f m
Copyright 2018 - All right reserver! pecavilag.hu 2007-2017

Tiszakeszi…

010 Tiszakeszi…

Egy horgász életében a felszerelésen, a kiegészítőkön kívül jelentős szerep jut a kabaláknak, mert ugye babonás nép, a mi fajtánk…! Kinek egy-egy ruhadarab, sapka, kendő, ing, a gyerek moncsicsije a farzsebben… stb. Elképzelhetetlen a mi „sportunk”, egy-egy olyan csali, aroma, vagy wobbler nélkül, amiről száz százalékban ne tudnánk, hogy misztikus, talán e világon túli hatalommal bír. És mi ennek birtokában vagyunk! Események sorozata, megmagyarázhatatlan összefüggések hátterében, nem csak tárgyi eszközök állhatnak, hanem személyek is, vagy épp legjobb horgásztársunk…!

Karcsi bátyám nem tartja személyem, az első tíz legjobb kabalája közt. Szerintem az első százban sem vagyok benne, de ezt ő határozottan tagadja! Ez pedig egy valamire való horgász életében azért mérce! Én azért nem értem, és okvetetlenkedésemnek rendszeresen hangot is adok. Miért tehetnék én bármiről is! Tehetek én arról, hogy előző nap még egymásba értek a rablások, most pedig teljesen süket a víz? Vagy, hogy hírtelen nagy vihar támad? Innen-onnan, a semmiből uszadékok tűnnek fel, olyan mértékben, hogy nem lehet tőlük horgászni? Esetleg itt-ott bennrekedünk csónakostul éjszakára… Ez mind az én bűnöm, ha tetszik, ha nem! Azért tudja az öreg, hogy nem egészen így van, de valakin muszáj elverni a port, és ez lennék én! Tiszakeszi…, sok szép élmény hazája, a Tiszának ez a szakasza. Bár rekordlistás halat nem fogtunk, élményben, kikapcsolódásban mindig is verhetetlen volt.

 

001

 

002

 

Délelőtt tíz óra, csörren a telefonom, Karcsi bátyám lelkes hangja köszön vissza a készülékből.

- Délután van kedved egy kis pergetéshez?- hangzik el a kérdés, köszönés gyanánt.
- Magának is jó napot Károly bátyám! - cinkelődök az öreggel egy kicsit…
- Lent vagyunk Keszibe!  Hú, ne tudd meg, milyen rablások voltak itt éjszaka! Egymást ették a süllők, meg a harcsák!
- És, hogy sikerült élve megúszni a halak támadását…! – sütök el még egy poént.
- Komolyan, Bálint hidd el, ami rabló van a vízben, az mind itt volt fenn a víz tetején…!  
- Mit sikerült kiokoskodni, abba, a fene nagy Kánaánba?
- Bálint, pontyozni jöttünk le Lacival… Egy darab wobbler, annyi nem volt nálunk! Most csomagolunk, megyünk haza, hozom ki a pergető cuccot! Laci nem tud kijönni, meg ő nem is az a dobálós fajta.
- Otthon bezengem, hogy mennék pecázni, meg szólok a főnöknek, hogy holnap sajna nélkülöznénk egymás társaságát.
- Renden, várom a hívásod, én olyan délután öt fele indulnék.
- Az nekem is jó, akkor majd hívom Karcsi Bátyámat…- zárjuk le a telefonbeszélgetést.

Sem a főnökömnél, sem a feleségemnél nem sikerült osztatlan sikert aratni ötletemmel. Azért ötre ott vagyok Karcsinál, és pakolunk az autóba.

- Hoztál mindent Bálint?
- Csak hoztam. Botok, szerelékes láda, wobik halmaza, lámpák, kaja. Mi kellhet még…?
- Ruha, eső cucc?
- Van az is, most vettem egy katonai ponchót, kis helyen elfér, és tutira vízálló!
- Remélem nem lesz rá szükség!
- Én is, de soha nem lehet tudni, ha még is esne, legalább letesztelem, mit bír!

