f m
Copyright 2018 - All right reserver! pecavilag.hu 2007-2017

Úsztatva a Dunán

Naplórészletek

Emlékszem, Szennyeslelkű kollégával, végigdideregtük az egész délelőttöt a Gaja-patak partján. Két bodorkán kívül, semmit sem fogtunk azon a márciusi délelőttön. A horgászat közben kaptam egy üzenetet – jó kettes forma márna volt a képen – Ervin barátom küldte, bizonyítva ezzel, hogy Ő nem hiába küszködött a viharos széllel. Ezek szerint a Dunán már érdemes lesz majd úsztatni, ébredeznek már kedvenceink a márnák.

 

2010.03.21.  Százhalombatta, a vízállás Budapesten mérve 235cm, lassan áradó +6C vízhőmérséklettel. Újra a Dunán.

A fent említett fogást jól kibeszéltük, és a folytatást már nagyon várva, végre tudtunk egy közös időpontra összpontosítani. A vízállás a lehető legtökéletesebb, nagyon szép, már-már nyáriasnak mondható időjárást jósoltak az illetékesek. Minden adott volt egy jó horgászathoz. Bár az elmaradhatatlan „árnyék” azért belógott a képbe most is –a megbeszéltek szerint, pirkadatra a helyszínen kéne lennem-- és mivel én szállítom a csalinak való csontit, így nem illene elkésnem. A melót viszont előző este fél tizenegyig nyomatnom kellett. Mit is mondhatnék a vágyakozásokkal teli friss ébredés nem igazán volt jellemző rám. De azért hajnal négykor, lelket vert belém egy extra adag méregerős kávé. Ha nem kellett volna jó hatvan kilométert vezetnem, még egy felest is leküldtem volna, a kávé után.
Az M0-ás Nagyduna-hídjának közepén jártam. Ha nem hív éppen Ervin barátom, és nem kérdezi olyan „határozottan” tartózkodási helyemet, talán a fékbe tapostam volna. Egy ritka gyönyörű, ködfátyolos napfelkeltében gyönyörködhettem, a Dunára lenézve. Viszketett is a tenyerem, a fényképezőgép után. Csak hát a szabályok, azok szabályok, és amilyen szerencsés vagyok, tuti elkaptak volna a szervek, ha nekiállok ott a híd közepén kattogtatni. A helyszínre érve, Ervin, már a kőrézsű alján toporgott, összeállított felszereléssel várta a szállítmányt. Gyors kézfogás után, megkapta a csontit, és pár másodperc múlva már úsztatott is. Én még keresgéltem egy darabig, aztán elfoglaltam egy stabilnak látszó nagy lapos követ. Bot kinyit, hat csontival „megtömtem” a horgot, és csatlakoztam végre én is. Az első fél óra eseménytelenül telt el. Baráti beszélgetésbe merültünk Aztán egyszer csak elhalkult a Koma mellettem. Látom egyre csak maga mögé tekintget, és siketnémákat megszégyenítő jelbeszédbe kezd, mutogat nekem, mint egy eszelős. Elsőre, nem tudom mire vélni a dolgot, én is csak a mögöttünk lévő partot vizslatom, de nem látok semmit. Ervin kotorászni kezd a szerelékes táskájában, és előkapja fényképezőgépét. Közben a „valami” megriad, és már csak a patái serény dobogását lehet hallani.

Mókás jelenet, ahogy a megriadt őzbak szalad fel a töltésen, a koma meg kezében a fotógépet tartva nyargal utána. Na ezek jól elhúztak, motyogtam magamban, és úsztattam tovább. Két perc múlva rohan le Ervin a töltésről, és a torkolat felé mutogatva kiabálja, hogy nézzek arra. Csodálatos jelenet következik. A fiatal barkás őzbak nekirohan a sodró víznek, és szépen lassan elevickél a túlpart felé. Na nekem sem kellett több, rögtön előkaptam a fotógépemet. Az őzike szerencsésen partot ért a Duna másik oldalán, persze jóval alattunk. Nem kis teljesítmény lehet így átúszni. Megint volt beszédtémánk néhány percig. Aztán végre az egyik úsztatásom legvégén, jó kapásnak vághatok be. Érzem a súlyt a szerelés végén, kicsit oldalaz is. Fél perc múlva már előttem kevereg, egy szép jász keszeg. Az idei első halam a Dunából. Egy két gyors fotó, és már mehet is vissza . Bizakodva folytattuk tovább.

