel ehhez a technikához. Kapcsot egész kisméretűt használok abban az esetben, ha olyan változatos mélységű pályán pecázok, ahol gyakran kell jigfejeket cserélni, ha nem akkor közvetlen kötöm a jigfejet a zsinóromra, hogy ezzel se változtassak a csali mozgásán. Szerintem ez megint horgász, és esetfüggő. Drótelőkét nem szoktam erőltetni, mert a vékony drótok többsége egy leakadás, és horogszabadítás után szinte rugóvá alakul, így használhatatlanná válik. Bízok a szerencsémben, hogy ha csukába akadok, akkor szájszéli lesz az akadás, ha nem az meg benne van a pakliban. A csuka hamar megszabadul az apró szúrós falattól, ha meg mélyre nyeli, az erős gyomorsava hamar szétmarja azt.

Jigfejet 0,8grammostól a 3 grammosig használok. Ezzel a pályák nagy része meghorgászható, ahol elő szokott fordulni sügér a mi környékünkön.

És akkor jöjjenek a csalik. A kis twisterek, gumihalak az utóbbi időben nálam eléggé a háttérbe szorultak. Gumihallal inkább csak a mólókon kősüllőzés közben fogok sügért (hagyományos korongfarkú gumira gondolok), twistert meg nagy ritkán, inkább a téli hideg vizes kevésbé aktív korszakban használok. Előtérbe kerültek nálam az előbb említett csalikat visszaszorítva a különböző kreaturák, amik a kora tavaszi időszaktól a késő őszig tökéletesen működnek. Ezek különböző nimfák, rák, és rovarutánzatok. Nekem eddig a legnagyobb sügéreket ezek a csalik, és nem a kishal utánzatok adták.

A késő őszi, téli időszakban aztán előkerülnek a tarsolyból az apró fehér és citromsárga twisterek, és kisméretű nóeksön gumihalak. Ahogy hűl a víz, egyre kevésbé mozdulnak rá kedvenc csíkos rablóim a soklábú szörnyekre, sőt télen azt vettem észre, hogy inkább megriadnak ezektől a herkentyűktől.

Meg kell még említsek, egy a blogomon már megírt hendméd ráklegyet, amit HMarci fórumtársam készített a balatoni sügérek részére, és az egyik napon amikor csapatostul ott voltak a stégem előtt irtózatosan kajálták ezt a speciális cheburaska ólmozással ellátott csalit. Szerintem ez a csali a jövő nyár egyik slágercsalija lesz, nálam, és a balatoni kedvenceimnél egyaránt.

Pár pontban, és mondatban szeretném bemutatni a számomra leginkább működő technikákat.

Ez a módszer működik fenékre leengedett és onnan meg-megemelt, illetve vízközt emelgetett csalinál is. ilyenkor csak a bottal emelem, engedem a csalit.

A vízközt megtartotta csalit, csak botspiccel pöcögtetem, ami azt eredményezi, hogy a szinte egyhelyben remeg a csali.

Ebben az esetben leengedem a csalit a fenékre, pöccintek rajta, és orsóból feltekerem a zsinórt, míg újra feszes nem lesz. Hagyom pár másodpercet, majd újra kezdem elölről.

Ez a kedvenc módszerem. Szinte minden esetben eredményez fogást, akkor is, ha nagyon nem eszik a sügér. Az elnevezésével ellentétben nem csak kishal imitációval, hanem nekem főként a kreaturákkal működik jól. A lényege, hogy egy minimális, de vízmélységnek megfelelő jigfejjel a csalit leteszem a fenékre, és ott hagyom pihenni akár 5-10 másodpercre is, majd egy apró pöccintés után hagyom tovább a csalit az aljzaton pihenni. Nagyon sokszor nem is érzékelhető a kapás a boton, bár ha egy nagy sügér felszívja a csalit a talajról, akkor az elég keményen oda szokott verni. Ilyenkor tiszta víz esetén a látott kapásra reagál a horgász. Egyszerűen látja, ahogy a hal szájában eltűnik a csali. Ebben az esetben haladéktalanul be kell vágni, nehogy kifújja a sügér a gyanússá váló csalinkat. Zavarosabb, vagy mélyebb víznél pedig a zsinór oldalirányú mozgására, vagy a legkisebb rezdülésére azonnal be kell vágni a halnak.

Gyakran előfordul, hogy a csónak vagy vitorlás mellé beeső csalit azonnal lereagálja egy a számára védelmet, és búvóhelyet nyújtó „tárgy” alatt elhelyezkedő sügér, és lecsap rá. Ilyenkor előfordul, hogy arra sincs ideje a horgásznak, hogy a felkapókart visszaváltsa, a hal már a búvóhely alatt van. A lehető leggyorsabban kell cselekedni nehogy a hajótest alján megtapadó kagylók elvágják a zsinórunkat. Nagyon látványos ez a fajta kapás, főként a tavaszi – őszi időszak között jellemző. Ilyenkor vízbe hulló tápláléknak nézheti csalinkat.

• Ha nagyobb helyem van; ez általában nádnyiladékokban, vitorláskikötőkben, stégek előtti nyílt területen, csónakos pecánál adatik meg, akkor előszeretettel alkalmazom a hagyományos jiges technikákat. De előfordul az is, hogy a fent említett módszerekkel elegyítve működnek a leginkább.

Röviden és tömören összefoglalva sügérezni jó! Csak meg kell hozzá találni az adott vízen megfelelő technikát, és csalit, ha az megvan, nagyon élvezetes tud lenni a horgászata. Üdvözítő, hogy az utóbbi időben a Balaton tisztulásával, és az angolna visszaszorulásával egyre nő a sügérállomány, és egyre nagyobb példányok kerülnek horogra. Sajnálatos azonban, hogy nagyon sokan (talán a régi beidegződések miatt) szeméthalnak tartják, és nem becsülik ezt az apró ragadozót. Személy szerint nagyon örülnék, ha egy felső méret, és idővel mennyiségi, vagy darabkorlátozással védenék kedvenceimet a kősüllőhöz hasonlatosan. Ha más halra megyek pergetni, akkor is viszek magammal egy minimál sügéres motyót a kedvenc csalijaimmal, hiszen sok helyet nem foglal egy kisméretű bot, orsó, és egy doboz csali. Nagyon sokszor mentett már meg a sügér a betlitől!

Mert Sügérezni Nagyon Jó!