Gyönyörű, szikrázó napsütésben autózunk le Tiszakeszibe. Közben, hallgatom Károly élménybeszámolóját, az éjszakai eseményekről. Kicsit már mesébe illőek, az egymást követő süllő, és harcsarablások sorozata, de Károly arcát nézve messze nem tréfálkozik. A történeteket hallgatva, gyors leltárt csinálok a fejembe, hogy minden eshetőségre van e nálam felszerelés. Négy-öt pálca, ugyan ennyi orsó, és a kiegészítők hada. Balin, süllő, harcsa, mindegyik külön szerelés, és egy „medveölő”, ha valami kapitális harcsa akadna utunkba. Bár, ahogy ismerem magam, kedvenc 270-es pálcámmal dobálom végig az éjszakát. Nagyon hozzám nőtt, mintha a kezem meghosszabbítása lenne!
Bepakolunk a csónakba, s fölfelé, a vízátemelő szivattyúház, felé vesszük az irányt. Bőven van még időnk, vagy legalább is Karcsi bátyám elbeszélése szerint, mert csak a sötét éjszakában indulnak be a rablások. Míg felmotorozunk, bőszen szerelem a botokat, hogy később erre se legyen gondom. A medveölőre egy kétrészes, 13 cm-es wobblert teszek. Ezt összecsukva hagyom, nem igazán hiszem, hogy szükség lenne rá. Következő a kedvencem, erre egy kétrészes magyar fahal kerül. A süllősre egy 7 cm-es mélyretörő, míg a balinos botra egy 5 cm-es amerikai wobblert teszek. Jóval túlmotorozunk a szivattyúházon, egészen az úgynevezett „ócskazsilipig”. Innen kezdjük a csorgást, óvatosan letapogatva a partszegélyt. Teljesen hidegen hagyta a halakat, nem titkolt szándékunk.  Külön bosszúság még a halászok által lerakott hálók, sorhorgok útvesztőiben az örökös elakadás! Ki is fejtem elméletem Károlynak, mint minden alkalommal, hogy mi a véleményem a természetes vizeken való halászatról! Akinek ilyen az ingerenciája, hogy halászattal akar foglalkozni, az menjen valamelyik HTSZ-hez dolgozni! Néha már azon csodálkozom, hogy egyáltalán van még hal a természetes vizeinkben, mikor szinte csak támadás éri folyóinkat! Környezet szennyezések, folyamatos lehalászások, és a horgászok egy része is hozzá teszi a maga jó szándékát…!
Rendesen felmegy a pumpa bennem, le is teszem a botomat, és higgadás gyanánt harapok néhány falatot.

 

003

 

004

 

005

 

Lecsorgunk egészen a szivattyú házig, kapás nélkül. Előtte azért lehorgonyzunk, néhány dobás erejéig, a balinok itt mindig járőröznek, hátha sikerül megcsípni belőlük. Nem is történik ez másképp, Károly botja máris szépen hajlik! Kiló körüli balin igyekszik megszabadulni, a szúrós falattól. Leteszem kedvenc pálcám, és a balinos felszereléssel próbálok okosságot találni. Néhány dobás után ismét Karcsi terel egy balint kifelé! Az előző ikertestvére. Lassan nekem is illene felmutatni valamit, de nem…! Leveszem az öt centis wobblert, és egy hét centis, sötéthátú fahalat teszek helyébe. Néhány dobás után, enyhe ránehezedést érzek botomon, be is vágok reflexből. Az biztos, hogy nem balin, rázza a fejét, szabadulna a horogról! Ezüstös test csillan meg a víz alatt, süllő, de igen növendék méret, bőven kiló alatt van. Megszabadítom horgomtól, és némi monológ után, amit a nagyszüleihez intézek, visszadobom. Karcsi bátyám még egy, én két koppintással lettünk gazdagabbak, bár elkövetőit nem sikerült horogvégre kapni.

