f m
Copyright 2017 - All right reserver! pecavilag.hu 2007-2017

Csodanapok, csodahelyek

00 Csodanapok, csodahelyek

Az egész úgy kezdődött, hogy átmentünk a hídon és leparkoltunk a gát mellett. Lesétáltunk a partra, felvettem a polárszemüveget és utána amit láttam, az maga volt a csoda. Hatalmas domolykók lebegtek a kövek mellett, a szemben lévő kavicspad szélén pedig hatalmas hátuszonyú balinok kergették vadul a napozó kishalakat. A Garam egy pillanat alatt varázsolt el. Aztán eltelt majd egy év…..
Ha új vízre mész, nem árt felkészülnöd a legrosszabbra. Nem egyszerű egy új folyót, tavat, csatornát feltérképezni. Mire elmondhatod magadról, hogy vannak saját, bejáratott helyeid, addigra sok-sok millió köbméter víz is lefolyhat azon a folyón. Ha viszont van egy vagy több fórumtársad, akik szívesen vállalják a kalauzolást, egyből pofonegyszerűvé válhat a halfogás. Szilárd meggyőződésem, egy-egy jó pálya a kulcsa az eredményes napoknak, a többi már megy magától, maximum darabszámban maradsz el nálad hozzáértőbb menőktől. Egy jó horgászat pedig, nem mindig a sok hal, vagy a mesés fogások miatt lesz életreszóló. Vannak olyan történések, vicces szituációk, amik miatt egy peca megkaphatja a felejthetetlen jelzőt. De van, amikor a nagy halak miatt marad emlékezetes az adott nap. Az alábbi írásban három napot mesélek el, ki-ki döntse el, melyik érdemli meg a felejthetetlen jelzőt. Megsúgom, nekem mindegyik az volt!


Streetfishing a vadonban

Visszatértünk. Az első csúfos vereség után már Skillel kiegészülve húztuk fel a combcsizmáinkat a lépcsőn, közben az esélyeket és a taktikát beszéltük át. Bár egész úton ez volt a téma, de az „ismétlés a tudás anyja”, mint tudjuk. Skálycsi vezetésével elindultunk, én Skillel egy zúgnál kötöttem ki, ahol néhány dobás után Skill fel is avatott egy domival.

01

Az első hal

Én sem sokat tétlenkedtem, sikerült egy jobb domit kicsapnom a zúgó széléből. Sajnos a fotó nem lett valami jó, mert egy kezemmel kitakarom a hatalmas halam háromnegyedét, de talán így érzékelhetőek a nem hétköznapi domolykóm gigászi méretei.

02

Na, ki a király?

Egy óra pergetés után nem sok esemény történt, illetve dehogynem. Megindult a parton a népvándorlás. Először csak pár ember jelent meg egy kenuval a kavicspadunkon (a tervben ez a délutáni pálya lett volna), de néhány perc múlva fürdőzők jelentek meg, ellepve az egész délutáni elfoglaltságunk helyszínét. Nem kellett több egy óránál, a képzeletbeli úszómester kitehette volna a „megtelt” táblát az amúgy nem is kicsi kavicspad bejáratához. Nekem még a sikerült két gumimatrac közül egy jobb domit kivarázsolnom, de sajnos a taktikánk befuccsolt, új terv kellett.

03

Ez már biztató!

Ekkora már a hőmérő higanyszála bőven harminc fok felett járt, és ahogy egy, a függvényanalízisben használt szófordulat mondja „szigorúan monoton növekvő” üzemmódban ostromolta a negyven fokot. A következő meglepetés akkor ért minket, amikor az erdőből kiverekedve magunkat egy komplett sátortábor látványa fogadott. Amolyan Sziget-fesztiválos igazi nemzetközi kis vadkemping volt, szlovákokkal, magyarokkal, csehekkel. Bográcsban rotyogott már az ebéd, flekkensütők füstöltek mindenfelé, a sátorozók pedig nyugágyakon söröztek-napoztak. Idilli kép volt, új közös Európa, és egyéb szép gondolatok juthattak volna eszünkbe. Nekünk viszont nem ezek a magasztos eszmék ugrottak be elsőre, ami érhető is, mivel ez a kis Európa-tábor kb. két-három kilométert foglalt el a folyó partjából, ami egy kisebb túrát vetített előre a hőségben.

