Zole az ördög….és más zagyvai történetek I.

Részletek

Írta: Török József

Zole az ördög….és más zagyvai történetek I.

Nagyjából másfél éve kezdtem el a Zagyván horgászni, elég sok kilométert jártam már a partján. Szinte szerelmese lettem, pedig szolnoki származású révén húsz évet éltem tőle néhány ezer méterre, de akkoriban csak a Tisza érdekelt. Ezért hol magam, hol Skill sporttársal fedeztem fel horgász hóbortom legújabb helyszínét.  A fenti szinte patakszerű, a lenti már-már tavi külalakkal bíró és az átmenetet képező középső szakaszokon is megfordultam. Ez a kis folyócska csodálatos élményekkel adományozott meg, ezért egy kétrészes történetfüzérrel tisztelgek előtte.

Amikor a föld az éggel összeér

„Itt kell lemenni! Nem, a következőnél! Ez az, lássuk hol tudok leállni. Megvan, stop.”
Lekapcsolom a lámpát, a rádió szól, éppen az időjárás jelentés megy:

„A hidegfront betörése előtt erős viharos erejű szél heves záporok és zivat …”

Kiveszem a kulcsot és a női hang elhallgat. Jót mosolygok magamban, minimum 35 fok van már napok óta, ez meg itt ijesztgeti az egyszeri pecást. Csodálatos hely ez a Szolnok feletti Zagyva szakasz. A folyó itt már lecsendesedik, bár vízállása a közeli torkolat miatt nagyon függ a Tiszától. Nádas-bokros részek váltják egymást, így kanyarog el egészen a szolnoki torkolatig. A Paraszthíd közelében parkoltam le, itt egy kis köves zúgó van, alatta nagyon kis vízzel.

 Zúgó birkákkal

Gyerekek fürdenek a híd alatti részen, itt hal nem fog akadni, ezért lentebb megyek és figyelem a vizet. A víz olyan tiszta, hogy az aljáig lelátok, a sűrű víz alatti növényzet felett járőröző balinok és jászok látványától a szívem is elhallgat egy pillanatra, majd a talán csak a fejemben gondolt szilencium után hatalmas dobbanásokkal jelzi agyamnak, jó helyen vagyok. „Látott halat könnyű megfogni”- tartja a mondás. Na aki ezt kitalálta, azt elvinném ide, mert a halak sem wobblerekre, sem körforgókra, de még az oly nagy várakozással várt és otthon minimum ilyen titokban tartott lengyel rovarutánzatokra sem mozdulnak. Felrakok egy kis Yo-zuri minnow csalit, a doboza lassú süllyedést ígért, amikor kibontottam. Egyetlen hátránya, hogy a hasi horog eltávolítása után a mozgása teljesen felborul, jobbra-balra kacsázik, így visszarakom a kis horgot. Beállok egy kanyarba és a csutka Fenwick hatalmas távolságra lövi a kis japán csodát, ami egy bedőlt fa mellett landol. Már az indításba belever egy kis balin, nem nagy kunszt kitekernem. Fénykép után már csobban is tiszta vízben.

Az első balin(ka)

Megmosom a kezem, gondolom ilyen pancsolással a kanyar ragadozói már elmenekültek. Elindulok visszafelé, megvan a nyerő csali, kezdődhet az aratás, de egyre melegebb a levegő, annak ellenére, hogy az idő már estefelé ballag. Eszembe jut az időjárás jelentés, eleresztek még egy mosolyt a képzelt bajszom alatt, nagyapám is megmondta: „Csak tippelnek!”. Egy nagyobb fánál látok szedéseket, a mellette lévő bokor alól pedig egy őn sarcolja a kishal sereget. Megvetem a lábam, és már száll is a csali, de a halak hamar óvatos üzemmódba kapcsolnak, így én is leállok, de nem tántorít el a pillanatnyi kudarc, kitartóan maradok a helyemen. Pár perc elteltével számításaimat igazolva újra éled a fa és a bokor alja. Talán harmadik dobásra sikerül megakasztanom a balint, de nem akkora amekkorát jósoltam. A harc nem nyúlik túl hosszúra, de azért át kell húznom a sűrű növényzeten. Olyan kilós forma lehet, egy horogág fogta a szájszélt, egy keményebb bottal biztos nem jött volna ki, a snecik nagy bánatára még mindig ott járőrözik valahol.

