Skandinávia gyöngyszemei - 2 rész

Részletek

Írta: Horányi József, Nagy Gábor

Az éjszaka folyamán sűrűn felébredtem. Nem tudtam megszokni azt, hogy hajnali kettőkor a felkelő nap sugarai bevilágítottak a szobám ablakán. Fáradt voltam még, amikor néhány órácska alvás után, reggeli hatkor csörgött a vekkerem. Mérges voltam, mert csodálatos álom szakadt félbe, amikor is 55 centiméteres sügérrel pózoltam a kamerák előtt. Kitöröltem a csipát a szememből, és némi medve szalámi, és rénszarvasmáj pástétom elfogyasztása után autóba szálltunk, és elindultunk átvenni a motorcsónakjainkat. Az első teljes horgásznapunk a híres csukafogó versenyről, a Storsloken-ről szólt.

Ahogy Józsi látta

A verseny napja. Lehet, hogy nem kellett volna rögtön fejest ugrani az ismeretlenbe, bár kaptunk helyi kísérőket, de az mindent elárul, hogy csak a guide nélküli magyar csapat fogott halat. Reggel elmentünk a csónakjainkért, és egy kellemeset hajókáztunk az oldalbordáinkkal a helyszínre, ahol már javában tették vízre a hajó csodákat.

Sok induló között teljesen elvesztünk. Egy hirtelen zivatar, tizenkét fokot hűtött, az egyébként éppen kellemes léghőmérsékleten. Ez is közre játszott, hogy fele annyi csuka sem esett a versenyen, mint tavaly.

A rajthoz száznál is több hajó állt fel. Megvártuk, míg a nagyok elviharzottak, majd enyhén orrnehéz (Gábor: Józsi sokat fogyózott mostanában) ladikunkkal a hullám interferenciákon billegve ellotyogtunk az egyik oldalághoz. Itt legalább nem tépett a szél.

Sajnos konokul ragaszkodtunk néhány jónak vélt helyhez, ahelyett, hogy a klasszikus technikát választottuk volna. Sok dobással, gyakori helyváltoztatással, minél nagyobb területet át kellett volna fésülni. Azért úgy félidőben magunkhoz tértünk. Arra már nem volt idő, hogy vadonatúj ágat keressünk, de ezt a területet rendesen végig jártuk. Találtunk nagyon szép szigeteket, eldugott öblöket, most fölnövő növényzetet, amiből sikerült csukákat kiimádkozni.

Alig voltak túl a méreten, bár a méret a kutyát sem érdekelte, mi becsülettel mindet visszaengedtük, egy kis fotózás után. Ez szabályellenesnek is mondható, de hiába is szóltak volna, úgysem értettük volna, hogy mit akarnak velünk közölni. A fényképezőgép mellől kinézve láttam is egy-két értetlen arcot, de elsiklottunk fölöttük. Sajnos elszenvedtem első veszteségemet, az ABU Atom fekete-arany villantóm a svéd sziklák áldozata lett. Ez annál is bosszantóbb, mert a helyi garázs boltokban járva még hozzá hasonlót sem láttam.

A helyi erők kitartóan trollingozva a folyóvízről azért hoztak fel szép csukákat, de ki vállalná azt az unalmas motorozást!  Ennyit a versenyről!

Vacsi után egy másik tavon kötöttünk ki, a sok ezerből. Marciék csónakba szállva kergették a halakat, erről majd a Gabi beszámol. Én a partról vallattam a nádast, ami itt a kedvenc módszerem, bár tavaly hogy az árvíz miatt nem kelt ki a nád és a gyékény, a Tisza-tavom is működött. A svédországi vastag jég a nádat elvágja a víz színe körül, plusz-mínusz 10 centiire.  Ez bokorugró villantóval nagyon jól vallatható, nem beszélve arról, hogy ezek a helyek sok csukát rejtenek. Tavaly olyan vicces dolog is megesett, hogy a drótelőke megakadt egy nádszálon, úgy, hogy a támolygó kanál éppen a víz színe felett lengett, időnként karcolva a tetejét. Ezt a lengőtekét verte le másodszorra egy kroki. Az eset olyan röhejes volt, a helyiek is megmosolyogták, hogy bevágni is elfelejtettem, de azért a csuka meglett. Ezután mondtak valamit a svédek, talán rólam, amit azóta sem fordítottak le nekem. Vajon miért? 

