f m
Copyright 2018 - All right reserver! pecavilag.hu 2007-2017

Fent Borsodban…

00 A vízbe szakadt ágú terebélyes tölgyfa törzse mellett guggoltam meglapulva, a bot a kezemben, az orsó dobjáról finom ívekben futott le a sodrásba vetett fahal után a zsinór. A zavaros, tovaszáguldó vizet fürkésztem, de a zsinór vége beleveszett a kávészín homályba. Finoman, hangtalanul váltottam vissza a felkapókart, és pár pillanat múlva a kifeszült zsinór végén határozottan éreztem az apró műcsali veretését, a spicc finoman vibrált a hullámzó felszín felett. Minden izgalmamat féken tartva csigalassúsággal tekerni kezdtem az orsót, időt hagyva a mélyben lapuló ragadozónak.  Az alig 10 méternyi medence felénél járhatott a wobbler, amikor mintha valamiben megakadt volna a remegés. Bevillant a bevágás mára zsigerekbe ivódott mozdulata, megálljt parancsoltam azonban kezemnek. Csak egy ág, vagy gyökér a mélyben… Már azon kezdtem gondolkozni, hogy talán a meder túlsó részen úsztatom le a következő dobást, amikor…

 

Kár lenne azonban ennyire előre rohanni, hisz oly gyönyörű volt a felkelő nap fényében fürdő gödöllői dombság, az egyszerre mély és édes illatot árasztó aranysárga repcemezők, a zöld lombok és a felhőtlen kék ég színkavalkádja. Olyan régen horgásztam már, hogy az elvonási tünetek biztos jelének értékeltem, amikor az autópályán suhanva Szada település nevét is Szardának olvastam. Bálinttal már összeszokott csapatként bonyolítottuk a logisztikát a hatvani teszkó parkolójában, és az élet kis és nagy dolgait megbeszélve gyorsan telt az idő a találkozópontul kijelölt, domolykózás szempontjából stratégiai fekvésű Tök alsóig. A tatárjárás egyik legvéresebb csatájáról elhíresült Muhi közelében a régi súlyos vereséggel ellentétben én aznap győzni jöttem. Pontosabban az első domolykómért.

01

Fórumos becenevük alapján ábécé sorrendben Fefe, Gabriel, Naszi és Susi csatlakoztak hozzánk, és vezetésükkel rögtön célba vettük az újonc-, és felszerelés-avatásra szánt pályát.

02

03

Nem tudom kihagyni, hogy ne méltassam őket ismét önzetlenségükért, hisz ők  – valamint a néhol rövidebb időre csatlakozó Eppusz - a napot jobbára csak arra szánták, hogy horgászvezetőként segítsenek minket – jó, Bálintot nem kellett annyira, inkább csak engem – abban, hogy élményekkel gazdagon térjünk haza. Gabriel, Naszi és Fefe csak fényképeztek és sétáltak délig, Susi is csak unszolásomra próbálta ki a tesztfelszerelést.

04

05

Első domolykómat a hídnál kellett volna megfognom, ez volt a terv. Gabriel kiadta az ukázt, hová és mivel dobjak, majd csőre töltött kamerával helyet foglalt a meredek füves „lelátón”. Épp csak azt nem mondta: „Tessék!” Jöhetett az első dobásom ezzel a bottal és orsóval, a zsinór is szokatlan volt (mono és sosem próbáltam még), de én akartam. A bot minden, csak nem UL és 270 centis, ami itt még nem volt zavaró.

06

A híd árnyékából kirohanó tiszta víz túlpartján a még fiatal nád az alacsonyan beeső reggeli fényben egy sávban hosszú árnyékot vetett. Ezt kellet megdobnom, és az „idomított” domolykó nem váratott magára. Második dobásomra odavert a kis fickó a wobblernek, a finom behúzás biztosan ült, mint a széles vigyor az arcomon. Domolykó pipa, gondoltam, amíg az árnyékból a napra érve meg nem villant alkalmi ellenfelem csíkos mundérja. A vehemens sügérnek ennek ellenére nagyon örültem, remek kezdés volt az egyik legszebb halunk. A további sikertelen próbálkozás után a torkolathoz vezényeltek.

