Élményeim, amikért járok horgászni

Részletek

Írta: Karácsony András

Bevallom, az utóbbi időben hanyagoltam a Pecavilágot. Felnéztem naponta, de írni se időm, se energiám nem volt. Nem lustaság ez, hanem nyár. Sok a munka kint, kedvem sincs bent lenni. Meg aztán ha tehetem, megyek horgászni. Nem is keveset. Heti 2 alkalommal általában.

Szerencsés vagyok, hogy idén nagypapám segítségével (amit nem győzök köszönni neki) egy olyan vízre járhatok horgászni, ami nem csak szép, de halakkal is igencsak jól megáldott. Ez a tó pedig a Dégi Kastélypark-tó. Nyilván nem a szaporulatok határozzák meg az állomány gerincét, hanem a telepítések, de ettől még meseszerű a hely. Sokan talán meglepődnek majd a sorok kapcsán, hogy erről bátran írok, megosztom másokkal az élményt, de úgy vagyok vele, hogy maga a víz annyira egy jól felügyelt, barátságos környezet, hogy nem félek attól, hogy ellepnék a tavat, vagy éppen elhordanák a halat. Több okból sem félek. Egyrészt már drága az éves jegy, másrész drága a napi is, harmadrészt komoly szabályok vannak.

Az első célhalak a pontyok voltak, mivel tilalom volt a csukára, süllőre, sőt a helyi szabályok egészen május 1-ig tiltottak bármilyen rablóhalas módszert. Utólag visszagondolva ez egy jogos szabály, nem vitatkozom vele, addig is pontyoztam, keszegeztem, főleg, hogy akkor még nem volt aktív a törpeharcsa. Mert igen, van, nem is kevés. Annak ellenére, hogy ha jól tudom két éve egy nagyon komoly halászat és ritkítás volt, de mint tudjuk, véglegesen kiirtani jóformán csak a tó kiszárításával lehet.

Aztán amint lehetett, pergettem. Meg is lett az eredménye. Gyakorlott csukapergető lévén egy igen sekély öblöt néztem ki magamnak, és nem is ok nélkül, mert sok kishalat láttam bent már áprilisban. Oda jártak ívni a keszegfélék, majd a pontyok is. A csukák pedig bent garázdálkodtak. Sikerült is jópárat fognom, de sajnos kapitális nem akadt köztük, szórakozásnak viszont kiválóak voltak. A legnagyobb sajnos talán 45 centi, és 90 deka volt.

Majd amikor már elég csukát fogtam pergetve, megpróbáltam legyezve, de úgy érzem megfelelő csali hiányában, és borzalmas dobásaimmal nem volt sok esélyem, így aztán maradt a pergetés, aminek meg is lett az eredménye ismét.

Aztán valahogy meguntak már a csukák engem, egyre kevesebbet fogtam, és kerestem más helyeket, sőt, keresni kezdtem a süllőket, mert gondoltam ennék már egy kis halat. Meg is találtam a süllőket, és ami a legfurább az egészben, hogy ha olyan nap volt, akár fényes nappal, koradélután is gond nélkül 15 percen belül megfogtam a kötelezőt. Ennek sajnos hátránya is van, ugyanis akkor állhattam is tovább onnan, vagy ballaghattam haza.

Általában a 37-38 centis süllőket adta a hely, és 80 dekásak voltak, tehát kettőnknek egy kellemes ebéd, de sajnos ettől eltérő mérettel alig találkoztam. Kishallal jött ugyan közel kettes, illetve esett be kölyökharcsa is. Sőt, ami igazán meglepett, egyik este megfogtam életem első pergetett törpeharcsáját is. Rendes, határozott kapással jelentkezett.

Aztán volt, hogy próbálkoztam én békéshalazással, csak nincs velük szerencsém. Nagyon aktív már a törpe, a sekély vízben akár még vízfelszín közelében is megtalál bármilyen keszegnek, pontynak szánt csalit, így aztán sokszor elmegy a kedvem a békéshalazástól, és ilyenkor hamar gyorsan fogok egy süllőt. Erről tanúskodik a következő két kép is.

