Horgászat egy elfelejtett vízen 4. rész Avagy, szeretlek is meg nem is!
- Részletek
- Írta: Szabó Zoltán
A második szezonomat kezdem ezen a kis patakon. A kapcsolatunk meglehetősen furcsa, hétköznapinak nem mondható. Van, hogy durván eltaszít magától, heteken, hónapokon keresztül nem vesz rólam tudomást, már-már azt mutatja, hogy minden élet elhagyta, aztán mintha mi sem történt volna, ismét magához édesget, önzetlenül mutatja meg féltve őrzött titkait.
Ha más vizeken nem járok szerencsével, akkor itt keresem a vigaszt. Ha elkészül egy új wobblerem akkor itt úsztatom először. A felgyülemlett hétköznapi ügyes bajos dolgaimat is itt felejtem. Szóval a viszonyunk meglehetősen hullámzó, de mégis állandónak mondható! Ki érti ezt?
Az elmúlt hónapok eredménytelenségével a hátam mögött, kicsit bizalmatlanul vágtam neki a horgászatnak az év elején. Annyi halat sikerült fogni ősszel, aztán mintha elvágták volna, eltűntek a csukák. Nem értettem!
Kora tavasszal végleg megpecsételődni látszott a kapcsolatunk. Egy verőfényes szombat reggelen, horgászni indultam. A szokásomhoz híven a hídnál parkoltam. Az autóból kiszállva drámai látvány fogadott, a patakom bal partját teljesen kitisztították! Pont, amiért szerettem, amitől olyan titokzatos és vadregényes volt, most parlagon hevert. Rögtön arra gondoltam, hogy a tavaszi napsugár megindítja a vegetációt és vége lesz a pergetésnek. Elkeseredettségem határtalan volt! Innentől kezdve csak wobbler tesztelési szándékkal érkeztem a patakpartra. Természetesen tudat alatt, ez után is horgász szemmel néztem a vízre, halakra utaló jeleket keresve, csattanó rablásokra kihegyezett füllel vezetgettem a tesztelésre hozott fahalakat, eredménytelenül! Közben, ahogy kezdett tavaszról kora nyárra fordulni az idő, a növényzet nem lepte el a medret, a jobb parti sűrű magas erdőnek köszönhetően a nap jelentős részében árnyékban volt a víz tükre.
Egy szeles nap késő délutánján érkeztem a patakra, hogy egy új formájú csalit teszteljek a festés előtt. Felszíni wobbler lévén szélárnyékot kerestem a híd lábánál, és megkezdődött az úsztatás. A halacska hozta a kívánt formáját, pont úgy viselkedett, mint a meg-megugró beteg küsz. Arra gondoltam, ha lennének ismét csukák, akkor verhetetlen lenne!
Melankóliámból egy éles rablás hozott vissza a valóságba! Csuka! Kiabáltam, azaz csak szerettem volna, mert a zsákmány lehetősége azonnal önfegyelemre intett! Óvatos mozdulatokkal hátráltam a víztől, nehogy megzavarjam az éppen vacsorához készülő halat. Remegő kézzel kötöttem fel az egyetlen nálam lévő wobblert, drótelőke nélkül, egy három és fél centis, pisztráng mintás, egyhorgos mini wobblert.
Nem éppen csukázó, de a célnak megfelel, és már hajítottam is a szája felé a kis pöttyöst. Amint vizet ért, el is marta az ifjonc rabló. Talán még soha nem örültem úgy halnak, mint akkor annak a harminc centis csukának!
Mivel erősen szürkült előkotortam egy 4,5 centis fluo-zöld Mann’s gumi halat, a hozzá illő pici jiggel, és a vízbe hajítottam, gondoltam hátha nem egyedül ült asztalhoz. És mit ad isten, sikerült fülön csípni az előző csuka apját is! Sajnos a nagy huza-vona közben, a pici jig horga feladta. Cseppet sem voltam elkeseredve, sőt, hazafelé tíz centivel a föld felett jártam!
Innentől kezdve megint jóban voltunk. (nem sokáig)
Mindig van valami, ami miatt az ember nyugtalankodhat. Mivel mostanában nem volt csapadék, komolyan kezdtem aggódni a vízszint miatt! Húszcentis kristály tiszta vízben nem könnyű feladat a pergetés, ezért ismét el kellett távolodnunk egymástól. Megint csak a teszteléskor találkoztunk, és közben árgus szemekkel figyeltem a vízállást. Az áttetsző vízben nem volt nehéz kiszúrni a bandázó sügéreket. Volt ahol egész nagyok is megugrottak a hirtelen mozdulataimra. Ezt nem tűrhettem szó nélkül! Fluorkarbon zsinórt tekertem az orsómra és egy pici ezüstszínű csalival próbáltam szerencsét. Azon a helyen dobtam be, ahol a legnagyobb aktivitást láttam az elmúlt napokban. Az eredmény megdöbbentő volt, tíz dobásból tíz sügért fogtam! Aztán ritkult a kapás, fél óra alatt körül belül 25 darab jött egy állásról! Az átlag méret nem haladta meg a tíz centit, de mégis felejthetetlen élmény volt!
Helyet váltottam, egy 200 méteres szakaszt horgásztam meg, de máshol nem kaptak! Végül egy kuriózummal ajándékozott meg a patak, feltéve ezzel a pontot az i-re!
Azt hiszem, nem lehet okom panaszra. Köszönöm Hajta!
Üdvözlettel:Szabó Zoltán