07

08

Bálint közben persze a nehezebb szakaszon sorra fogta a domolykókat, nekem jutott a tuti hely a kamerák kereszttüzében. Ahogy emelkedett a nap, egyre fontosabbá vált a víz észrevétlen megközelítése, a kevés, apró mozdulat, nesztelen meglapulás. A már korábban bizonyított medencében a fejesek az én csalimat sem kímélték, és mindenki örömére megfogtam az első domolykómat. Majd rögtön a másodikat.

09

10

A zsinórt kicsit elrendezendő dobtam párat a Sajón is, ott is elcsábult egy „egyen-dominak” titulált szépség. Madarat lehetett velem fogatni. Ezek a halak szépek voltak és agresszíven harcoltak, saját erejükön túl a sodrást is bevetve. A komoly botot rendre hajlítgatták és az orsónak is jutott szerep, a kezdetben esetlennek tűnő monofil zsinór minőségéért pedig többször is hálát adtam, különösen az elmért dobásokat követő csali szabadítások alkalmával.

A nap pályája tetőpontjára ért, mi pedig nekivágtunk a korábban nagy élményeket adó, ám azóta átformált Szarda szakasz ismételt felderítésének. Útban a kiszemelt bázis – a „világháborús” híd - felé igazi ornitológiai csemegében volt részünk. Először egy búbos banka engedett közel minket magához, majd mint egy igazi kakadu felmeresztett tollbóbitával állt őrt az akácfa alsó ágán, míg elhaladtunk. Odébb pedig csigaforgatók szelték a levegőt, a Csillagok háborúja R2D2 (ártúdítú) droidjának hangjelzéseivel társalogva.

11

12

(forrás: wikipedia.org)

A Szarda már nem mutatott ilyen szívmelengető látványt. A kotrást követően a medren túl bizony a part növényzetét is letarolták, földig gyalulva minden, korábban árnyékot, és ezzel együtt búvóhelyet adó bokrot, fát, sást, nádat.

13

Az átlátszó vízzel párosuló vakító napsütés feladta a leckét annak, aki itt domolykót akart fogni. Én tizenkilencre lapot húztam, vagyis elővettem a sosem próbált tenkara felszerelésemet. Fefe még reggel kisebb bogárgyűjteménnyel ajándékozott meg, onnan csíptem ki egy kisebb példány egy kombinált úszó- és repülőnapra. Fefével lefelé indultunk, de nem tudtam a tempóját követni, gyorsan haladt, míg én barátkoztam a technikával, a léggyel, és elvarázsolva figyeltem, ahogy a partszélben napozó domolykó ivadékok kalapálták a kis polibogarat rendületlenül. Közeledtemre – hiába minden törpejárás – azonnal a meder mélyére menekültek a tíz centinél hosszabb halak. Végül egy markoló kanál alkotta mélyedésben megbújva kivártam, amíg a halak megnyugodva visszaúsznak a partszélbe, és itt megfogtam az első „tenkarás” domimat. Az avatások ezennel örömtelien lezárultak.

14

A srácok közben a hídról horgásztak, az ellenőri munka miatt csak néha, rövid időre csatlakozó Eppusz bemutatta a hason fekve UL-pergetés technikáját, majd feltett egy kis kólaszínű Kopyto-t. „Viktor azt írta, ha mélyen van a domi, ezzel meg lehet fogni.” Majd eldobta a kis gumit, és egy jópofa domit varázsolt ki vele a hídról, többünk döbbenetére.

15

16

17

Én is átszereltem, és fejbe is dobtam egy addig ügyesen lapuló kölyökcsukát, de az végül rátermetten leverte magát a horogról. Tanakodni kezdtünk azon, hogy ilyen tűző napfényben érdemes lenne árnyékos pályát keresni, nemcsak égő nyakunk, hanem a halak miatt is. Kocsival értük be az időközben elkalandozó Fefét. Kapástalan pecánkra a számos darabos domolykó és jászkeszeg fogásával tromfolt rá. Többen csak legyintettünk. Másik ligában játszik a fickó.

18

A hídnál egy zajosan csobogó kis zúgó mögül kicsalogattam tenkarával egy szép kis küszt, ami látványos, buborékos csobbanással verte le a polit. Innentől azonban újra a tesztcuccé volt az elsőbbség. Felsőzsolca szélén a kis Sajó leginkább a pesti metróépítkezés építési területére hasonlított, én egy kis sügeret bányásztam ki belőle, Fefe sügeret, domit, Bálint domit fogott ugyanott, majd végre tényleg árnyék után néztünk Arnót mellett.