Ezután Ervin percei következtek…
Közvetlenül maga előtt járt az úszója, mikor jó kapásnak vághatott be. A Hulk a kezében rögtön karikába hajlott. Ez márna lesz, közölte, és már is a fárasztásra koncentrált.
Én rögtön videózni kezdtem, de sajnos sokáig nem tehettem, mert hiába a türelmes fárasztás, a horog gyengének bizonyult. Kihajlott a nagy terhelés alatt. Gyors horogcsere, és folytattuk tovább. Lassan a reggel is délelőttre váltott, a nap szépen sütött le ránk, de másnak egyelőre nem örülhettünk. Megbeszéltük ezért, hogy teszünk egy próbát a torkolati részen is, hátha ott vannak a márnák. Itt is eltelt a következő félóra minden kapásgyanús esemény nélkül. Így is élvezhettük a tavaszt meghazudtoló időjárást, és a horgászat egyéb szépségeit. Egyszer csak, mintha ugrások zaját hallottuk volna az előbb otthagyott állások elöl. Húztunk is vissza rögtön, és két percen belül újra a reggeli helyeket dobáltuk. Előbb én akasztottam kívülről egy márnát, legalábbis a horog hegyén maradt pikkelyből én márnára tippeltem. Aztán egy két jó márna ugrást követően, megint Ervin kezében görbült a bot. Fárasztott a koma, én meg vettem az egészet videóra. Jó öt perc is eltelt mire a szép márna először megmutatta magát. Egy hatalmas burványban fordult egyet a víztetőn, és semmi fáradtságot nem mutatva, újra a mélybe tört. Még néhányszor elrohant a folyással szembe, de aztán csak kifáradt. Szépen felfeküdt . Ervin közben leült egy lapos kőre, óvatosan magához húzta, és kézzel emelte ki a gyönyörű márnát. Még néhány fotó, és a horogszabadítás után, vízbe téve megpaskolta a hal oldalát. Az meg hálából, nagyot csapva intett búcsút, jó tenyérnyi farokúszójával.

Újult erővel láttunk neki a folytatásnak.
Rajtam persze egy egészséges irigység kezdett úrrá lenni. Egyre csak az járt a fejemben, hogy nincs igazság. Én eljövök otthonról annyi sok kilométert, és mégis csak Ő fog ilyen halat, aki itt lakik szinte a Duna partján… No mindegy ez is egy horgászsors.
Nyomattuk még egy órát talán, aztán Ervin egyéb otthoni elfoglaltságokra hivatkozva elköszönt. Kisvártatva Én is követtem, átmentem a Kácsás nevű holtágra, hátha sügerek megszánnak végre. De hiába minden igyekezetem, halnak semmi nyoma. Ráadásul közben megélénkült a szél is, és borzasztó bűzt sodort a holtág fölé a finomító felől.
Na ennek is annyi gondoltam magamban, és én is hazafelé vettem az irányt.

2010.03.24. Százhalombatta, a vízállás Budapesten 288cm +6C.

Az előző márnázás minden mozzanatát végig gondoltam, és nagyon készültem fejben a következő próbálkozásra. Beszereztem néhány hasított huzalólmot, és ezzel Súlyoztam ki a kedvenc cell úszómat. Gondoltam, így talán lassabban sodortathatom a csalit, hátha ez kell majd a marciknak...

