Visszatérés a Szigetközbe

Részletek

Írta: Török József

Visszatérés a Szigetközbe

Fárasztó nap volt az a szombat. Skill ült mellettem és próbáltam ébren maradni, a kormánnyal kezemben. Az elválás előtt még feltettem az utolsó viccnek szánt kérdésem: „Mikor megyünk vissza?” . „Nemsokára. Maradt még ott elszámolni valóm!”, volt a vadnyugati stílusú válasz. Éjfél már rég elmúlt, mire kipakoltam a cuccom a lakásba, közben már azon gondolkoztam, mikor mehetek az új túrára revansot venni Skillel karöltve.

A már Skill által megénekelt első szigetközi túrán én gyakorlatilag betliztem. Két hal nem sok, pláne ha az ember több mint tíz órán keresztül üti a vizet. Nekem amúgy is kell az idő, amolyan udvarlós fajta lennék, de akkor nagyon elbánt velem a horgászok védőszentje. Mivel azon az estén Skill szemében megcsillant a sátáni tűz, ezért tudtam lesz még lehetőségem. Ez az idő ezen a szombaton jött el, mikor Sky-al azt találtuk ki, hogy irány a velem már egyszer kibabrált Szigetköz. A trió Marcival alakult kvartetté, és valamivel hét óra után már Sanyi háza előtt álltunk a Nagy Fa alatt, aminek még most sem tudom a fajtáját, szerencsére a házat megismerem. Rövid kis kocsikázás után, már a vízpartot nézhettük és szövögethettük a közös terveket és álmokat.

Kezdődik a második menet

Gyors összeszerelés után, még nyeltünk pár kortyot a Marci-féle lélekerősítőből (fenomenális jelző minimum), gyors eszmecsere Szinapszis kollegával, és elindultunk, ki-ki habitusa vagy megérzése alapján. Skill bevetette magát az ártér kétembernyi magas dzsungelébe, Marci a keresztgáton kezdett, Sanyi a mélyebb részeknek indult neki, mi Sky-al a kavicspadon indítottuk a túra lényegi részét.

Skill csak ment, ment és ment….

Skálycsi egy kisbalinnal kezdett. „Nem jó előjel!”-mondta. Van benne valami, hogy domolykózás közben balinnal kezd az ember, akkor ott a buksifejűekre keresztet vethet. Legenda ide, tapasztalat oda, nekünk nem volt visszaút. Lassan kúsztunk lefelé a lentebbi részekre, próbáltuk megtalálni a csalit, de igazából, az idő múlásával egyre jobban igazolta magát, a balinos átok legendája.

Hol itt a hal?

A gát alatti részt, gyakorlatilag már átszűrtük. Én nem találtam a halat, két kapás öt óra alatt nem egy termékeny peca lőlapja. Skill azért fogott domit és egy szép másfeles balint, Sanyinak is összejött néhány domi, Sky még egy kisbalinnal megduplázta a fogott halai számát. Marci meg én még kopaszon, és én már egy kicsit reményt vesztve is bandukoltam a hatalmas kavicspadokon. A környezet ötcsillagos, de olyan, mintha a világ legjobb éttermében csak az étlapot mutatnák meg vacsoraidőben, az előző két étkezést kihagyó vendégnek.

Ez már tényleg Alaszka?

Sanyival már gyalogoltunk vissza, amikor a gát másik oldalán valami mozgást láttam. Néhány rádobás után, magam lepődtem meg leginkább, hogy valami el akarta kérni a csalim. Igazából majdnem eldobtam az egész cuccom ijedtemben, úgy nem számítottam erre a lehetőségre a sanyarú délelőtt zárásaként. Ahogy mondtam Sanyinak, a Szigetköz ma is lecsatol egy képzeletbeli pergetődant a derekamról. Közben Skály sügeres kísérletét egy igen szép balin lájkolta, tovább növelve bennem a kételyt, hogy valamit nagyon nem jól csinálok.

