Omszki idill

Részletek: Írta: Hernyák Aurél & Nagy Gábor

Villámpeca OMSZK

Gábor barátom a fővárosban dolgozott, megegyeztünk, hogy összefutunk, beszélgetünk egyet egy sushi mellett. Aztán végül a halszeletet élő halra cseréltük. Nem kellett nagyon unszolnom, hogy egyik nap munka után nézzünk ki az Omszki tóra, hátha…

A kora esti csúcsforgalomban kiverekedtük magunkat Budakalászra, ahol már várt minket az idill. Teljes gőzzel üzemelt a drótköteles vízisí-pálya, kocogók, kutyások és horgászok lepték el a partot, a naplementét szintén szép számban csodáló szúnyogok nagy örömére. Ide csöppentünk be, a 11-es út felőli oldalra, aminek különös bája az ember háta mögött kétszer két sávon dübörgő forgalom hang- és szagélményében rejlik. Meg persze ilyenkor szembe süt a nap.

Én drop-shottal indítottam, hamar fogtam is 3 kiló zöldet, ezért Gábortól kértem egy zöld-flitteres kis twistert, hátha bejön a „színre színt” taktika. Az övét, amit ultralight szerkóval finoman vezetett, rendre lekövették aprócska sügerek, és pár finomabb kapása is volt.

Bennem lehetett még a brakkvízen sikert hozó csalivezetési stílus – lusta, ritmustalan, lassú – mert csakhamar erőteljes ráduplázást kaptam a picike twisterre, és meg is akadt a hal. Feketesügérben reménykedve monóval horgásztam, és a féket is ehhez igazítottam, így az meg is szólalt rögtön, a húzásnak engedve. Öröm volt nézni a Cielo-t, amint ívbe hajlott, és a titán spicc a fejrázások után nyúlva tompított. Az első fordulónál éreztem, ez nagyon csukás stílus, a következő gondolatom pedig az volt, vajon melyik pillanatban vágja el a foga a zsinórt? Kicsit szigorúbbra fogtam, és felkaptam szabad kezemmel a pisztrángos merítőt a fűből.

A hely és a közönség jellege miatt cuccainkat egy helyre gyűjtöttük, dobozt, Gulp-ot, ollót, mindent szépen a merítőbe. Hová máshová?! Rövid egykezes pakolás következett – Gábor serényen fotózott, nála mindig a Pecavilág az első -, majd megmerítettem a tettest. Olyan méret körüli, makulátlan csuka hevert előttünk, az akadás pedig mintaszerű, éppen a szája szélén, távol a veszélyes fogaktól. Mázli.

A nézők rémült döbbenetére visszaengedtem a halat, majd folytattuk a pecát a rohamosan sötétedő égbolt alatt.

Újabb akció nem volt, hacsak nem az est fénypontja, amikor is Gábort addig kapacitáltam egy szűk nádnyiladék meghorgászására, amíg be nem dobta a nádba Fefétől kapott handmade wobblerét. Hihetetlen, hogy az egyágú, szakáll nélküli horog mennyire jól tart! Minden szögből megpróbáltuk kiszabadítani, de nem engedett. Meg persze 14-es monóval egy ereje teljében lévő nádszál ellen nincs sok esély. Ekkor egy hirtelen gondolattól vezérelve megdobtam a szürke foltot, és a twisterrel sikerült ugyanazt a nádszálat megakasztanom, amin a wobbler ült. Nem volt más hátra, mint az én 28-as monómmal nekiveselkedni, és meglátni, mi enged. A nád engedett, a wobbler megmenekült, a kiszabaduló twinyó pedig fenéken lőtt (gabriel: Korona a nap végén :)), nem is találtuk meg a sötétben.

Ekkor úgy döntöttünk, hogy méltóságunk megőrzése érdekében ideje távoznunk. Jót pecáltunk, de legalábbis nagyon vidámat! És az összes hal – fa, vagy hús-vér – megúszta…

Hernyák Aurél