- Csorogjunk tovább…?- vetem fel a továbbhaladás lehetőséget.
- Menjünk le a „disznófürdetőhöz”. - javasolja Károly. Jobb ötlet híján bólintok, menjünk.
A „disznófürdető”rész, egy viszonylag akadós, bedőlt fákkal tarkított folyószakasz. Hogy miért ezt a nevet kapta, már sokat gondolkodtam, de épkézláb ötletem nem adódott! Ki lehet, azaz őrült, aki ide hozza a malacait fürdeni…? Még az lehet, hogy egy korhely módon viselkedő horgászról, (halászról) kapta a nevét. Nem tudom… Lényeg, hogy most ide motorozunk. Jó süllős pálya, és a harcsák is szívesen mozognak ezen a szakaszon. Szürkül már az ég alja, el is teszem a balinos pálcát, és a kedvencemmel folytatom. Csalit cserélek, egy kétrészes, süllyedő wobblert teszek fel, élénk, citromsárga színben. Szeretem ezeket a műcsalikat, mert súlyuk jelentősebb a felúszó változaténál, ezáltal jobban dobható, és a vízoszlop teljes magasságában használható. Mind e mellett igen intenzív a mozgása. Óvatosan vezetgetem a kiálló ágak között, néha meg-megállva a tekeréssel, néha megpöccintve a csalit a bot spiccével.  Így próbálom még ellenállhatatlanabbá tenni csalim.  Valahogy érzem a levegőben a fogás lehetőségét, de nem akarja semmi kivenni a botot a kezemből. Talán mégis valamelyik másik wobblert kellene feltenni, vagy esetleg gumihallal a fenéket vizslatni. Eszmefuttattatásomból Karcsi bátyám botspiccének megrándulása hoz vissza a ladik deszkái közzé. Mivel csak egy odakoppintás volt, pimaszul keresztbe dobva próbálom elorozni más halát. Cincálva vontatom be a wobblerem, mindent beleadva! Károly a víz felett lógatva csaliját türelmesen várja, hogy kitekerjem wobblerem, és végre ő is dobhasson. Ráncolja is homlokát, a kényszerpihenő miatt, de igazi barázdákat az von arcára, mikor bevágok, egy apró rávágásnak!

 

006

 

007

 

008

- Megvan!- mondom kaján vigyorral az arcomon.
- Azt látom, de ez nekem lett előjegyezve…! - mormogja Károly.
- Bocsi, de muszáj volt…! – nincs ebből harag, fordítva is történt már nem egyszer.

Károly nyúl a merítőért, de leintem, nem is nagy, meg jobb szeretem kézzel… Kiló körüli süllő töri meg a víz tükrét.  Épp tartja a wobbler hátsó horgának egyetlen ága. Na, ez mindjárt kirázza a horgot, és szevasz…! De nem, szerencsém van, tart, amíg megragadom! Épp addig, mert a ladikba már hal nélkül koppan a wobblerem. Pár másodpercig nézegetjük zsákmányom, aztán visszaengedjük. Ebben nagy az egyetértés, miszerint a Tiszának nagyobb szüksége van gyermekeire, mint nekünk! Mi beérjük az élménnyel…

 

009

 

010

 

011

 

Lejjebb csorgunk, nagyon „pimasznak” mondanám a következő helyet! Bedőlt fa csúcsánál felgyorsul a víz, majd egy öböl következik langós vízzel, amit egy újabb bedőlt fa zár le. S hogy ne legyen egyszerű az élet, a húzós víz végén, még kikandikál egy termetes fa törzsének a vége! A húzós víz fölött parkolunk, úgy, hogy kényelmesen be is tudunk dobálni az öbölbe, de a sodró víz széle is jól elérhető. Jobb szeretek lehorgonyzott ladikból pergetni, jobban át lehet fésülni egy-egy ígéretes helyet. Csorgásból gyakran van olyan érzésem, miközben elúszik a lehetőség, hogy bárcsak dobhattam volna még rá egyet-kettőt! Az öbölben még tágra nyitott szemmel látom, hogy gyűrűket vetnek az apróságok. Ha erre nem tódulnak be a rablók, akkor semmire! Óvatosan ejti be Károly az öbölbe a wobblerét, egészen majd a partig. Rögvest csobban néhány centire az én süllyedő kétrészesem, nem szeretnék lemaradni az első, szűz lehetőségekről! Persze Károly kap egy brutális rávágást, még az orsója is belenyekken! Zsörtölődök egy sort, de társam rövidre zárja mondókám azzal, hogy ez a büntetésem, amiért lenyúltam a süllőjét! Szépen küzd a hala, de nem bír a technika vívmányaival. Hamarosan felfekszik a víz tetején, gyönyörű balin majd három kiló! Megmerítem, nagyon szép! Karcsi is fujtatva gyönyörködik zsákmányában. Megszabadítja a horogtól, s már emeli is, hogy visszategye a balint, éltető elemébe.

