f m
Copyright 2018 - All right reserver! pecavilag.hu 2007-2017

Mintha a Boddenen jártam volna!

Egy rövid délutáni pergetésnek indult, az ismeretlen vízen. Megtalálni sem volt egyszerű a holtágat, szerencsére Attila kollegám segített benne.  Első pillantásra egy nagy méretű pocsolyának hatott az öntésterület, de ha a kíváncsi horgász tovább sétál a vízben, akkor egy fűzfa erdőbe jut, ahol hihetetlen természeti adottságú horgász terület fogadja. A lábon álló fák között, melyek szemmel láthatóan zöldülnek, feszített víztükör igazi, technikás csukás pályát rejt.

 

 

A fák között alig van nyílt vízterület, ha azt hisszük, hogy ilyet találtunk, akkor az csak hamis látszat, mert bokor maradványokat takar el az árnyékos felszín. Nehéz dobási körülményekkel, és mégnehezebb vontatási lehetőségekkel találjuk magunkat szembe. Ez eddig semmiben sem hasonlít a boddenre, de a végére majd kialakul. Apróhal mozgására utaló jeleket nem látni, de nagyobbakét sem. Első dobás indul, egy hármas, ezüst színű testnélküli körforgóval.

A víz tiszta, de a fák lombja teljesen beárnyékol, azért mertem ilyet feltenni fényes napvilágnál. Az első néhány dobás az ismerkedéssel telik. Változtatgatom a vontatás sebességét, tesztelem mikor ér le a sekély fenékre. Ennek csalhatatlan jele, az őszi rothadt falevél a horgon. Az első fogásaim ezek közül kerül ki, majd jön néhány gally, és bokor darab. A legfontosabb, hogy merészen lehet horgászni, mert ezek az apró ellenségek véknyan vannak beiszapolódva, az aljzatba, és a fonott zsinórral vígan feltéphetőek.

A szerelék marad. Legfeljebb a környékről a csukeszt elzavartam egy másik búvóhely felé. A parton már serken a nád, ez is csak tovább nehezíti  a horgász helyzetét. Indul az első igazi dobás, ami már rablót vár. Ha nem is az elsőre de a negyedikre jelentkezik is.

Méreten aluli kroki, viszont betyáros a kapása, az UL pálca jókorát bólint. Az ember azt hihetné, hogy a rengeteg búvóhely miatt bárhová lehet dobni, de ez nem így van. Az egyformán jónak tartott helyek között is van különbség, amihez a szemem is kezd lassan hozzászokni. A következő már méretes példány, és a védekezése is erőteljes, meghazudtolja a 42 centijét.

Csodás egy óra következett. Nem is a halak darabszáma, vagy mérete nyűgözött le, hanem a vadsága. Ezek a halak amit a vízben, és a levegőben műveltek az hihetetlen. Ilyet csak a Boddenen láttam ekkora tömegben. Remélem a képek ezt is meg tudják mutatni. Aki fényképez horgászat közben, csak az tudja, hogy száz képet is meg kell ezekből a szaltós képekből csinálni, míg van egy, amire azt mondja, hogy ezt már meg lehet mutatni. Ráadásul a szerény fényviszonyok miatt gyakran villant a vaku.

Csoda volt ezeket a képeket otthon még egyszer átnézni. Szinte a kezemben éreztem a bot bólogatását, mikor a csuka kígyózva erőt gyűjt még egy kirohanásra. Nekifut, de a féket már nem bírja megreccsenteni, és a dolog fizikájából adódóan kirobban a vízből és a fejét eszeveszetten rázva repül a levegőben, majd hangosan toccsan vissza. A még fogott nyolc csukából hét megcsinálta ezt. Mintha tudták volna, hogy ezzel mekkora örömöt okoznak nekem. Vissza is engedtem mindet, pedig már ígértem otthon egy töltött csukát, de ezt a génállományt szeretném ha minél nagyobb számban örökítenék át kedvenc halaim a jövőben.

Most abban kell reménykednem, hogy jön egy nem túl nagy áradás, ami kiviszi innét őket nagyobb vizekbe, ahol talán hatalmasra fognak nőni.

Hórányi József