19

20

Bejött az elképzelés. Eppusz bevitt minket egy izgalmas szakaszra, ahol a bozótból apró árnyékos foltokra dobva akciódús pecában volt részünk. Itt néhol kényelmetlen volt a hosszabb bot, de az újabb domi megvigasztalt, egy komolyabb kapásom meg lemaradt sajna. Hirtelen Eppusznak beugrott egy szuperárnyékos szupertitkos pálya. Rám nézett, és azt mondta, ott fogok majd komoly domolykót. Már állni is alig bírtam, csak menet közben ettünk és ittunk a hozott anyagból néha, folyt rólunk a veríték, égetett a nap. Bálint és én is furcsán lépegettünk, a meredek partoldalon kitörte a gumicsizma a lábunkat. Legalább éreztük, hogy éltünk, és a peca minden percét élveztük.

21

A kocsitól átsétáltunk Eppusszal a csalitoson, majd elhangzott a bokrok között lapulva fojtott hangon a pontos instrukció: „Menj be a fa tövéig, pöccintsd be a wobblert, úsztasd le, amíg tudod, majd lassan vissza.” és most ugorjunk a történet elejére:

22

A vízbe szakadt ágú terebélyes tölgyfa törzse mellett guggoltam meglapulva, a bot a kezemben, az orsó dobjáról finom ívekben futott le a sodrásba vetett fahal után a zsinór. A zavaros, tovaszáguldó vizet fürkésztem, de a zsinór vége beleveszett a kávészín homályba. Finoman, hangtalanul váltottam vissza a felkapókart, és pár pillanat múlva a kifeszült zsinór végén határozottan éreztem az apró műcsali veretését, a spicc finoman vibrált a hullámzó felszín felett. Minden izgalmamat féken tartva csigalassúsággal tekerni kezdtem az orsót, időt hagyva a mélyben lapuló ragadozónak.  Az alig 10 méternyi medence felénél járhatott a wobbler, amikor mintha valamiben megakadt volna a remegés. Bevillant a bevágás tanult, de mára zsigerekbe ivódott mozdulata, megálljt parancsoltam azonban kezemnek. Csak egy ág, vagy gyökér a mélyben… Már azon kezdtem gondolkozni, hogy talán a meder túlsó részen úsztatom le a következő dobást, amikor odavágott a mélyben a domolykó és ívbe hajtotta a kezembe simuló karbon pálcát.

Gyorsan ráemeltem, hogy ne az ismeretlen akadályokkal tűzdelt mélységben vívjunk meg, mire ezüstös oldalát felvillantva az alig 3-4 méter széles patak túloldalán a beszakadt bokor alá vette az irányt. „A szentségit!” szakadt fel belőlem a tisztelettel és meglepetéssel vegyes döbbenet, micsoda erőtartalékokat tud mozgósítani egy ilyen hal. A botnak nem jelentett gondot visszafordítani a domit, mire az villámgyorsan a lábam alatt az alámosott part gyökerei közé menekült. Hála a hosszabb pálcának egy hirtelen mozdulattal vissza tudtam kormányozni a meder biztonságos közepére, és a damil is jótékonyan segített. Úgy feküdt bele a sodrásba, mint aki megadta magát, de csak erőt gyűjtött, majd leszegett fejjel a mélybe fúrta magát. Fél perc tombolás után azonban már a szákban pihegett az aznapi, és eddigi legnagyobb domolykóm.

23

Ez a csapongó, villámgyors csata szűk térben adrenalin löket volt a javából. Eppusz látta rajtam, mennyire rabul ejtett a küzdelem, és már mutatott a következő medence felé, majd mennie kellett. Ott maradtam egyedül a halakat rejtő tálcákkal a lemenő nap beszűrődő fényében, és egyik domolykót fogtam a másik után.

24

Néha letérdeltem kicsit, csak néztem a vizet, a fákat és az eget. Vendég voltam, de ennél jobban nem lehettem volna otthon odakint.

25

Végül békén hagytam a halakat, és a srácok keresésére indultam. Ők is megfogták a maguk domolykóit aznapra, és elégedetten fújtunk visszavonulót. Aznap ott fent Borsodban néhány órára megint kerek volt a világ.

26

27

28

Hernyák Aurél

2011.04.26

Fotók: Fefe, Gabriel, Naszi, Skill, Eppusz, Aurel