Ahogy Gábor látta

Bemutatkozott a hírhedt Skandináv időjárás. Egyik pillanatról a másikra komoly vihar alakult ki a verseny rajtja előtt, ami nagyban befolyásolta a fogási esélyeinket is. A házigazdáink nem akarták a véletlenre bízni a sikerünket, ezért az indított három csónak mindegyikébe „profi” kísérőt kaptunk. Marci kevésbé volt szerencsés, mert ő a még Svédül is alig beszélő Szantit a helyi remetét kapta (a következő napok beszámolójában majd bővebben bemutatom őt). Az én kísérőm szerencsére magyarul is tűrhetően tudott, ugyanis Józsi volt tapasztalt útitársam, akinek legfőbb erénye az volt, hogy látott már svéd embert, svéd vízen, svéd halat fogni.

A rajt elég érdekes volt, rendesen összecsokiztam a pecavilágos alsógatyámat, amikor megpróbáltunk a két lóerős pöfögővel lavírozni a száz lovas Mercuryk által keltett hullámok között. Egyetlen szerencsénk a hajónk helyes súlyelosztása volt, aminek köszönhetően stabilan hasíthattuk a habokat. A halfogásokról nem írnék sokat, ugyanis a csónakon belüli eredményünk 3-0 volt Józsi javára. Mi tagadás, első osztályú prezentációt láthattam Józsitól, melynek címe: Hogyan etessünk Abu vasat a skandináv krokodilokkal. Az én hibám az lehetett, hogy nem tudtam feloldódni, és feszülten, görcsösen erőltettem a magyar szemnek jónak gondolt partszéli helyeket, még akkor is, amikor a harmadik halat láttam kifárasztani a mederből.

A megmérettetésen volt még egy pillanat, amikor megint benedvesedett a jégeralsóm. Történt, hogy a verseny vége felé, egy korábban pataknak vélt befolyón áthajtva, megtaláltuk az Indals folyó paradicsomát. Egy szélcsendes kis oldalágra bukkantunk, ahol a sekély, átlátszó vízben megtaláltuk a várva várt csukákat. Besurranó betörőket megszégyenítő csendben készültünk neki az első dobásoknak, amikor egy svéd motorcsónak, csutka gázzal elkezdett száguldani felénk. Jómagam felkészültem az ütközésre, de szerencsémre, amíg én második négercsókomat készítettem el a gatyeszba, addig Józsi százdecibeles svéd-magyar egyezményes kiáltással figyelmeztette a közeledő csatahajót. Megúsztuk az ütközést, de a halaink szanaszét rebbentek.

Ha lemérlegeltük volna a halainkat, akkor erős középmezőnyben végezhettünk volna, de mivel nem értettünk egyet a verseny céljával, ezért tüntetőlegesen minden hal visszakerült a vízbe.

A vacsorát követve csónakból próbáltunk szerencsét, ahol horgásztársam fergeteges multis jerk bemutatót tartott nekem… Nem győztem fotózni és videózni a halakat. Kellett ez a kárpótlás a csalódást okozó verseny után.

Amikorra visszaértünk a szállásra mér elmúlt éjfél, és a hőmérséklet is négy fok alá süllyedt. Furcsa hely ez a Ragunda járás… Furcsa és lenyűgöző… Esti imámban azért fohászkodtam, hogy itt tölthessem el hátralévő életemet.

Horányi József, Nagy Gábor