Öröm-peca

Részletek: Írta: Dobsa János

Öröm-Peca

Rohanó világunkban sajnos egyre kevesebb idő jut egymásra, és sajnos hőn szeretett hobbinkra, a horgászatra. Az utóbbi időben kissé átalakult a szokásunk, egyre többször indulunk 2-3 ,néha 5 napos horgásztúrákra, mert ilyenkor elszakadunk a külvilágtól, és hetekre feltöltődünk. Az sem mellékes, hogy ilyenkor több fajta módszert is ki tudunk próbálni. Ezért örültem, amikor egy esős októberi hétfőn megcsörrent a telefonom. Remete hívott, hogy szerdától szabadságot kapott a főnökétől, és a felesége is nélkülözni tudja pár napig.Megkérdezte tőlem, hogy mit szólnék egy kiruccanáshoz a Remete horgászházhoz? Természetesen igent mondtam, Remete invitálására Eppusz is megígérte, hogy szabaddá teszi magát. Döntésünket nagyban elősegítette az a hír is, hogy Felsődobszán a duzzasztó alatt az erősen sodró vízben hatalmas menyhalakat fognak. Mivel a hírhez Remete fényképet is mellékelt, így hittem neki.

Hétfőn persze egész nap szakadt az eső, de az időjárás jelentés szerdától jó időt mondott, így nyugodtan pakolásztam. Remete állította, hogy az erős sodrás miatt nem túlzás a 100 grammos ólom, de én a „finomszerelékes” horgászat híveként 80-90 grammos ólmokat pakoltam be. Kedd délután már kicsit nyugtalan voltam, de megbeszéltük, hogy ha esik, ha fúj, megyünk. Legfeljebb a teraszon vallatjuk az Unicumos üveget, és jókat beszélgetünk.
Mivel a családnak kellett az autó, így vonattal terveztem az utazást, megbeszéltem Remetével, hogy Halmajon vár. Elérkezett a várva várt nap, magamra akasztottam az utazótáskát, az ólmokkal tele pakolt szerelékes dobozt, bottartót, és irány a vasútállomás. Persze előttem ment el két busz is, és a vonat 10 perc múlva indult, így nyakamba vettem minden cuccom, és irány a búza téri taxi állomás. Először a Tiszai Pályaudvart diktáltam be, de a forgalom miatt a taxi a vonat indulása előtt két perccel érkezett meg, így módosult a terv, kiadtam az ukászt: Onga vasútállomás. Ongán szerencsésen felszálltam a vonatra, majd Halmajon epekedve váró barátomnak, Remetének elmeséltem kalandos utazásomat. Mikor a taxi számlát említettem, kiderült, hogy abból 2 wobblert, vagy egy nagy üveg Unicumot, vagy egy tálca sört is vehettem volna. Nem baj, irány a Hernád, várnak a halak.
A víz természetesen olyan volt, mint amit vártunk több napos esőzés után. 6 zsilipkapu volt nyitva, a felvízen húzott a víz. Sebaj, felszereltük a motort a csónakra, és felhajóztunk a Pere alatti szigetig. Útközben videóztam és fényképeztem, sajnos a folyó csak ezzel tudott megajándékozni, a halait valahová elrejtette előlünk.

Először a vízbe dőlt fák környékét dobáltam, bízva abban, hogy az ágak közül sikerül előcsalni egy-két csukát. A felszíni wobblerektől eljutottam a süllyedő wobblerekig, de egy rávágást sem sikerült kiharcolnom. Végső elkeseredésemben elővettem egy gumihalat, és 30 grammos fejjel a legmélyebb szakaszokat horgásztam, de halat sehonnan sem sikerült fogni. Remete viszont letesztelte az újonnan beszerzett pergető szerelékét. Egy part széli ágra dobva kitűnően bírta a strapát a fonott zsinórja. Mivel a víz hemzsegett a küsztől, és egy rablást sem láttunk, egyre elkeseredettebben dobáltunk Remetével. Csónakunkkal folyamatosan csorogtunk lefelé, és minden ígéretes helynél megálltunk. Elszánt dobálásunknak Eppusz vetett véget, aki telefonált, hogy Miskolc határában van, és hamarosan kiérkezik.
Befejeztük a pergetést, és megálltunk a zsilipnél, mivel horgászokat láttunk a kapuk alatt.
Remete megejtette a szokásos ellenőrzést. Az egyik „spori” zsákmánya egy szűk 2 kg-os márna volt. Horgásztársunk óvatosságát mi sem bizonyítja jobban , hogy egy olyan vastag kötéllel pányvázta ki a szerencsétlen jószágot, ami alig fért el a szájában . Biztosíték képpen a kötél végén egy jókora szájbilincs limbálózott, kéjesen várva egy szerencsétlen csukára.

Mivel sem én, sem Remete nem híve a „kecsendfilézz” módszernek, így egymásra néztünk, elköszöntünk horgásztársainktól, és a horgászház felé vettük az irányt.

Megérkezett Eppusz, kiötlöttük a haditervet, és elhatároztuk, hogy a duzzasztó alá telepedünk le, mivel a hely délutánra megüresedett.