- Még egy pillanat Karcsi bátyám, egy sztár fotó?! – de már késő, nagy csobbanással veti be magát a vízbe a balin!
-A bánatba! Kiugrott a kezemből!
- Ez van, marad az emlék, emléke…!

Nem bosszankodunk, mert újabb spriccolás hallatszik az öbölből. Talán megtörik a rossz szokás, és javítok a kabalák közt elfoglalt helyezésemen. Próbálok minden ígéretes kis zugba bedobni, minden mélységben megmutatni a csalimat, de csak annyit érek el, hogy sikeresen megfogok egy álnok, víz alatti akadót. Nem enged semmilyen szabadítási trükknek, muszáj elkötni a ladikot. Nem örülök a megmozdulásnak, lehet, hogy ezzel le is rendezem az ígéretes helyet! Alá csorgunk az elakadás helyének, és visszafelé a pergetés irányával, próbálom visszaszerezni a csalimat. Nagy üggyel-bajjal, és egy kesztyű segítségével sikerül megmentenem a wobblerem. A lehető legnagyobb csendben igyekszünk visszaevezni, és kihalászni, a megbójázott horgonykötelet. A merülő wobblerem lecserélem egy egyrészesre, aminek a süllyedése mindössze ötven-hatvan centiméter. Nem tartozom abba a kasztba, akik a műcsalik szín kavalkádjának bűvöletében élnek.  Vallom, hogy a wobblerek fogóssága, főleg az éjszakai pergetések során, a csali mozgásából adódó frekvencián múlik, nem a színén! Persze ezzel a gondolatommal, tapasztalatommal lehet vitatkozni. Ha csalit cserélek, az sosem a színnek szól, hanem a vontatási mélység, illetve a rezgésszám megváltoztatásának. 8 cm-es csoda, nagyon szeretem, szinte minden ragadozót becsap, nagyon finoman kidolgozott, sűrű veretésű járásával. A bot spiccén alig érezhető a mozgása, mégis rendkívül fogós darab, kár, hogy a gyártó levette a terméklistájáról. Súlya lényegesen kevesebb, mint a süllyedő kétrészesé, szokni kell a vele történő dobásokat. Alattunk jó ötven méterre megugranak a keszegek, köztük még jó tenyeresek is, és termetes durranásban végződik vízi balettjük!

 

012

 

013

- Na ez se gyerek méret volt…!- fűz kommentárt Karcsi bátyám a harcsarabláshoz.
Szó nélkül értjük egymás gondolatát, megülünk a ladik deszkáján, és várunk. Nem dobunk, csak várunk, rabol e újra, vagy elindul valamerre… Az élet jön az ő harmadik verziójával, és nem történik semmi. Csak csend, mintha a rangidős hal egyetlen jeladással lefújta volna a mai napi mérkőzést a természet külső erőivel szemben. Húszpercnyi várakozás után ismét neki állunk dobálni, de a néma csend, megfertőzte a mi helyűnket is, kapást már nem sikerül kicsikarni a továbbiakban. Még hajnali egyig próbálkozunk ideológiákkal, helyváltoztatással, de nem hoz eredményt. Néhány órás pihenő mellett döntünk, s közben előkerülök, mint „antikabala” ismét!