04

A strand megtelt


Sky újra az élre állt, mi pedig követtük, és az erőltetett menet végén egy kis gatyafékes csúszkálás után már ott is álltunk egy nagyobb kavicspadon. Szerencsére ide már nem értek el a strandolók, így nyugodtan dobálhattunk. Skálycsi egyből megmutatta, mit is kéne csinálni:

05

Valahogy így kéne ezt, srácok!



A nap ekkor már tetőfokára hágott, a vízbe mártott sapkámról érezhetően gőzölgött a víz, de ugye a „Pecavilág forever” jelmondattal fekete sapkát kell viseljek minden peca alkalmával. A combosom beázott, de igazából ez szemernyit sem rontott a komfortérzetemen, csak dobáltam és dobáltam, sajnos eredmény nélkül.

06

Skill a parton, Sky a vízben, én meg fényképezek

 

Nem tudom mennyi időt tölthettünk itt, de visszafelé megdobtuk azokat helyeket, ahol még a sátrasok nem zavarhattak, de innen is csak néhány kapásig jutottam, halam nem lett. A sátrazók közben megebédeltek, mosogatásra váró bográcsok hevertek a fűben, a flekkensütők alatt is leparázslott a faszén. A kavicspadunk még mindig foglalt volt, sőt a tömeg lassan a siófoki Beach House-t idézte. Nem tudom mi lehetett az ok, talán csak a meleg, lehet a haltalanság, a fárasztó menetelés, vagy ezek együttese, de ekkor Sky-nál elszakadt valami. Hunyadi János módjára egy szál horgászbottal próbálta a strandolóktól visszaszerezni a kis félszigetünket, sajnos ebben a harcban alulmaradt, győzött a túlerő!

 

07

 Támadás!!!

 

A kései ebéd után átbeszéltük a terveket és egy fenti kavicspadot szemeltünk ki. Egy húszperces séta, a lassan negyven fok alá kúszó napsütésben jót tett az emésztésünknek. Az új pálya hamar felvillanyozott mindannyiunkat, ki erre, ki arra próbált szerencsét, de a halak nem voltak nagyon elemükben. Közben a túlparton gyerekek ugráltak egy víz fölé lógó fára kötött kötélről, akrobatikus dolgokat bemutatva és kenusok csorogtak csapatokban a folyó közepén. Ezeket már fel sem vettük, halálos nyugalommal próbáltunk a halfogásra koncentrálni. Először Skill adta fel a gigászi küzdelmet, ami érthető is, mert Ő kelt leghamarabb:

08

A béke szigete


A nyüzsgés ellenére teljes nyugalommal dobáltam, néha még kapásig is eljutottam. Ám amikor az egyik szemközti mély visszaforgó mögött szétnyílt a csalánerdő és egy nyugdíjaskorú bácsi –bocsánat, de nincs rá jobb szó - ugrott egy hatalmas picsást oda, amit én rendületlenül bombáztam hal reményében, ekkor éreztem, a sorsom beteljesedett. Odaültem az akkor már ébredező Skill mellé, és együtt néztük a legkitartóbb csapattagunkat, aki még végszóként fogott egy becsülethalat.

 

09

A csalin is látszik, Sky a fekete alkoholos filc virtuóza!

 

Felejthetetlen peca volt!