Eppusz dippel II.

A kiszemelt helyen féderbotokkal horgásztunk, és a sodrás széléhez dobtunk, de a visszaforgó víz a 80-90 grammos ólmot folyamatosa sodorta, nehézkesen sikerült megállítani. Természetesen amikor megállt a szerelék, pár perc múlva egyértelműen bólogatott a spicc, hogy jó helyre dobtunk. Kapásunk volt bőven, de csak az apró halak jelentkeztek.
Én fogtam pár küszt, és egyet felraktam csukázni. Pontosan arra a kavicspadkára dobtam, ahol nyáron Eppusszal süttettük a hasunkat. Csak most a padkán 1,5 méter víz volt.

A csendesebb részen, ahol még volt sodrás, Eppusz felfigyelt egy legelésző paduc csapatra.
Oda telepedett, és kapás kapást ért, de csak nanopaducok jöttek.

Sajna a folyó elég szűkmarkú volt hozzánk, fogtunk márnát, paducot, de csak apróságokat. Nekem sikerült fognom egy magyar bucót, amit megcsodáltunk, majd fényképezést követően vissza helyeztem a vízbe.

Sötétedést követően még kevesebb kapásunk lett, így úgy döntöttünk, hogy befejezzük a horgászatot.
Este a szalonnasütés közben terveztük a másnapot, de a vízállás miatt nem sikerült egyértelmű haditervet kitalálni, így hát a vadászmesterhez nyúltunk és belőle merítettünk ihletet!

Másnap a duzzasztó alatt a tegnapinál jó fél méterrel magasabb vízállás volt, így lehetetlen volt leülni.
Úgy döntöttünk, hogy a duzzasztó fölötti részen próbálunk szerencsét. Mivel a csónak szűkös lett volna hármunknak, annyi motyót vittünk magunkkal, egy olyan partszakaszon kötöttünk ki, ahol hárman készelmesen elférhettünk.

Mivel korábban itt már több harcsát és szép márnákat fogtunk, bíztunk, hogy halszagú lesz a kezünk. Sajnos nem fogtunk semmit, pedig több féle csalival horgásztunk.

Dél körül Eppussznak és nekem már feltűnt, hogy Remete mindig akkor, és ott fog halat, ahol mi nem vagyunk ott. (Ez később be is igazolódott.) Mivel a horgászhelyet Remete ajánlotta, természetesen elhatároztuk, hogy csomagolunk, és az erőmű alatti vizet vallatjuk.
Az erőmű alatti betonteknőt már elfoglalták, így a falu alatt, a régi komp melletti területet szemeltük ki.
Remete egy éppen csomagoló horgász helyére ült le , itt a folyó viszonylag szélesebb volt, és nem volt olyan erős a sodrás. Fogott is márnát, kárászt, paducot.
Mi Eppusszal lejjebb ültünk, a régi komp fölé, ahol a folyó össze szűkült. Itt a 100 grammos ólom is kevésnek bizonyult. Ritkán sikerült akasztani egy-egy apróbb márnát, paducot, de egyértelmű volt Remete fölénye, azaz az enyhébben folyó részben több hal tartózkodott.
Az erős sodrású víz meglepetéseket is okozott, hiszen a két nap alatt összesen 4 db magyar bucót, 3 db felpillantó küllőt és 3 db sujtásos küszt fogtam. Örömteli dolog, hogy egyre többször sikerül védett halakat is fognunk.

Mikor nincs zsilip kapu felhúzva

Mikor két zsilipkapu van húzva

Mikor sok kapu van húzva

Összegezve: jót pecáztunk, de a nagyobb halak valahogy elkerültek minket, de ezt a zsilipkapuk nyitásának és zárásnak gyakori váltogatásának tudtuk be.
Pedig ha „ideális” vizet fogtunk volna ki akkor ilyen tavalyi eredményre számíthattunk volna jogosan:

(Elnézést a nem túl jó minőségű képekért!)
Fájó szívvel búcsúztunk Remetétől, akire pénteken egész napos munka várt.

Haza felé Eppusszal kielemeztük a két napot, és arra jutottunk, hogy normális ember ilyen vízállásnál le sem ülne horgászni, de ekkor értünk a hernádkércsi hídhoz, ahol minden állás foglalt volt, gondolom nem véletlenül. Egyedül a jó idő és a szép táj nyújtott felüdülést.

Pénteken kaptam egy MMS pontyot Remetétől.
Természetesen egyből felhívtam, és megtudtam, hogy a régi horgászhelyén horgászik, amire egész évben azt mondta, hogy nem érdemes leülni. Igaz a víz jóval lassabban folyt, már csak két kapu volt felhúzva. Igaz ezt Remete mondta, így nem biztos, mivel a felesége úgy tudta, hogy éppen fest.

Megbeszéltük Eppusszal, hogy amint beáll a rendes vízállás, és a lehűlő víz letisztul, elő vesszük a pergető felszerelést, és végig dobáljuk a folyó melletti nádfal tövét. Az öreg csukák már várnak. Üzenték. Csak azt nem mondták, hogy hol.

Dobsza visszavár!

Írta: Dobsa János