Skandinávia gyöngyszemei - 5 rész

Részletek

Írta: Horányi József, Nagy Gábor

A tegnapi izgalmak és kihagyott vacsora után, jól esett a reggeli. Miközben a megérdemelt jávorszarvasomon csámcsogtam, kinéztem az ablakon, és megállapítottam, hogy ez tipikusan az az időjárás, amikor bármelyik pillanatban leszakadhat az ég. Rutinosan készült a társaság. Mindenki tudta és tette a dolgát, hogy minél hamarabb elindulhassunk. A nehezebb csomagokat elkapkodva, igyekeztünk segíteni Józsinak bepakolásnál, aki figyelmen kívül hagyva az orvosi intelmeket, betetanuszozva, bumszli kötéssel a kezén, velünk együtt készült az utolsó skandináv horgászatunkra.

Ahogy Gábor látta:

Talán ez a víz volt a legközelebb a civilizációhoz. Amint lekanyarodtunk az országútról, azonnal a csónakoknál találtuk magunkat. A víz méreteit tekintve megközelítette a nyéki tórendszert, de mélységét tekintve sokkal sekélyebb volt. Nem hiszem, hogy meghaladta az egy méteres átlagmélységet. A meghorgászható terület nagy részét, a felszínen lemetszett nád borította, ami a hagyományos csalik használatát kizárta. Marci speciális bokorugró gumihalat használt, mi pedig harmincgrammos Balzer bokorugrókat.

Több dolog hátráltatott az önfeledt pecában. Az egyik, hogy az öt méter körüli csónak, szűkös teret biztosított hármunknak a kényelmes horgászatra. Különösen, miután a rövidebb travell botom beadta a kulcsot, és kénytelen voltam a hosszú, három méteres kabalabotommal horgászni.

A társaim szó nélkül tűrték, hogy időnként a hármas horoggal akarom megfésülni a kócos hajukat, de éreztem, hogy nem őszinte a mosolyuk. A másik problémámat az egyre közelgő vihar okozta. Felszerelésem, és jómagam védelmébe egy száz forintos esőköpenyt hoztam magammal, amiben az esőben való horgászat elképzelhetetlen. Társaim javában fogták a csukákat, de nekem a horgászat első órája NFLS-sel végződött, majd dörögve, csattogva megérkezett az első vihar.

Mivel majréval rendesen megáldott a teremtő, gyorsan fülem, farkam és szénszálas botomat behúzva csendben tűrtem az égi áldást. Amíg a Boddenen edzett kollégák vígan pergettek a tajtékzó vízen, addig én az ajkaim között fohászokat morzsoltam el, nehogy belénk csapjon az Isten nyila. Imám meghallgattatott, és a lassan elülő vihart nyári napsütés váltotta fel. Előkerült a szó szerint viharvert kabalabotom, és a dobozomban elérhető legkisebb kanalat raktam fel rá.

Az esőköpenyemet magamon hagyva, csörögve suhintottam meg a vasat, majd néhány emelés után agresszív rávágás következett. A bevágás után olyan dolog történt, amire mindannyian vártunk. Az orsóm fékje felvisított, és a megakasztott halam jó tíz méter zsinórt lehózott a dobról. Egy óvatos emeléssel megállítottam az első rohamot, és lassan elkezdtem pumpálva fárasztani az áldozatot. Hazai csukáimból kiindulva már a csónakban láttam a halat, de meglepetésként az első kirohanást továbbiak követték. Nem szoktam laza fékkel fárasztani, sőt most is kezemmel ráfogtam a dobra, hogy jobban kontrolálhassam a hal kitöréseit, és így is közel tíz percig tartott a fárasztás. A hajótestet többször megkerülve, majd alátörve lassan megadta magát a préda, és a fáradtságtól remegő kézzel, a kopoltyúja alá fogtam, és beemeltem a legnagyobb svéd csukánkat a csónakba.

Fotózás és méretkezés után, példát mutattam az északi horgászoknak, és azonnal visszaengedtem a halat. Nem kell leírnom, mennyire örültem neki, főleg miután este megnéztem a fárasztásról készített videót, és újra átélve minden másodpercét konstatáltam, hogy óriási szerencsénk volt. A fárasztás első szakaszában a csali jól láthatóan a hal szájában volt, majd a végén kívülről, az alsó álkapcsából operáltam ki a horgokat, szóval egy sikeres horogszabadulás után peches volt a kroki, és másodszor is megakadt a horog.

Legszívesebben ordítottam volna az örömtől, és lehet meg is tettem, de nem sokat hallhattunk belőle, mert megérkezett a következő égi háború. Ebédig nem sokat dobtam, de nem is lett volna értelme, mert Marciék rendületlenül, és sajnos eredménytelenül keresték a halat.
Jóllakva egy csatornán nekiindultunk a délutáni horgászat helyszíne felé, de újabb égi áldás egy menedékházba kergetett bennünket. A kitartós zivatar végét érdemes volt megvárni, mert utána ideális horgászidő alakult ki, és amíg Marci a csónakból kimerte a vizet, addig Józsi meseszép sügerekkel kápráztatott el bennünket. Elérve az utolsó meghorgászandó tavat hamar megállapítottam, hogy lekerülhet a bokorugró villantó, és visszakerülhet a jerk csali. Élmény dús horgászattal sikerült lezárnunk a túrát, és több egyen csukát, és harmincpluszos sügeret fogva visszaindultunk a vadászházba.
Másnap összepakolva beültünk a kisbuszba, és szótlanul otthagytuk a földi mennyországot, a Svéd Paradicsomot.

