A Szurdok domolykói

Részletek

Írta: Gendúr Viktor

A Szurdok domolykói.

Igen Szurdok, így neveztem el vagy inkább csak rövidítettem, de semmiféle extrára nem kell gondolni, ő egy kis falucska a Mátra lábánál ahol szeretett kis folyóm a Zagyva folyik keresztül. Nem nagyon szeretek másfelé járni a megszokott helyeimen kívül, de egyszer arrafelé jöttünk haza egy Mátrai kirándulásról és magával ragadott ezen rész szépsége. El is terveztem, hogy felderítem ezt a szakaszt. Talán két hét múlva már meg is ejtettem első pecámat és nem is eredménytelenül, de azért ez még inkább csak a felderítés napja volt. A terep számomra teljesen szokatlan, szinte végig szakadt part szegélyezi és szerencsére itt még nem kezdték el kiirtani a fákat, bokrokat sem, igazi vadregényes pálya.

Első látásra nem is gondolná az ember, hogy milyen halak lakják (kis vízhozam/vízmélység miatt) de ha csendben figyelem a vizet, akkor lehet látni, hogy nem semmi halak lakják. Már első alkalommal beleszerettem annyira jó hangulatú víz attól függetlenül, hogy elég nehéz pálya. Ahogy nőtt a pecák száma úgy vonzott egyre inkább, főként hogy nem kis domolykókat láttam benne itt-ott portyázni. Pár peca alatt fogtam szép számmal, de 40cm felettit nem tudtam horogvégre csalni, pedig láttam benne nem egy domit ami bőven 50cm felett volt. Volt úgy hogy elindítottam a videót, és ahogy álltam a vízben a lábam ellőtt úszott el 4-5 hatalmas domolykó. Persze hiába próbáltam meg rájuk dobni nem vettek tudomást a csalimról. Mindegy panaszra nem lehetett okom, hiszen sok halat sikerült fognom, változatos vizeken és sokféle módon. Errefelé sok a mederben a sóderpad néhány helyen egészen hosszú, így van alkalom a bokáig érő vízben próbálkozni beeső csalival, de vannak egészen mély gödrök, amiket már nem nagyon lehet meghorgászni. Egy alkalommal nap vége felé beálltam egy helyre ahol egy ilyen gödör van tele akadóval és elterveztem, hogy csak figyelem a halakat.

Csendben figyeltem és úgy 20 perc eltelte után láttam, hogy az akadósból előjön egy nagy domolykó és óvatosan körbeúszik egészen partszegélyig szinte látszott, hogy keresi mi az, amit elcsíphetne. Óvatosan tett egy kört majd visszaállt a mélyebb részre, de akkor láttam, hogy még három domi is kijött rejtekéből és ők is körjáratba kezdtek. Sokat nem tartózkodtak kint max. egy percet aztán ők is visszamentek a biztonságot nyújtó menedékbe. Így figyeltem őket vagy egy órán keresztül és gondoltam megpróbálom őket valahogy megfogni, de sajnos a sok bámészkodásba elment az idő így indulnom kellett haza. El is terveztem, hogy következő alkalommal egy ilyen kivárós pecát próbálok meg véghezvinni hátha eredményes lesz. Sajnos úgy alakult, hogy nem tudtam kijutni egy darabig a sok teendő miatt, de talán három hét múlva eljött az idő, hogy meló előtt két órára kiugorjak. Már csak attól tartottam, hogy a víz lehült és így novemberben már nem úgy fognak viselkedni a halak, ahogy tették azt pár héttel ezelőtt. Mindegy gondoltam megpróbálom, mert nekem idén utolsó lehetőségnek tűnik így ki is mentem és viszonylag célirányosan olyan helyre mentem ahol előzőleg láttam a nagy domikat. Elhelyezkedtem és figyeltem a vizet, de vagy fél óráig semmi nem történt, csak apró halak úszkáltak oda vissza, meg pár megtermett keszeg billegett közömbösen a túlpart előtt. Azon gondolkoztam, hogy apró csalival megpróbálom a keszegek valamelyikét megfogni, de valahogy volt egy olyan érzésem hogy még várni kell, és nem is vártam hiába. Eltelt még vagy negyed óra, amikor a mélyebb akadós rész felől kirajzolódott egy nagy domolykótest és pont felém tartott, de a múltkorinál sokkal lassabban kimértebben mozgott.