Szegény fiam, nem értette mi ez a kapkodás, reggeli korán kelés. Nem szoktunk mi így sietni az oviba. Nem sejthette, hogy én a délutáni műszak előtt még szeretnék egy jót horgászni.
Nagy reményekkel indultam újra, bár a vízállás gyors áradást mutatott aznapra, és ez nem túl jó előjel. Tudtam, ha eléri Budapestnél a vízszint a 300centit, lőttek a battai úsztatós pályáknak. Nem beszélve az ilyenkor szokásos rengeteg szmötyiről a vízben.
És ahogy mondani szokták, a baj nem jár egyedül. Odafelé az M0-ás útón telibe kaptam egy fél téglát a jobb első kerékkel . Szerencsére csak a hátsó kerekem lett defektes, az első gumin „megúsztam” egy tojásnyi puklival. Kis híján sírva fakadtam, kerékcsere közben, és hát mindenhez maradt kedvem, csak a pecához nem. De túl voltam már az út felén, ezért erőt vettem magamon, és csak elmentem a célig.
A partra érve, csak növelte bosszúságomat, hogy egymást érték a sporik. Érdekes, hogy a tömeg ellenére a múltkori hely még is szabad. Gyorsan cselekedtem, hiszen már így is rengeteg időt elcsesztem a kerékcserével. Beálltam, gyors csalizás, dobom az elsőt. Hihetetlen, de már egy méter úsztatás után jó kapásom van. Bevágok, kemény meló. Na végre kezdek megnyugodni. Halam közben olyat szalad, hogy mindjárt nyitok kicsit a féken is. Pár perc huzavona után, feljön végre a kliensem. Méretes körüli márna, mellúszóban akasztva. Egy gyors pipálás, és máris eloldalaz, pont az alattam úsztató kolléga előtt jön fel megint. Az meg, szívességből, könnyit a helyzetemen, és rögtön lekezeli a hosszú merítőjével. Megszabadítom a horogtól, és vissza engedem .
Köszöngetem neki, a segítséget, kommentálja az esetet ő is. Elmondja, hogy kora reggel érkezett, és még semmit sem fogott. Nézzük a vizet, az áradás nyilvánvaló, egyre több szemetet is hoz, de azért folytatjuk. Eltelik egy jó óra, kapás egy szál sem, beszélgetünk közben erről arról. A fölöttem horgászó tag, görgetésre vált, és megpróbálja gilisztával is. Az eredmény ugyan az, kapás nincs, viszont már jó asztalnyi mocskok is elúsznak előttünk. A köveken is látszik, hogy nagyon gyorsan növekszik a víz.
Az alattam horgászó kolléga megunja, gyorsan pakolni kezd. Közben, nekem megint az előző kapás helyén bukik le hirtelen az úszom. Bevágok, az előbbi lazított fékem, úgy felvisít, hogy a kettővel alattam görgető kolléga is felfigyel rá. Sajnos soha nem tudhattam meg, hogy mit akasztottam. Halam lehúzta az összes damilomat -én hülye 0, 18-as cérnával érkeztem- mikor megláttam az alátét zsinóromat a dobon, rögtön szorítottam a féken. A hal persze nem lassított egyáltalán, csak folyamatosan vette le a zsinórt. Végül, lesz ami lesz alapon, ráfogtam kézzel a dobra. Rögtön szakadt a vékony damil. A horogkötés nem bírta tovább. Visszatekertem a zsinóromat, felszaladtam a rézsű oldalán, és azzal a lendülettel letéptem a dobról. Alatta 0, 25-ös régi pergető zsinór volt, arra kötöttem az új szereléket.
A pipától persze nem láttam kettőig sem. De így utólag visszagondolva, valószínű, hogy ezt a „dögöt”, a huszonötössel sem tudtam volna megállítani. Talán ha nincs áradás, és utána tudok sétálni… Kicsit lehiggadva, bár reggeli és ez után a balhé után, már az őrület határán voltam, azért folytattam. Közben egyre sűrűbben néztem az órámat is. Még van egy jó órám, aztán indulni kell, különben elkések a munkából. Azért kisvártatva meglett végre a kitartásom eredménye. Jó kapás után igen heves ellenkezéssel jelentkezett a következő márna. Jellegzetesen felfelé kezdett húzni, jó messzire hagytam elúszni. Lazára állítottam a féket, nem kockáztattam még egy halvesztést. Körülbelül öt percig élvezhettem a fárasztást, aztán jó messze a parttól felfeküdt a szép márna. Felső szomszédom közben már mögöttem toporgott a merítőjével. Remegő lábakkal húztam magam felé a teljesen kifáradt halat. Mikor már előttem pihegett elékértem a sporitól a merítőt, és a második kísérletre sikerült alámerítenem. Szépen kiterítettem a szákra a márnát, és gyorsan csináltam róla néhány fotót. Közben a kolléga hozta a mérőszalagját is. Lemértük, 49centi volt szabályosan mérve, és kb. 2 kiló.

Nagyon örültem, ennyi balhé mellett, rám fért már ez a siker, és ezzel a mérettel új márna rekordom született. Még egy kis cirógatás, és a csizmaszárig vízben állva visszaengedtem a halat. Gyorsan elúszott, csak néhány buborékot hagyott maga után.
Dobtam még néhányat, aztán szedelőzködtem, és indultam a munkahelyemre.
A visszafelé úton persze már a következő márnázás időpontján gondolkodtam.
Sajnos az áradás, nem maradt abba, és majdnem két hétig szünetet parancsolt a márnára úsztatóknak.