Ahogy Józsi látta:

Egy felduzzadt patak befolyó, és tó horgászatára szántuk el magunkat zárásként. Vendéglátónk, János választotta ki. Ez a vízrendszer akár két teljes horgásznapot is igényelt volna, hiszen akkora területről volt szó. Már reggel látható volt, hogy a frontok jönnek-mennek, és fogunk kapni hideget, meleget. Mi hárman, Marci, Gabi, és Én egy csónakban foglaltunk helyet, és a közeli lapos nádasos részt vallattuk.

Marci védett horgos szerelése, a fehér gumival nagyon bejött, de én sem panaszkodhatok. A klasszikus bokorugró itt is hozza a kötelezőt. Tényleg, és ezt nem bosszantásként írom, de az hogy fogsz nyitásnak öt-hat 50-60 centis nagyon jól küzdő csukát, már nem esemény. Ez úgy van. Tiszta a víz, több méterre lelátni, egészen a homokos kemény, fodrozódó aljzatig.  Az első zivatart meg is kapjuk. Nincs értelme visszamenni. Tűrjük az ázást. Jörg szerint ilyenkor felesleges dobálni, mert a csuka nem eszik. Ez nem csak Németországban, de Svédországban is így van, de azért igyekszünk rácáfolni, de nem sikerül.

Gabi a belülről bepárásodott műanyag, átlátszó esőköpenyében úgy néz ki, mint egy nagy hólabda, de mosolyog. Amilyen gyorsan jön az eső, olyan hirtelen el is tűnik. Helyet váltunk, de közben olyan gyönyörű sügér rajt látunk, hogy bármelyikkel szívesen lefotózhatnánk magunkat. Sajnos megriasztottuk őket, és nem érdeklődnek semmilyen csalink iránt sem. Kár! Hógolyó társam még meg sem vált védő ruhájától, már indítja is dobását. Bokorugrót tett fől, aminek nagyon örültem. Egy egyszerű, könnyen kezelhető csali, erre a pályára ideális, én hiszek bennük, nagyon sokszor bizonyított. Gabi első dobásra megfogta a túra legnagyobb halát, aki úgy csomózta össze a nádszálakat, hogy öröm volt nézni. Nagyon drukkoltam Gabinak, - a csukáról tudtam, hogy ígyis-úgyis visszakerül a vízbe - hogy sikerrel beemelje. Sajnos a kanálnak ez az egyetlen hátránya, hogy relatív nagy a halvesztés, de ez meglett. Hosszan küzdött, látványos fárasztás kerekedett, remélem a kicsit késve bekapcsolt videó ebből valamit visszaad.

Rögtön kivirult a Gabi arca, szebben sugárzott, mint a felhőt frissen elűző nap. Csodaszép csuka ment vissza a tóba. A hossza 96 centi német mércével mérve. A súlyát nem mértük. Együtt voltam Gabival, mikor egy versenyen fogott, ilyen hosszú csukát, de kilóban több volt benne. Ez viszont úgy védekezett, mint egy ördög. Én ha a helyében lennék ezt tenném első helyre, mert megérdemli. Dobálgattunk még egy párat, ki is pattintottunk egy-két csukát, de házigazdánk hívó szavára indultunk sütögetni valami ehetőt. Ebéd után bazsajogtunk, mint egy jól lakott óvodás, de egy újabb zápor látszott kialakulni.

Elindultunk csónakunkkal és a közeli mentő kunyhóig sikerült eljutni, ahol újból leszakadt az ég. Fél óra csendes várakozás következett. Az eső végefelé, Santi, svéd guide-unk, egy helyi wobblerre hasonlító műcsalival nekiállt dobálni, és szép sügeret szedett ki az összekötő csatornából.  Nekünk sem kellett több, és csodaszép, tűzpiros úszójú kis ragadozókat varázsoltunk ki a vízből.

Teljesen helyre jött az életkedvünk, ezután a félórás zápor után. Bemotoroztunk a következő tóba, ami akkora volt, hogy esélyünk nem lett volna körbe dobálni, így választottuk a sekélyesebb bal oldali részt, amit több beállásból dobáltunk végig. A Slider tarolt, Gabi, egy sikertelen akasztást követően átment hentes, és mészárosba –aminek a csajok nagyon örültek- mi pedig szedegettük a csukákat, a partszélből, a növényzetből, a nádból, mert feküdtek mindenütt.

A sérült kezem már tiltakozott a sok hajtókar tekerés miatt. Szegény csukák mit élhetnek át egy visszaeresztés után is!  Elég volt. Kihorgásztam magam, már az esti cserkelést sem kívántam. Jöhetnek a csajos programok, és Stockholm!

Horányi József, Nagy Gábor