Gondoltam, hogy a víz hőmérsékletének csökkenése miatt van így belassulva, de ahogy lőtávolba ért mozdulatlanul csak csuklóból fölé pöccintettem a csalit. Felnézett és lomhaságát levetkőzve szinte torpedóként robbant a csalimra és egy pillanat alatt el is nyelte. Bevágtam és éreztem, hogy akad a horog és már az orsó is jelezte, hogy megvan a halam, a botom szépen dolgozott, de sajnos csak pár pillanatig érezhettem erejét, mert pár agresszív fejrázás után egy dugóhúzó szerű mozdulattal szépen meg is szabadult horgomtól és visszamenekült rejtekébe. Kész, vége nem tudtam megfogni pedig karnyújtásnyira voltam a sikertől, de mégsem sikerült. Leültem a parton kicsit elszontyolodva, közben észrevettem, hogy időm is alig van már, és nehezen tudtam elfogadni a kudarcot. Pedig a horgászat ilyen. Más helyet keresni már nincs időm, itt meg ez a nagy domi úgy szétverte a pályát, hogy egy darabig biztos nem jön elő más hal sem.

Elmélkedtem és gondoltam lassan elindulok vissza a kocsihoz, amikor az előző jelenség megismétlődött, ismét egy nagy domolykó közeledett a homályból. Ha most megmozdulok akkor elriasztom, de muszáj valahogy felállnom mert másképp nem tudok  rádobni. Minden inammal megfeszülve próbáltam a leglassabban felállni, ami sikerült is és meglepetésemre halam nem riadt meg. Pont velem szemben úszott felfelé így nem volt nehéz fölé juttatni a csalit. Ahogy bepöccintettem és vízre ért ráfordult, láttam hogy kicsit tétlenkedik, így lassan elkezdtem húzni. Jó döntés volt, mert nekiindult, de csak megcsípte, majd az orrával megbökte. Egy pillanatig azt hittem rájött, hogy csak játszanak vele, de ahogy megint elindítottam a csalit láttam, hogy a nagy piros úszók kitárulnak hatalmas fehér szája tágra nyílt és most már határozottan egy pillanat alatt beszippantotta csalimat. Szinte látszott rajta a meglepődöttség, erős fejrázással próbált megszabadulni szúrós zsákmányától. Annyira gyorsan történt az egész hogy már csak botom hajladozását láttam és orsóm fékének hangját hallottam. Megvan! Csak ez már el ne menjen. Szépen dolgozott próbált a mélyebb akadós részre menni, de nem hagytam, hogy az ő akarata érvényesüljön.

Egy perc múlva már tőlem karnyújtásnyira nézhettem nyaktörő mozdulatait, de ez most jól akadt így esélye sem maradt a menekülésre. Megvártam még felfekszik a vízre és nyugodtan alátoltam a szákot. Sikerült! Mindig boldog vagyok, ha ilyen szép domolykókat fogok de most még mélyebbre nyúltak bennem az érzelmek. Valahogy olyan érzésem volt mintha egy forgatókönyv játszódott volna le, de mégis olyan spontán volt az egész. Partra emeltem és megszabadítottam a horogtól. Ismét sikerült egy 50 feletti domolykót megfogni, így joggal örülhettem. Csináltam pár képet majd a vízhez érve mielőtt visszaengedtem felemeltem és a táj szépségét is magába szőve, ott pompázott a kezemben egy szépség, amiért mindig érdemes kijönni, várni, menetelni, kúszni-mászni, vagy a végsőkig elmenni azért, hogy az embernek ilyen élményben legyen része.