10

 

 

 

 

Visszavágás


A nyaralás után már alig vártam, hogy visszamehessek. Az idő hűlt, napközben sem mászott a higanyszál harminc fok fölé. Egy hétköznap indultunk neki a túrának Skálycsival, talán a lehűlés/hétköznap kombó nem fog strandolókat kicsalni a pályára. Persze az előző eset miatt lett egy „B” terv is, de szerencsére most nem volt rá szükségünk. A comb csizmám kilyukadt, ezért melles csizmában indultam neki a már jól ismert helyeknek. De ez a peca sem úgy indult, ahogy vártuk. Tétova kapásokat éreztem csak, a halak nem voltak elemükben, de azért pár kisebb domit sikerült kiszednem. Egy hirtelen ötlettől vezérelve begázoltam a túlpart elé, és innen dobáltam a zúgókat és a mögöttük lévő visszaforgókat. Nemsokára a tervemet alátámasztva, sikerült egy jobb halat fognom:


11

Csak tervszerűen!

 

Skálycsi közben a másik partot vallatta, nem is eredménytelenül:

12

Megvagy!

 

Nagyjából így teltek az órák, amikor fejemben megszólaló kolomp jelezte az ebédidő közeledtét. Féltávnál azért nem álltam rosszul, de telhetetlen az ember, nagy hal kellene és persze sok. A mellescsizmámnak és a néhány centivel alacsonyabb vízállásnak köszönhetően egy olyan kövezést tudtam vallatni ebéd után, amivel az előző horgászatok alatt is szemeztem már. Beindultak a halak, sikerült is fognom közülük párat, de az IGAZI még nem jelentkezett. Így egy hirtelen ötlettől vezérelve elkezdtem a szembepartot vallatni. Úgy gondoltam, egy jól dobható wobblerrel és izmos dobásokkal elérem a kövek széli mély vizet. Kipróbáltam néhány csalit, mire megtaláltam az UL távdobó csali egyik legjobbját. Ezzel már megvolt az a távolság, amivel a célzónát ostromolhattam. Néhány dobás után belőttem a távot így szinte centiről centire tudtam a kövek szélét végigkutatni. Sokadik dobásra, néhány orsótekerés és egy kis küzdelem után megjött az, amiért érdemes korán kelni, egy igazán mutatós domolykó:

13

Na végre!

 


Továbbmentem, úgy gondoltam erről a helyről többet nem fogok, a fárasztással szétlocsogtuk a helyet. Egy fa mellett hangosan rabolt egy balin, amit szintén célkeresztbe vettem, de itt már nem nagyon tudtam továbbmenni a vízben, igazából nem tudtam elérni a helyét. Patthelyzetbe kerültem, mert innen már nem értem el a túlpartot, a bevált csalihoz meg ragaszkodtam, így kénytelen voltam visszafordulni. Néhány rövid dobás után a nyerő csali a szemközti fán landolt egy erősebben megsuhintott lendítés miatt. Mivel ilyen színben már nem találtam a nyerő Kenart-ból a dobozomban, ezért egy kishal mintás Hunter húztam a kapocsba. A jó halam már megvolt, nem kell aggódnom. De néhány dobás után csak kellett, mert a csalim megtetszett egy olyan domolykónak, amiért az ember elmormol minden horgászat előtt egy imát, legyen bármilyen felekezet tagja is. A fárasztás nem volt rövid, nem tudom mennyi idő, de a fékem gyönyörű előadást muzsikált a fülembe ezalatt. Amikor megláttam a halat, nem is bíbelődtem a kivétellel, kivezettem a partszélre, az akkor már kissé lenyugodott öreget. Az előző halnál használt füves ideiglenes műteremre fektettem (mindenhol csak kavics), néhány kép után és egy kis babusgatás követően engedtem útjára.