Sky majdnem sügere

Megettük a szendvicseket és a lélekemelő termoszos kávé után, elindultunk egy másik helyre. Én közben „elegem van az UL-ezésből” felkiáltással elraktam az UL botom és összeraktam a balinos szerkóm. Elővettem a „fenekeszeges” dobozokat és a következő zárásnál már ezzel indultam harcba. Skill itt is a domikat kergette, sikeresen varázsolt ki néhányat a nem túl egyszerű pályáról. Hol csak nádból kandikált ki a kis privi spicce, hol a nyakig érő gazban láttuk csak a feje búbját, sőt még fára mászva is láttam pergetni. Én felraktam egy gyorsjárású wobblert és a híd alatt átrohanó víz habjai között húztam a szokásos rakéta sebességgel. Néhány dobás után egy balin erősített meg abban, hogy jó úton járok. Sajna, utána még egy órát sikerült akció nélkül vallatnom a tajtékzó habokat.

Végre megcsillant a fény előttem is

Közben elkezdte az eső. Sajnos rá kellett jönnünk, hiába száll le nemsokára az emberiség a Hold után a Marsra is, de az időjárást még mindig nem tudja megjósolni egy nappal előre. Az eső szemerkélt, lassan mindenki visszatért a hídhoz és elkezdődött az újratervezés. Végül az lett a döntés, menjünk ki a Dunára, ha már itt vagyunk, azt sem kellene kihagyni. Itt egy keresztkövezést vettünk célba Marci és Sky sporttársakkal. Ketten elfértünk a spiccen, így Sky UL csalikkal dobálta a spicc kövein rohanó vizet, én a gát mögötti örvénylő vízbe hajigáltam a balinos csodacsalim. Az eső egyre erősödött, és sokadik dobásra egy olyan erejű ütést kaptam, amitől a botom egyből felvette a beletervezett tesztgörbét, az orsóm meg csak ciripelt, mintha csak egy LaFontaine mese tücsökje lenne a markomban. A hal beállt a sodrásba, erejét ez nagyon megnövelte, a hátam mögött már egy „harcsa” kiáltás (ez úgy látszik standart szöveg ezen a portálon) is elhangzott pár perc után. Hát a tipp nem jött be, de végül idei legszebb balinommal pózolhattam Marciéknak.

Akit végre befogadott a Szigetköz

Sajnos -vagy szerencsére- az eső már egyre erősödött, lehet én még mindig ott dobálnék minden balinok apjára. Bementünk a faluba, ittunk egy kávét és vártuk az eső végét. Az eső elállt, de addig persze ment a sztorizgatás a kis halászcsárdában –megjegyzem, igen finom halászlevet ehet bárki, aki erre téved- és én kellő szerénységgel kértem a túratársakat szólítsanak nyugodtan csak Balinkirálynak. Válaszokat nem idéznék, maradjunk annyiban megosztotta a társaságot ez a kis ötlet. Visszamentünk az első zárásra, de ekkor már –Marci szavaival élve- a humán vonal került előtérbe. Talán az esővel járó fronthatás, vagy az akkor már megnőtt horgászlétszám okozta, de nem nagyon volt értékelhető akciója senkinek sem. Sky sokadjára bizonyítva leleményességét, kis twisterrel kivarázsolt még egy sütnivaló dévért (nyugalom a release teljesült), és egy német bucót, ami egyben a túra utolsó hala is lett. Még utoljára szétnéztünk a mesés tájon, „mintha Alaszkában lennénk” ismételtük el reklámszövegnek is beillő mondatot. Elbúcsúztunk Sanyitól, elszáguldottunk a híres Halászcsárda előtt, átrobogtunk a Mosoni-Dunán, és egész úton azon morfondíroztunk a hátsó ülésen Skillel, hogy a túrát nem koronáztuk meg a szigetköz legjobb halászlevével.

A nap fárasztása az önjelölt Balinkirálytól

Nagyjából így zajlott a szigetközi visszatérésünk. Volt már eredményesebb napunk, remélem lesz is, de a lényeget Szinapszis mondta ki, estefelé az egyik kavicspadon: „Jocit befogadta a Szigetköz!”. Talán így van, talán nem, de mindesetre erősödött a kötelék, amit aki ezt a cikket elolvasta már talán érez is magában.

Az egyetlen kép Marciról…talán róla.

Köszönjük Sanyi, köszönjük Szigetköz!

Török József

{gallery}https://picasaweb.google.com/data/feed/base/user/118042267898636289038/albumid/6055850630988113345?alt=rss&kind=photo&authkey=Gv1sRgCNnEle3mu5bjcA&hl=hu{/gallery}