Skandinávia gyöngyszemei - 3 rész

Részletek

Írta: Horányi József, Nagy Gábor

Az első igazi horgásznap reggelén a megszokottnál is lassabban ment az ébredés. Amikor a lábam már az étkező irányába vitt, a tudati énem még javában a rendszerindulás fázisában tartott. A svéd kávé fizikailag alkalmatlan arra, hogy egy közép európai ember felébredjen tőle, de a fincsi tojásrántotta illata, hamar embert faragott belőlem. Jól betermeltem a reggeliből, és kisvártatva elindultunk horgászni. Mint minden tudatos horgász, az akció előtt vettünk egy kitérőt, és megváltottuk a szükséges engedélyeket. Svédországban két féle ember van: Van a stockholmipitecus, aki legjobban hasonlít a magyar emberekhez. Ugyanúgy rohannak, stresszelnek és zajonganak, mint mi, talán csak a pénztárájuk vastagsága az, ami tőlünk megkülönbözteti őket. A másik fajta az összes többi Svéd. Talán a huszonnégy óra világosság az oka, hogy az alapvető északi mottó: Nyugiság, lazaság, nem kell kapkodni. Egy szó mint száz, nem volt gyors, amíg megkaptuk a szükséges törvényi támogatást.

Ahogy Józsi látta

Ez a nap tömény horgászatot sejtetett. Két tavat is meglátogattunk, plusz vacsi utánra marad a desszert.  A második tó, amit évente egyszer horgásznak, tavalyi dobálásunk óta senki sem járt a tavon, különlegesnek ígérkezik Az első tavat egy csodás erdei séta után értük el, öröm volt nézni.

Balról a tápláló patak befolyója csobogott, jobbról több szép öblözet kellette magát. A csónak vízre tétele előtt Marci indított dobása rögvest kettes csukát adott, ezen felbuzdulva mindannyian akasztottunk csukát, első dobásainkra. Mind egyívásúak voltak. Itt, nem a csukák centiben, vagy kilóban mért mérete számít, hanem a vadságuk.

Mindig azaz érzésem támad egy-egy rávágás után, hogy ezek a halak még nem ízlelték meg a horog ízét, helyesebben szúrását. Vehemensen kapnak a velük összemérhető csalikra is. Látványosan küzdenek sok a fejrázásos kiugrás.

Hihetetlenül sportosak! Amit a nádban tudnak művelni, az pedig hihetetlen. Komoly horgászati érték a csónakba emelésük. No a lényeg az, hogy a Gabi és Marci csónakázva csukáztak, Mi pedig az asszonnyal a parti öblöket vallattuk. Mondanom sem kell, hogy a tegnapi beszólása óta horgászbotot kap a kezébe. Ne csak dumáljon, csinálja is!

Mi két kisebb csukát, fogtunk, A kikötő hely közelébe visszatérve pedig egy bő ketteset akasztottam. A Fiúk visszatérése után egy laza nyársalást követően tavat váltottunk. Ezt a vizet már tavaly is vallattuk, és rengeteg kisebb, és néhány nagyobb csukeszt adott. Most Marci, asszony, és én szálltunk csónakba. Gyönyörű, vadvirágos, ingoványos mederszéleken kötöttünk ki. Mint ahogy tavaly, szedegettük a rablókat szépen.

Ki miben bízott. Marci jerkelve, a papagájszínű Salmóval mi támolygó kanalakkal. Módszeresen végig dobáltuk a mélyebb medret, a vízi növényeket, én pedig lelkesen eveztem egyik helyről a másikra. Könnyedén jutottunk túl a húszas fogás számon fejenként. A rengeteg akció teljesen felajzott Minket. Csak dobtunk, és dobtunk, és dobtunk…

Elértünk a homokos meder, és a köves aljzat határához. Tavaly itt jöttek a nagyok. Mi is csalikat váltottunk. Nagyobbakat tettünk fel, és még lassabban vontattuk őket, de csak a már megszokott méretűek jöttek. A nagy csuka csak váratott még!

Telefont kaptunk, hogy vár minket otthon a vacsora, így a tó általam kedvelt, nádasos részén Marci lelkes evezése mellett átsuhantunk. Még így, kutyafuttából is kikaptam, vagy öt csukát, a bokor ugróval, és mind meglett, pedig ezzel a csalival jó, ha hatvan százalékos az aránya a sikeres kivételeknek. Ez egy igazi pergő tüzes horgászat volt, pont úgy, ahogy gondoltam. Annak külön örülök, hogy asszony is kivette a részét ebből a pergetésből, és sok szép, 50-60 centis, egyébként betyárosan védekező ragadozót emelt be.

Itt alkalma nyílik az embernek, hogy gyorsan, és sok mindent megtanuljon a pergetésről, műcsalikról. Még várt ránk a desszert, egy pisztrángos tó, ami nagy küzdelmet hozott, a széllel. A mi, nagyobb csónakunk két párt tudott befogadni. Marcit, és feleségét, Ilonkát, meg minket asszonnyal. A lányok rögtön megértették egymást, és leálltak csivitelni a csónak elejében, a fiúk pedig lelkesen keresték a sügéreket. Az egyetlen szélárnyékos öbölben meg is találtuk őket. Eleinte kis körforgóval, majd a jóval hatékonyabb twiszterekkel aprítottuk őket. Így jött el az éjjel 11 óra, és rajtunk kiültek a fáradság látható jelei. Otthon egyszerűen csak bedőltünk az ágyba, és szundi reggelig.

