Egy kezdő legyes naplójából

Részletek

Írta: Sándor Zsolt

Így lehetne ezt az irományt címezni, ha gyakorlottabb író lennék(és lenne naplóm), ám az itt(a blogon) olvasott remekbeszabott írások láttán hamar elszáll az ember önbizalma. Hogy miért ragadtam mégis klaviatúrát? Köszönetképpen! Talán elsőre szentimentálisnak tűnhet a dolog, de Itt mélyebb betekintést kaphattam a tagok által képviselt és hozzám is közel álló életformába, sallangmentesen, önzetlenül, élvezetes stílusban. Az idetévedő vándor számára igazi oázis ez a blog. Nem is volt más dolgom, mint megvenni az interneten egy legyező kombót, elballagni a Kaland-ba , megvenni a Fefe által felsorolt kellékeket a domis légykötéshez, kiválasztani a megfelelő horgászvizet és többi jött magától. :)

Na igen, azért nem teljesen magától és az írásom pont a botladozásaimat hívatott taglalni!

Legalább egy éve megvettem a legyes cuccot, lett gázlónadrágom, mellényem, kalapom, szemüvegem…már csak legyem nem volt. Bár ha lett volna, sem tudtam volna, hogyan kössem fel a madzag végére és akkor a dobásokról nem is beszéltem. Hamar el is ment a kedvem az egésztől, láttam ebbe még nagyon sok időt, pénzt kell beleölnöm. Időm nem volt klubokat felkeresni, a pénzről pedig több mondást is idézhetnék.

Aztán ezen a télen vetődtem ide, hozzátok, google-ön keresgélve, Fefe legyesbotos írása nyomán. Szívtam magamba az infókat, lassan kezdtem megérteni, hogy mennek a dolgok, ám legyet még mindig nem kötöttem, leszámítva azt a pár berhelt szivacsdarabot, amit előző nyáron már sikerült a snecikkel kiröhögtetnem. Úgy döntöttem, az első legyeim „gyáriak” lesznek! Azért hogy mégse maradjak saját csinálmány nélkül, gyorsan készítettem egy merítőt, kiszuperált teniszütő és kézi csomózású perlonszák felhasználásával :).  Kb. háromszor nehezebb lett, mint a gyári, de kezdetnek, rálépni, elhagyni  ez is tökéletes. Rendeltem a neten 5 db szárazlegyet, gondoltam első körben elég lesz, az alapdobásokat Youtube-os videók segítségével úgy-ahogy begyakoroltam a mezőn (az egyik kislány megkérdezte: Bácsi, mire horgászol?).  Kiszúrtam egy patakot, ami a közelben torkollik a Dunába, gondoltam itt senki se horgászik, ergo nem is fognak kiröhögni.

Eljött a nagy nap, neki is vágtam...volna, ha megtalálom a legyeimet. Kénytelen voltam a tavaly lealázott förmedvényeket magammal vinni, lesz ami lesz alapon.

A patak első látásra inkább látszik öntözőcsatinak, de lejjebb változatosabbá válik, néhol surran, máshol szinte állóvízzé lassul, öblös medencéket kialakítva. Feljebb igazi vadregényes, zeg-zugos patak képét mutatja, ám a közel méteres vízlépcsőn a halak kevés eséllyel próbálkozhatnak feljutni.

Ahogy a vízhez közelítettem, egy régi érzés kezdett pezsegni bennem, már-már szaladni akartam, mint gyerekkoromban… ekkor a vasúti híd mögött egy legyezőbot vége süvített el! Soha nem találkoztam legyesekkel élőben, most mi lesz?!  Beszéltünk pár szót, a srác egyből levette, hogy mire készülök. Ahogy végighebegtem, hogy tulajdonképpen nincs normális csalim, a kezembe nyomott egy fekete polibogarat, elmagyarázta gyorsan, hogy kell ilyet csinálni, megmutatta a telefonján az imént visszaengedett domi fényképét, majd a helyet, hogy hova kell dobni, azzal el is indult lefelé, elég távol ahhoz, hogy én is el merjem kezdeni a dobálást.

Szemüvegem segítségével, hamar sikerült a halakat felismerni a 30-40 centis vízben, nem is akartam elhinni, hogy ennyi van. És milyen szépen kergetőznek! Aha, persze, kergetőznek, mi? Hamarabb láttak meg engem, mint én őket és riadtan rohangáltak! Kezdett derengeni, hogy ilyeneket olvastam, hogy fa mögül ejtegetés, meg hogy csendben közelítjük meg a partot, szóval ezt is elcsesztem! Alkalmi mesterem közben visszaért és megkérdezte, miért nem dobálok folyásnak felfelé? Közöltem vele a felfedezésemet, hogy lefelé könnyebb ám! Igen, de úgy könnyebben kiszúrnak a halak! - hangzott a válasz, majd elköszönt, én meg gyorsan kértem még egy legyet, mert az előzővel sikerült az egyik bokrot feldíszíteni.

Most már igyekeztem a többi, még szét nem csapott helyen már tudatosabban eljárni, egyre finomabban sikerült a csalit a vízre ejteni. Meg is lett az eredménye: Sikerült életem első legyes halát elcsípni. A domiból úgy folyt a tej a kezemre, hogy ijedtemben fényképezés nélkül engedtem vissza. Nem is akartam elhinni, hogy sikerült! Estig még 4 db-ot fogtam, köztük egy szebbet is. Hazafelé egyszerűen nem tudtam a bárgyú vigyort letörölni a képemről, a kezemen a halak emlékét szagolgattam.

Hétfőn már az Ernő boltjában válogatom a légykötő szerszámokat, este pedig a konyhaasztalnál küzdök a szöszökkel. 4 éves fiam az eredmény láttán közli velem, hogy ez bizony ”bodáj”! Ez mindenképpen biztató! Új lendületet veszek, legyártom mind a 20 db-ot. Szombaton a saját készítésű bogaraimmal kb. 40 db domit, jaszkót fogtam. Először a már bevált fekete polikat erőltettem, később rájöttem, hogy Fefe őzszőr legye hatékonyabb. Végiglengettem a kb. 2 km-es szakaszt, a hídtól a torkolatig. Reggeltől estig horgásztam, gyakorlatilag a teljes fizikai kimerülésig. Este, mikor lecsuktam a szemem még mindig a halakkal teli medret pásztázta a tekintetem. Másnap olyan izomlázam volt, mint amikor gyerekkoromban apámmal a kertet ástuk. De nem számított. Valami elkezdődött és most már tudom, hogy ez az én világom!

Srácok, köszönöm nektek is!

Írta: Sándor Zsolt (Brotherzsolt)