 A kitartás jutalma

Nézelődök közben és kezd sötétedni, jól elment az idő. Megnézem az időt, hat óra múlt, ezt a korai alkonyt nem érzem indokoltnak. Az erdő eddig takarta az eget beborító fekete sereg érkezését, ennek fele sem tréfa, szedem a lábaim a kocsihoz, amitől minimum két kilométerre vagyok. De azért csak meg-megállok egy-egy jobbnak vélt helyen és megdobom a szembe lévő partot a már-már viharos erejű szélben. Egyik fa mögül egy nyúl ugrik fel és nagyjából ötven méteres távolságot tartva ugrál előttem. Lehet, ismeri már ezeket a különleges „vékonybotos” embereket, tudja nem kell félni tőlük.

Baljós árnyak

Már sötétben érek a kocsihoz, bedobom a cuccom, látom a gyerekek is hazamentek, ők még időben. Abban a pillanatban, amikor elfordítom a kulcsot, elindul a buli, és az ég leszakad, az ablaktörlő legmagasabb fordulaton sem bír az özönvízzel. Felmegyek a gátra, innen még öt kilométer a földút, ezért egy ismeretlen kavicsos utat választok. Döcög az öreg autó, de a kavics elfogy hamar, és egy traktor szántotta földúton evickélek tovább. Rossz választás volt, Gabriel GPS sem húzna ki ebből a slamasztikából. Az eső szakad én már Noét és bárkáját vizionálom az esőfüggöny mögötti kukoricásban, és vietnámi veterán dzsipvezetőket meghazudtoló trükkökkel próbálom kikerülni a traktorok által az anyaföld testén ejtett mély sebeket. Nem tudom mennyi időbe telt ez a hihetetlen menekülés, de régen fogott el úgy boldogság aszfalt látványától, mit abban pillanatban, amikor megláttam a műutat. Bekanyarodtam a garázshoz, kipakoltam a cuccot, majd fejlámpával megnéztem a kocsi alját, mert a nagy kaland közben mintha nem csak az esőt hallottam volna kopogni. Olajszint rendben, a kocsi túlélte. Hazaérve családom szánakozó tekintetétől kisérve vetettem le magamról a nyakig sáros ruhám és lefekvés előtt megfogadom az ilyen kalandokat kerülöm a jövőben, bár a reváns gondolatát nem vettem el, a nehéz küzdelem ellenére sem. Lesz még alkalom rá.

Zagyvai dzsungel

Zole az ördög

Jó eső volt, de nem hagyott nyugodni a dolog, hogy visszatérjek a horgász becsületemen csorbát ejtő folyócska partjára. Persze óvatos duhajként a kocsi a biztonságos úton maradt és gyalog közelítettem meg a kiszemelt újabb terepet. A kristálytiszta víz néhány nap alatt a másfél métert emelkedő Tisza miatt bezavarosodott, és a halak aktivitása is alább hagyott. A múltkori időjárás jelentésben emlegetett hidegfront nem jött be, de a párás levegő és a sár kombináció (és persze a csapnivaló kondícióm) nem hagyta, hogy megint kilométeres utakra adjam a fejem. Elmentem a Malomszögi híd alá, ahol egy zúgó alatti részt dobáltam, de érdeklődés hiányában gyorsan elmásztam a híd alatti részig. Itt az elmászást tessék szó szerint érteni, mert egy mellékágon küzdöttem át magam, amit az esővíz combközépig érően töltött meg, így a gumicsizmám funkcióját vesztette, és kisebb átfolyásokat pedig a már kívül-belül vizes lábbelivel evickéltem át a híd alatti kövezésig. Talán húsz éve jártam erre, azóta ide is elért a civilizáció(?), néhány grafiti formájában. A firkák, vagy alkotások (ki-ki döntse el maga) témája alapján egy komplett sátánimádó kis szekta tarthatta itt szeánszait. Talán a bibliai történet nem követték nyomon a szektatagok és Lucifer helyett az ördögöt Zole névre keresztelték (!?), vagy egyszerűen csak a vezetőjükben (aki keresztneve Zoli lehet) látták az új Antikrisztust.