Ahogy Gábor látta

Amikor a kisbusszal megálltam az út szélén, nyomát se láttam víznek, sőt emberi civilizációnak sem. Az ösvénynek nem nevezhető csapást, amin elindultunk, több centiméteres süppedő mohaszőnyeg borította, és borsodi szemnek furcsa volt látni azt a sok kidőlt és rothadásnak indult fát is. Egy biztos, hogy skandináv látogatásunk alatt rőzseszedővel, csak a hazafelé tartó gépen találkoztam. Csúnya dolog a kitoloncolás.

Húsz perc túrázás után elértük az első tavat, és repültek is az első csalik. Rögtön az elején három hal került szárazra. Sorrendben: Marci – Slider, Józsi – bokorugró és Gábor – Slider. Nyugtáztuk is, hogy jó lesz ez a víz, és azonnal csónakba szálltunk. Nem tudom hogyan került oda a ladik, de ahogy elnéztem a tó környékét, talán helikopterrel rakták a vízre.

Csodálatos vízen evezhettünk, a tó túlsó oldalán szép tájat láthattunk, de hallal nem ajándékozott meg minket Odin, a Skandináv mitológia főistene. Több órán át kapáltuk a vizet, és az első kapásunk csak azután lett, amikor a kiindulási pontunktól ötvenméternyire kezdtünk újra dobálni. Utólag belegondolva nem érte meg a több kilométeres csónakázás.

Persze lehetett volna eszünk is, hiszen a túlparton csernobili sivatag volt a meder, még az érkezési pontunknál a sekély nádas és a tavat tápláló csobogó oxigéndús vize, ideális körülményeket teremtett a csukáknak. A csónakázás egyetlen pozitív élménye az volt, hogy sikeresen kiszabadítottuk Marci beszakadt, mindent fogó, papagájszínű csaliját.

Partot érve svédasztalos grillpartival oltottuk éhségünket, és elindultunk a második tóhoz, hátha ott nagyobb szerencsével járunk. Mire elértük a második víz partját, majdnem egy órát túráztunk a skandináv dzsungelban, és kezdtem érezni a reggeli tojásrántotta, és a grillezett krinolin áldásos tevékenységét.

Biztos ami biztos, nagylelkűen lemondtam a csónakázás lehetőségéről, és amíg a többiek megpihentek, elindultam megfelelő árnyékszéket keresni. A belső és külső nyomás kiegyenlítése után, visszatértem a bázisra, ahol a többiek megkérdezték, hogy hallottam-e azokat a furcsa morgós, dübörgős zajokat. János meg is jegyezte, hogy az bizony medve volt. Én picit lapítottam, mert erős volt a gyanúm, hogy az utolsó tátrai rénszarvas nyomdokaiba lépve, én voltam az első skandináv barnamackó.

A csónakról hárman lemaradva, a gumicsizmában is nehezen járható partra szorultunk. Nem kellett szégyenkeznünk, hiszen az alig 60 méteres meghorgászható szakaszról pár óra alatt 15 csukát fogtunk. Szanti is bemutatta hallfogó képességét, de leginkább horogszabadító mutatványaival kápráztatott el.

Puszta kézzel kaparta ki a csalit a krokodil torkából, és a nap végére ömlött a kezéből a vér, bár azt hiszem ez csak minket zavart. Amúgy megjegyezném, hogy az előző napi mészárlás után, öröm volt látni, ahogy a svéd kezek is visszaengedték a kifogott halakat.

A kinti tartózkodásomat három szóval jellemezném: horgászat, evés és alvás. Éhesek ugyan nem voltunk, de az idő vacsorához szólított minket. Azt hiszem én örültem meg a legjobban, amikor megtudtam, hogy pisztrángozni fogunk, így a lakoma után elindultunk Öravatnett-be, melynek magyar jelentése Pisztrángvíz. Ragundában a sok száz tó mellett, nagyon szép patakok, ideális körülményeket nyújtanak a pisztrángoknak.

Ezek után csalódnom kellett, hogy a horgászatunk célja, egy százhektáros tó volt. Jánosék fenekező pisztrángozás mellett tették le voksukat, Józsiék reményüket feladva, a biztosabbnak látszó sügerezést választották, míg én a párommal, a romantikus éjszakai naplementét és a csónakázás mellett döntöttünk.

Kedvenc Tica botomat monofil zsinórral láttam el, és egy Gpepp típusú, szivárványos pisztráng mintás wobblerral a hátunk mögött, elkezdtük hasítani a vizet. Fél távon járhattunk, amikor Judit megjegyezte, hogy nehéz tartani a botot. Mondtam neki, ha nehéz, annak oka van, és ildomos megnézni. A fárasztás utolsó pillanataiban átadta nekem a lehetőséget, hogy kiemeljem a 35 centis pisztrángunkat.

A második halunk már látványosabb bemutatkozással köszöntött minket, mikor megakasztva, a csónak mögött látványos szaltókat produkált.

Büszke voltam feleségemre, hiszen ő volt az egyetlen, aki azon a napon pisztrángot tudott fogni. Talán ha fogtunk volna egy harmadikat, az meg is merte volna markolni.

Visszaértem a szállásra, és remegő lábakkal csak arra gondoltam, hogy még… még… még…

Horányi József, Nagy Gábor