14

Az Öreg

 

Visszaballagtam Sky-hoz és a kavicspadon ülve magyaráztam neki, hogy „Van szerinted hetven centis domolykó? Mert akkor még van célom!” , „Kiégtem domolykózásból, nincs több célom a pergetéssel!”  ,vagy „Kell az összes pergetőmotyóm? Eladó, én makettezni fogok ezután!”. A válaszait már nem tudom idézni, maradjunk annyiban, nem is tenném, jobb így mindenkinek. Közben azért Skálycsinak is jöttek a halak:

 


15

Kiemelés előtt

 

Én meguntam az ücsörgést, bementem oda ahol addig Sky dobált. „Ha onnan halat fogsz, azt megeszem!”, mondta (ezt már hallottam azóta tőle, hát nem az a jósnő típus a lelkem). Sajnos nem láttam az arcát, amikor talán második dobásra már harcoltam is egy jobbacska domival.

 


16

Fárasztás, ahogy én csinálom.

 


Nekem már csak mosolyognom kellett:

17

A szembepart alól

 


Emlékszem a nem túl jól sikerült pecák után mindig azt mondtam: „Szép ez a hely!”. Hát most kiderült halas is.

18

 

 

 

 

Új pályákon


H.Marcinál jobb guide nem kell, ha Garamról van szó. Sok helyet ismer, emlékezetből sorolja a gázlós pályákat, lévén elkötelezett legyes (is) a lelkem. Ezúttal egy olyan helyre vitt, amit már sokat emlegetett a közös horgászatok során. Egy hatalmas kavicspadról indultunk, egy tényleg olyan helyen, ahol egy folyamkilométer alatt ezernyi lehetőséget látsz. Van itt zúgó, lapos kavicsos part, nagysziklás kövezés, sziget kis ága amiben alig csorog a víz, szakadt magas löszfal és bedőlt fás visszaforgó is.

19

Csak lestem, mint a moziban

 


Én egy szigetet vettem célba, Marci lefelé indult egy zúgó felé. Egy darabig mindenféle esemény nélkül telt a horgászatom, leszámítva 2 wobblerem elvesztését, ami megértette velem, hogy a szakadt part és köztem egy komoly akadó várja, hogy az egyszeri pecás víz alatti karácsonyfávvá díszítse színes csalijaival. Ezt a kecsegtető helyszínt feladtam. A szélén sikerült néhány apróságot becsapnom, de az ember nem azért jön a Garamra, hogy a sihederhadat zaklassa. Visszafelé indultam, és a sziget belső, lassan áramló tiszta vizét dobáltam. Ekkor már váltottam bogárcsalikra, ez telitalálatnak bizonyult. Néhány kisebb domi után, az úszó bogaramat egy igen szép domolykó vizslatta érdeklődve, igazából nem is tudta elsőre mit csináljak, csak mozdítottam egyet a spiccen. A következő pillanatban egy hatalmas burvánnyal hörpintette le a kis darazsat, a bevágás után pedig jöhetett a kicsit keményebb fárasztás. Néhány kör után már tátogva pózolt az igen szép domolykóm, és néhány fotó után már engedtem is vissza fagyökeres búvóhelyére.

20

A bogaras gyökérlakó

 

21

Még az igazi is szúrós falat

 

Végigdobáltam a szemben lévő kövezést, néhány hal után meg is érkeztem Marcihoz. Marci már jóval több halat fogott, mint én, köztük egy jobb balint is kiszedett, így én is nekiálltam az általa már végigcsapkodott helyeket lepergetni, balin reményében. A zúgó alatti mély visszaforgóban vezetgettem a kis Huntert, amikor egy elakadás jellegű kapás után megakasztottam álmaim domolykóját. A halam megállíthatatlanul száguldozott fel-alá a mélyben, én közben Marcinak ordibáltam a szerintem lehetséges méretű, minden bizonnyal világcsúcs domolykóm méreteit (60-70-80-90-1 méteres adatokat vízionáltam). A 0,16-os előke nagyon nem indokolta a keménykedést, így a fárasztás eléggé elhúzódott, de amikor először megláttam a halam, láttam ebből nem lesz világcsúcs. Szép márnámmal azért megveregethetem saját vállam (ha nem lett volna mindkét kezem foglalt), ezzel még egy erősebb feederrel is lett volna harc. Kivezettem a partszélhez, a kis UL-bot jól elfárasztotta, bár a márna nagy küzdő, itt esélye sem volt. Kioperáltam a húsos szájból a horgot, néhány fotó és engedtem is útjára a bajszos izompacsirtát.

