f m
Copyright 2017 - All right reserver! pecavilag.hu 2007-2017

Teljesen elment az eszünk, azaz csónakkészítés mesterfokon! (1. nap)

alt

 

A projekt első napjának eseményei. Mikor lesz már vége?

Elkapott engem is a gépszíj, és mivel nem tudok eleget költeni a horgászfelszerelésekre, gondoltam valami költségesebb dologba vágom a fejszémet, és készítek egy csónakot. Elmeséltem a cimboráknak, akik szintén kellően hülyék voltak ahoz, hogy lebeszéljenek merész tervemről, sőt segítő kezet nyújtottak nekem.

 

Első felindulásból arra gondoltam, hogy a csónakkészítés tök egyszerű dolog, hiszen csak fa kell hozzá meg szög és kész is. Fához és szöghöz meg csak pénz kell, az meg van dögivel. nem sokkal ez után jött a hidegzuhany. Barna bácsi, aki az egyetlen dokumentumokkal rendelkező fanyűvő a csapatban, megkért rá, hogy küldjem el neki a terveket. WTF! Picit elsápadtam, mert ez volt az első pillanat a storyban, amikor felmerült bennem az a sanda gyanú, hogy nekem is dolgoznom kell, sőt az petyhüdt izmaim mellett az agyam sem maradhat a tartós sötétség pihentető bugyraiban. Elkezdtem nézegetni a netes csónak képeket, Susi barátommal kimentem egy kikötőbe, ahol colostokkal végigmértem minden korhadt lélekvesztőt, majd elöszőr fejben, később Naszi segítségével megszületett a terv.

alt

Elől picit tiszai, hátul picit dunai, középen picit anyahajós lett, de ideális a hozzánk hasonló aprótermetű horgászok számára.

A terv kész, tehát jöhet az első lépés: az anyagok beszerzése. Fefe a kert végében talált is egy korhadt kerítést, csak egy kis festék kell rá, és a csónak gerincéhez használható alapanyagot kapunk.

alt

Komolyra fordítva a szót, mert ilyet is tudok. A gerinc faanyaga nem a korhadt keritésből, henem ismertetlen helyről szérmazó, de jó mínőségű kemény fából készül majd.

alt

Most pedig néhány fotó a hajógerinc készítéséről:

Pontos munkához elöszőr egy jó sablont kell készíteni. A csónak oldalfalai pontosan 110 fokos szöget zárnak be az aljzattal.

alt

A legyalult fákat fura fürészgéppel Barna bácsi méretre szabdalja

alt

Fefe ragaszt, Barna bácsi legózik

alt

alt

A fiatalabb horgásztársak még nem is sejtik, de mi öreg rókák már tudjuk, hogy a tartós merevség nem veleszületett adottság, idővel minden anyag el veszíti veleszületett erektálási képességét. Susi, mint egyik legidősebb csapattag ezt már többször megtapasztalta. Ugye?

alt

Ne mutogass, inkább csinálj valami viagraszerűt a csónak gerincéhez.

Fefe vág:

alt

Pali heggeszt:

alt

Az első nap termése, hogy elkészült a gerinc, meg néhány félkész merevítő. Szép munka volt fiúk, legközelebb én is megyek, és nem csak pecázok, amíg ti melóztok a csónakomon.

alt

Néhány kép, amiről azt se tudom mit ábrázolnak, de gyanítom azok se tudják, akik szereplenek rajta:

alt

alt

És végezetül ilyen az, amikor Susi megfejti a kulcskérdést:

alt

Köszönöm a figyelmet,

Gabriel