De hogy érdekességet is meséljek a tóval kapcsolatban, lepötyögöm azt a páratlan élményemet, ami még mindig frissen él bennem. Zalánnal egy szombat délutánon leültünk horgászni, de kifogtunk egy viszonylag gyenge napot. Rögtön a parkoló mellett ültünk le, mert bár körbejártuk a tavat, mégis jónak véltük a közkedvelt helyet. Pár kisponty jött nekem, de például csalihalnak valót nem tudtunk fogni. Se spiccbottal, se hálóval. Éjfélkor mentünk haza, halat egyikőnk sem vitt akkor, pedig tervezgettünk az éjszakai süllőpucolást, de valahogy nem ment aznap. Sajnos már érkezéskor megállapítottam, hogy rossz irányból fúj a szél, de bíztam a szerencsében. Ekkor elkerült minket. Rá következő kedden viszont én újra a parton voltam, csak most pergetni a délutáni órákban. Egy rövid sétát követően megálltam beszélgetni egy másik pergetővel, aki nagyon panaszkodott, én persze magamban számolgattam, hogy mennyi halat fogtam eddig, de nem szeretek dicsekedni, óvatosabb vagyok már annál. Elváltak útjaink, de néhány lépés után furcsa zaj miatt néztem hátra, majd leesett az állam. Ugyanis a parton talált madzaggal az én kishal emelőhálómat emelte ki a srác a part menti sekély vízből. Nagyon megörültem neki, mert úgy kint hagytuk éjjel Zalánnal, hogy én meg is feledkeztem róla, valószínű akkor tűnt volna fel hiánya, amikor szükség lett volna rá. Napokig úgy volt ott, hogy senki sem nyúlt hozzá. Itt jegyezném meg, hogy a tó nincs bekerítve, gyakran és sokan járnak le a partjára nem csak horgászni, hanem sétálni, sportolni, és a szigeten található forrás vizéért is. Örömömben adtam egy marék twistert a talált tárgyért, melynek kerete még a másik papámé volt, míg a hálót előtte pár nappal vette rá a feleségem. Hatalmas szerencse volt ez nekem. Hogy aznap fogtam e halat, már nem is tudom, de mellékes is.

Azonban van, amikor nem az öröm miatt megyek horgászni. Egy igen segítőkész ismerősöm távozott fiatalon nemrégiben közülünk, a faluból, ahol élek. Fájdalmas űrt hagyott maga után, még úgy is, hogy ritkán beszélgettünk. Azt is bevallom, általában akkor beszéltem vele, amikor kértem tőle valamit. Mindig segített, kereste a megoldást. Temetésén rengetegen voltunk, rossz volt hallgatni a család zokogását, s bár reggel azt mondtam, ma nem megyek horgászni, hazaérve a temetésről mégis azt kértem feleségemtől, menjünk horgászni, hármasban. Ez nagyon ritka alkalom. Persze Mátyás nevű zsiványfajta fiam hozta a szokásost, így folyamatosan olyan mondatokat hallottam feleségem szájából, melyek a NE valamilyen formájával kezdődtek. De nem zavart, sőt, jól esett. Én elvoltam, dobáltam. A halfogás sokadik tényező volt e délutánon. Azonban amikor láttam, hogy kezdi feladni feleségem a rohangálást a gyerek után, fejembe vettem egy tervet, s nyakamba a gyereket, úgy indultunk el a süllők tanyájához. Úgy tűnt mindketten értetlenül néznek rám, de ez nem zavart. Annyit mondtam, megnézzük, megvannak e még, és egyet elviszünk ma haza közülük. A helyhez érkezve megállapítottam, hogy nincs a közelben horgász, nem szeretném, hogy híre menjen a helynek, így bátran dobtam. Hátraszóltam: Itt vannak ! Második dobásra egy rablást láttam: Esznek is ! Harmadik dobásom közben egy döglött kárászt mutattam a családnak, hogy alulról a süllő falatozgatja, de egy kapás térített észhez. A képen látható süllő volt a tettes. Feleségem első kérdése az volt: Nem fognak ezért Téged megverni, hogy most jöttél el erre, és most süllővel térsz vissza? Mondom miért, tiltja valami, hogy harmadik dobásra süllőt fogjak? Így aztán a poén kedvéért csalit cseréltem, és dobtam még ötöt, aztán indultunk a parkolóba.

Remélem sokan elolvastátok türelmesen cikkem, annak ellenére, hogy eddig semmi hasznos infó nem volt benne, mert most talán lesz. A bot, amit a legtöbbet használok: Yad Sagato 2,4m 10-30, az orsó egy Fujitsu, ami lassan kikopik alattam, a csalik süllőre legtöbbször twisterek magyarosan: piros, fehér, zöld és ezek kombinációi. Csukára hasonlók, illetve wobblerből leginkább egy duci sárga spro, és a képen látható Jointed a favorit, de jött már süllő nappal RH színű minnow jellegű spro wobblerre is. S amit a végére akartam hagyni: szinte kivétel nélkül minden süllőmet úgy fogtam, hogy drótelőke is volt fent a fonott zsinóron. Ez számomra egy picit furcsa, de mivel bármikor jöhet csuka, ezért általában így dobálok.

Ennyit szántam most nektek képileg, írásilag, remélem még lesz miről beszámolnom, s abban különösen bízok, hogy egy következő találkozóra eljutok e díszes társaságba, amelynek – elismerem - mostanában nem vagyok annyira aktív tagja, de amint időm engedi, ismét jelen leszek.

Üdvözlettel:

Karácsony András

kareszoft c(x)