 


22

A majdnem világrekord „domolykóm”, ami nem az volt!

 

Egy kis pihenés után Marci tartott egy gyors legyes oktatást, ahol próbáltam azt a dobást elsajátítani, amit néha szájtátva nézek különböző videómegosztókon.  Maradjunk annyiban, első leckének (bár néhány éve már volt ilyen szerelés a kezemben) jó volt, de a kb. negyedórás szerencsétlenkedés után duplájára dagadt alkarral adtam vissza a legyezőbotot a gazdájának.

23

Ez már egy másik sztori lehetséges kezdete

 

24

Azért egy szakavatott kézben már máshogy működik!

 

Ebéd után (ez sosem delet jelent a Garamon), többségi döntéssel egy másik pálya felfedezése mellett döntöttünk. Bár strandolók nem voltak, de az erdőben egy születésnapi party keretében már rotyogott a bográcsban a vacsora. Nem jó előjel, de mivel ez egy elég jól gázolható szakasz, úgy döntöttünk jó lesz ez a hátralevő néhány órára.  Néhány kisebb domi után aztán sikerült egy jobbacskát kikapnom, ez a szakasz teljesen a Hunter jegyében telt el. Sajnos ez azt is jelentette, hogy három darab nem is élte túl ezt a túrát, nagyon messzire kellett nagyon pontosan dobni a bokros partra, ez magában hordozta azt, hogy csalikészletem meg is csappant. De az elméletem bizonyított, néha nekem is lehetnek jó gondolataim:

24

Nagy dobás, nagy hal!

 

Néhány száz méter megtétele után találtam egy jó kiszélesedést, amolyan „három az egyben” helyet találtam. De egy kisbalinon, és egy kisebb domikon kívül sokat nem adott a valóban ígéretes hely. Átgázoltunk a másik oldalra, Marci tanácsára próbáltuk megkeresni a keresztkövezést. Miután a nyelvünk már a vízben lógott a nagy menetelés közben, ezért kimentünk a partra és itt folytattuk a sétát. Megmásztunk egy dombot, de lejáratot nem találtunk a vízbe, én pedig egyre inkább szembesültem azzal, hogy a neoprén ruha a vízben kellemes, parton viszont olyan, mintha egy működő kazánt cipelnél a nadrágodban. Nagy szakadék választott el minket a víztől és mivel már esteledett, inkább a visszafordulás mellett döntöttünk. Újra vízbe szálltunk, és így próbáltuk leküzdeni a köztünk és az autó közti távolságot, persze a dobálást még folytattuk. De ekkor már nem sok értelme volt az erőfeszítéseknek, ahogy a nap lebukott, a halak aktivitása is csökkent, sőt a víz elnémult. Furcsa egy dolog ez, hiszen rengeteg hal él ebben a folyóban, nem nagyon értem, miért állnak le teljesen, de ezt már többször is megfigyeltem. Mire visszaértünk, már a szülinapi party is beindult, kocsik jöttek-mentek a gátoldalban, az egyik szebb napokat megélt Golfból már messziről ordított a Modern Talking egyik régi klasszikusa, így igazi retró hangulatban szabadulhattunk meg vizes ruháinktól.

Nagy peca volt, mindennel, amiért érdemes horgászni!

25

 

Valahol itt tartok a most ezzel a vízzel, ami az én szintemen mesésnek mondható. Az érdem pedig legkevésbé az enyém, inkább azoké, akik megmutatták nekem ezt a szép folyót. Halat fogni már nem nagy ördöngösség, látható még nekem is összejött.

26

 


Török József