- Tegnap egymást ették, most meg varázsütésre eltűntek, mint ha sose lettek volna itt….!- s közben kérdőn néz rám Karcsi bátyám!
- Nem tudom, mi lelhette őket, pedig egész jól indult a peca, aztán hipp-hopp….- próbálok magyarázattal élni, de Károly egyértelműen személyemben látja a haltalanság okát!
- Szerintem megláttak téged és világgá menekültek…!- mondja Károly mosolyogva.
- Már vártam mikor kanyarodunk ide, jó lenne megtesztelni, ha mondjuk, nem jövök ki, akkor mi történt volna…!
- Egyszerű, már a harmadik húszas harcsámat fárasztanám, s jól mutatnának a két tízes süllő társaságában…!- kacarászik Károly!
Órámra nézve azt tapasztalom, hogy alaposan leesett a légnyomás!
- Szerintem esni fog! – jegyzem meg óriási nagy bölcsességgel!

Károly felnéz az égre, és látja, hogy csillagok tömkelege ragyog le a földre. Csak legyint, és olvasva a gondolatában azt érzem balgaság, csak a felelősséget akarom a meteorológiára hárítani.  
Bevackolunk a kocsiba, és beállítom az óra ébresztőjét fél négyre. Nagy nehezen sikerül álomba szenderülni, kiiktatva tudatomból a szúnyogok éji zenéjét, és Károly hortyogását. Úgy érzem, hogy egy pillanatra sikerült elaludnom, mikor csilingel az órám, jelezve itt az idő! Megbökdösöm Károlyt, hogy „itt az idő, most vagy soha”! Az otthonról hozott kávé hamar erőt önt mindkettőnkbe, és nyitjuk is az Ignis ajtaját. Az első, ami feltűnik mindkettőnknek, hogy eltűntek az égi mécsesek! Az órám további légnyomáscsökkenést jelez, amit a békesség kedvéért nem jegyzek meg. Ugyan abba a síri csendbe suhanunk bele a ladikkal, ahonnan néhány órája kijöttünk! A disznófürdető rész teljesen süket, ezért úgy döntünk, hogy némi balin reményében felmotorozunk a szivattyúházig. Motorozás közben apró esőcseppek csapódnak az arcomhoz!

- Egyet csorgunk, aztán megyünk, nincs sok értelme a maradásnak…!- vetettem fel a gondolatot a további horgászatról. Károly egyetértve bólint.

Közben előkerülnek az esőkabátok, mert egyre sűrűbben szaporázza az égi áldás! Szinte pontos másolata a tegnapi horgászatunk kezdetének a mostani csorgásunk. Nem vesznek tudomást rólunk a halak…!
Lehorgonyzunk néhány dobás erejéig a szivattyúház öblénél, de ez a szakasz sem ad most élményt! Viszont az eső igencsak rákezd, úgyhogy izzítjuk a motort, irány a kikötő! A zivatar gyorsabb a motorunknál, utol is ér, rendes özönvizet zúdítva ránk! Na, most legalább megtesztelem az új esőkabátot! Gondolom, mert a szakadó esőben beszélni sincs kedvem. Valami nincs rendben, mert a nyakamnál néha meglódulni érzek egy-egy csepp vizet! Nem esne valami jól, ha csurom vizesen kellene hazáig autózni! Kikötünk némi üggyel-bajjal, s hátra hagyva felszerelésünk, menekülünk a biztonságot jelentő autóba! Csak bent veszem észre, hogy nem csak az a pár kósza vízcsepp jutott át a ponchómon, hanem az összes többi is! Teljesen átáztam! Karcsi bátyám rögvest hozzá is lát a cinkelődéshez, széles vigyorral! Miszerint hol lehet ezt a „csodát” kapni, mert szívesen venne belőle néhány darabot a haragosainak!

 

014

 

015

 

016

 

Mikor csendesedni látszik az égi áldás, önként kijelölöm magam, mivel én már úgysem ázhatok el jobban, hogy felhordom a felszereléseket.  Valóban semmi különbség nem volt látható rajtam a pakolás végeztével! Károly levonta az ő következtetéseit, miszerint legközelebb hozhatnék szappant, és le lenne tudva a fürdés is, meg nem is biztos, hogy lesz legközelebb, mert megint nem váltam be, mint kabala…!

Írta: Mádli Bálint