2010.04.08. Százhalombatta, a vízállás Budapestnél 274cm, lassú apadás várható, kellemes tavaszi idővel.

Napról napra figyeltem a vízállást, végre leapadt a „kritikus” méretre a víz, és megint délutános vagyok a melóban. A szokásos reggeli ovijárat után irány a Duna.
Volt időm a múltkori pecát végigelemezgetni, és mindenek előtt, új damillal feltölteni az orsómat. Végül egy jó minőségű 0.22-es zsinór mellett maradtam, biztos ami biztos.
Odafelé gyors csonti vásárlás a battai horgászboltban, aztán irány a víz. Szerencsére, a felső állás üres, a tömeg ellenére. Hangos köszönések közepette állok be, gyorsan csalizok, és izgatottan dobom az elsőt. Érdeklődnöm nem is kell, az alattam horgászó idősebb sporinak szép márna van a szákjában. Néha meg meglengeti vörhenyes úszóit, sorsát nem tűrve próbálna menekülni szegény.
Az idő valóban nagyon kellemes, hamar lekerül a pulóverem, élvezhetem a meleg napsütést.
Az első kapás sem várat sokat magára, megint, akkor merül el hirtelen az úszóm, mikor pont szemben jár velem. Bevágok, ellenkezés odalentről, bár nem akkora amire számítanék. Rövid huzavona után méret alatti marci fröcsköl előttem. A felettem horgászó kolléga nem állja meg szó nélkül, na ez hamar meglett… Érdeklődésemre elmondja, reggel óta még csak kapása sem volt, pedig két bottal is próbálkozik. Nem értem, Ő is csontival csalizott, kb. egyforma távolságra dobálunk, és még sem jön neki. Azért egy fotóra meghívtam ezt a márnát is. Közben hajó húzott el fölfelé, jól felkavarta a vizet. Kell két perc is mire elül a szörnyű hullámverés. Ahogy lecsendesedik a víz, ugrások itt is ott is, bár csak a kisebbek mutatják magukat, azért jó azt látni, hogy itt van a hal közvetlenül előttünk ugrándoznak.

Néhány perc elteltével, az alattam úsztató kolléga, jó márnát akasztott. Gyorsan kivettem a cejgot, mert a hala előttem kavargott. Felajánlottam neki a segítségemet is, de a merítőjét inkább maga kezelte. Itt jutott eszembe, hogy én megint otthon hagytam az enyémet…
Néhányat dobtam, és megint jó kapásnak suhinthattam be. Megvan, örültem félhangosan. Végre minden balhét mellőzve ideértem, és a halak is étvágyuknál vannak. A szokásomtól eltérően, hangosan örültem fárasztás közben. Jól húzott ez a marci is, én meg hagytam hagy vigye, élvezzem csak minél tovább a fárasztás szépségeit. Csak magam elé terelgettem pár perc után, és az alsó szomszéd száradó merítőjét kölcsönkérve emeltem partra.

Bőven méretes, jó kettes forma ez is. Néhány fotó után szabadon engedtem. Persze ezek után még gyorsabban dobtam a következő friss csonticsokrot. Párat úsztattam csak, és már is kapásom van újra. Betörlök neki, de abban a pillanatban szakadok is. Nesze neked új damil, a spicc alatt pár centivel pattant el. Nagyon bánt az eset, odalett a hallal együtt a kedvenc úszóm is.
Mindegy, ez van leülök egy köre szerelni. Hamar összejön az egyszerű szerkó. Már dobom is a következőt . Rikító rózsaszín úszóm, vígan szántja a vizet. Én meg egyre csak a szép fehér úszómat sajnálom. Ez a rózsaszín nem nagyon tetszik, na mindegy a lényegen nem változtat.
Hamar jelzi is az első kapását, meg is akasztom a márnát. Ez is szépen melózik, fölfelé szalad, aztán irányt vált hirtelen, és tesz egy próbát lefelé is. Kicsit szigorítok a fárasztáson, és hamar magam elé terelem bele egyenesen a kölcsön merítőbe. Az előbb nálam maradt, legalább nem kellet most is kapkodni érte.