Nem jó előjel

Valószínű ez már örökre titok marad, de hamar túl is léptem a dolgon elvégre nem ezért jöttem, hanem a zagyvai kopoltyúsokat riogatni. A híd alatt a csendes vízben körforgót raktam a kapocsba, ebben bízok leginkább a zavaros vízben. Néhány dobás után ideges ütéseket éreztem a kezemben, egy kis sügér pofozta a kettes Mepps-et. Amikor kiemeltem a csalit, mérgesen bújt vissza a kövek közé, ahonnan még néhányszor kijött de egyre rövidebb távon követte a körforgót. Végül az áttörést Gpepp kolléga csalija hozta meg (nem először), a kis csíkoshátú nem bírta tovább cérnával és leverte a csalit.

 Sügér kapitány

Továbbálltam, sügér már van, akkor most jöhet egy balin is. Kémleltem a vizet, de nem láttam semmi mozgást. A levegő fojtóan nedves és meleg volt, nem igazán van kedvem többet gyalogolni, ezért megálltam egy helyen, ahol a bedőlt fák között sejtettem a halat. Tőlem vagy húsz méterre láttam egy jobb rablást, szinte dübörögve vert a halak közé egy nem is kicsi balin, még a madárcsiripelés is abbamaradt, tudták ők is, itt valakinek befejeződött az Élet nevű játék. A Gpepp-féle balingyilok fennmaradt, az első dobás a fa mellett landolt, a bevontatás előtt megveregettem a vállam, nem semmi dobás volt így elsőre. A várt „Nagy Bumm” elmaradt és a további ördögöt (vagy Zole-t?) kisértő dobások sem hoztak eredményt. Ráadásul egy dobás után a csalim csak a kicsit vastagabb monofil zsinóromnak köszönhetően tudtam csak kiszabadítani a szemközti dzsungelből. Szerencsém volt, visszajött a nagy tiszteletben tartott csali. Normál esetben nem nagyon izgatott volna a csalivesztés, az én horgászatomban ez bőven benne van, de ez az a csali, ami már nem egyszer mentett már meg betlitől. Az elsőt egy csuka vitte el, és mire az alkotót megkerestem már a végső fázisban tartott a mű, mert Peti olvasta a fórumon a szomorú esetet (örök hála!). Szóval ez nem lesz az Zole ajándéka, de újrakötöttem a kapcsot és visszaraktam a kis csodát. Egy kisebb fordulást láttam a szemem sarkából, -itt a balin- gondoltam és első dobásra meg is akasztottam a halat. Az akasztás után a méretes csuka nyílként vágódott ki a vízből (ezt miért kell csinálni?), ledugtam a bot végét a víz alá, és közben imádkoztam, hogy kitartson a zsinór, bár a csalit talán szájszélben láttam. Egy vízben lévő fűcsomóra felakadt a halam, bementem érte a combig érő vízbe és kitessékelem az ideiglenes pihenőhelyéről.  Rövid harc után megszelídült a halam, kézbe vettem, majd kiakasztottam a félig-meddig kiegyenesített horgot a szájszéléből és pár fotó után már engedtem is útjára.

 Necces akadás

Ebben azért szerencse is volt, hogy Zole nem tudta elvenni a totemcsalit. Leültem a fűre és másodjára öntöttem ki aznap ki a csizmámból a vizet. Közben figyeltem a kis folyót, hátha mutatja magát még valami nemesebb ellenfél. A nedves hőség elviselhetetlen, vizem elfogyott, mintha a Pokol tornácán egyensúlyoznák, de nem is csoda, ördögi hely ez, mint tudjuk. Büszkén szedtem szét a botom, és raktam kis csalit a dobozba és mint Szent Mihály a lándzsájával elégedetten elindultam haza, hiszen ma legyőztem a Zole-t az ördögöt!

 Zagyvai idill