Az előbbi márna iker testvére, piheg előttem. Gyorsan fotózom, és vissza teszem őt is. A felettem horgászó spori motyog valamit, nem értem, de nem is érdekel nagyon. Jó fél órás szünet következik, már-már unni kezdeném a dolgot, mikor a felső szomszéd ültében bevágott egy nagyot. Hajlik a rövid botja elég rendesen, tépi a halat kifelé, aztán pár centivel a merítője előtt a hal tépi a spori damilját. Szótlanul tűri szerencsétlen az esetet. Úsztatok tovább, közben az alsó kolléga ép elköszön, oldalra nézek egy pillanatra aztán vissza. Az úszom persze sehol, bot lendít, hal megakaszt, irány lefelé. Sír az orsóm cefetül, de nem tart sokáig az eset, mert megint szakadok. Most az ólomsor alatt pár centivel. Szidom a damil gyártóját, mint a szódás a lovát…Újra kötök, de előtte letépek pár métert a damilomból. Ez az úszóm persze megúszta, mondok megint egy cifrát. Újra bevetek, a kolléga közben elment, ezért kicsit lejjebb is úsztathatok . Megint eltelik egy jó fél óra kapás nélkül. Aztán meg olyasmi történik ami ha nem velem esik meg, lehet el sem hiszem . A szokásos, hirtelen merítős kapás, bevágok, botom karikába hajlik, az orsóm elkezd lassan ciripelni. Az előbbi eseten okulva, lazítok kicsit a fékemen. Már jó öt-hat perce rohangál le föl a márnám, nem nagyon akar fáradni. Biztosra veszem, hogy nagyobb az előzőeknél. Közben a felső szomszéd, és egy sétáló ismeretlen is mögém állnak, együtt izgulunk tovább. Halam megint egy jó kanyart ír le, de talán már fárad, próbálom közelebb pumpálni. Nehezen de jön, métereket lopok vissza a damilomból. Érzem, most már valahol vízközt van, nem tud már visszatörni a fenékre. Még néhány emelés, megjelenik az ólomfüzérem, de a halat még nem látom. Óvatosan emelek még egyet rajta. Előtűnik a hal homályos képe a vízben, a szája felett kb 30-40 centivel ott a horgom, rajta még mozognak a csontik. Egy pillanatra nem értem, hogy most mi van. Aztán az egyikük megszólal, ezt nem is a horog fogja… Dermedt csend, erre nem tudok válaszolni, halam közben megint eltűnik a vízben. Szomszédom minden kérésem nélkül lohol el a merítőjéért. Még két kb. két percig próbálkozik a márna, kisebb el úszásokkal. Én közben remegek mint a nyárfalevél. Jó hármasra saccoljuk a marcit, meglenne a hőn áhított méret! Megint feljön, most már oldalra fekszik a felszínen. Kapok a fékhez, még lazítok rajta, a spori kezéből kiveszem a merítőt. Még legalább négy méterre tőlem a hal, a merítő nyele meg csak igazi csutka. Óvatosan pumpálok rajta, jön is, aztán még kétszer megemelem. Folyásirányba fordul a hal, végre közel van. Nem merem fej felől meríteni. A folyás segítségével, óvatosan ráengedem a szákra, és zutty. Megvan, kiabáltam eszelősen. Közben a víz is levert, elég rendesen. A merítővel, botostól lépek fel a füves gátoldalba. A szurkolóim jönnek velem. Együtt nézzük a gyönyörű halat, bőven ötven centi felett van, és igen kövér is. Nézem a horgomat, rajta a csonti csokor szinte teljesen ép, még mocorognak a férgek. A horogelőkémbe teljesen bele van gubancolódva egy másik előke, annak a horga meg mélyen a márna felső szájszegletébe fúródva. Fogóval is nehezen jön ki, a fekete horog. Nincs mese, nézzük a sporikkal a szerkót, és rájövünk, hogy az előbbi leszakad halamat fogtam vissza…

Nehezen térek magamhoz, előkotrom a mérőszalagomat, mérem, pont hatvan centis, szabályosan mérve. Nagyon–nagyon örülök, fotózom, még a telefonommal is, biztos ami biztos. Ilyen mázlit. Közben a szomszédom kérdezgetni kezd, ezt is vissza akarja engedni? Nézek az öregre, közben megkér, hogy ha nem probléma adjam már inkább neki a halat. Rábólintok, bár nem szívesen, viszont hálából felajánlja, hogy lefotóz a hallal. Gyorsan magyarázom, mit hogyan csináljon a géppel.

Elkészít pár képet, aztán viszi a halat. Én a szerelékkel kezdek foglalkozni, közben nézem az órámat, jól elszaladt az idő. Nem figyeltem már a szomszédot, nem veszem észre, hogy közben megméri a márnám súlyát. Átkiabálja, három kiló negyven deka, szép kövér . Örömöm az eget verdesi, már régen szerettem volna egy ilyen jó úsztatós pecát magamnak.
Sajnos ezek után a pecák után már nem adatott több lehetőség, a tilalom előtt megint nagyon „elment” a Duna .
Talán majd jövőre újra megpróbáljuk, ja, és remélhetőleg az őszi szezon is legalább ennyire jó lesz…..

Pesze Balázs