f m
Copyright 2024 - All right reserver! pecavilag.hu 2007-2017

Négyen a Dunajecen

00 Négyen a Dunajecen,

avagy H_Marci és a három bűnöző

 Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is tervbe vettem egy-két dunajeci pisztrángozást. Az eddigi tapasztalatokból kiindulva úgy gondoltam, hogy az első májusban lesz, mert addigra elolvad a hó és már nem lesznek áradások sem. Tervem megvalósításához útitársakat kerestem, ami szerencsére nem tartott sokáig. Az öcsém rögtön lestoppolt egy helyet, a fórumról pedig Joci és H_Marci jelentkezett. Sajnos az általam kedvelt és már viszonylag jól ismert részen a halak védelme érdekében szeptember 30–ig megtiltották a pergető horgászatot, így új hely után kellett néznem. Lengyel ismerősömmel való konzultáció után a választás Szczawnica–ra esett. Itt egy kb. 5 km–es szakasz állt rendelkezésünkre, a környékről pedig szép fogásokról kaptam híreket.

Az indulás napja előtt hétvégére jó időt és jó vízállást jósoltak, úgyhogy nagy reményekkel indultunk útnak pénteken. Sikerült zárás előtt a helyi horgászboltba érnünk, ahol megvettük a jegyeket és a boltos nagy örömére jelentős péntek délutáni forgalmat generáltunk.

01

Megjöttünk Polska!


02

Legyetek üdvözölve!


Terveink szerint szombaton napkeltétől üldöztük volna a pisztrángokat. Viszont a tervek azért vannak, hogy valami váratlanul keresztülhúzza őket. Esetünkben ez egy 15 fős, előszülinapi bulit tartó lengyel társaság volt, akikkel érzésem szerint remekül sikerült a lengyel-magyar baráti kapcsolatokat ápolni.

03

„Polak, Węgier, dwa bratanki!”

Ezek után valamikor 1 óra körül kerültünk ágyba – ráadásul egyáltalán nem szomjasan –, így a nagyjából fél hatos napkelte túl közelinek tűnt.

Reggel 8 környékén, mire a partra értünk, 3-4 horgász dobált már szorgalmasan. Mivel ők lefelé tartottak, mi folyásiránynak felfelé vettük az irányt, és hamarosan sikerült is a tutajkikötő környékén, egy befolyó felett megfogni az első, majd a második pisztrángot. Nemsokára mindnyájunknak halas lett a keze.

04

Joci, élete első pisztrángjával


05

Attila egyik hala


06

Szép színezetű sebes

 

Sorra találtuk a jobbnál jobb helyeket, gyönyörű környezetben horgásztunk.

 

07

 

08

 

09

Joci mester alkot


10

Főszerepben a Dunajec Speciál™ :)


Körülbelül 600-800 métert haladtunk felfelé, amikor közel kerültünk a szurdok bejáratához, ahol tudomásom szerint tilos horgászni. Így a vízparti úton elkezdtünk visszafelé ballagni, majd beálltunk a vízbe egy jónak tűnő helyen. Itt még akasztottam egy pisztrángot, aztán kis idő múlva két rendőrt láttam felénk közeledni, meglehetősen nagy sebességgel. Integettek, hogy jöjjünk ki a vízből, majd miután látták, hogy lengyelül nem boldogulnak velünk, egyikük németül próbált kommunikálni. Tőle kellett megtudnunk, hogy tiltott helyen horgászunk, mivel nemcsak a szurdok a bejáratától, hanem már korábban, a tutajkikötőtől védett a vízterület. Sok minden átfutott a fejemen a horgászfelszerelés elkobzásától kezdve a fogdában töltendő éjszakán át…

A rendőrök szerencsére megértették, hogy nem szándékosan rabsickodunk és még halat sem tettünk el, egyedül a revírhatár rossz értelmezése miatt kerültünk ebbe a helyzetbe. Végül megúsztuk a dolgot fejenként 100 zlotyi helyszíni bírság megfizetésével. Marci kimaradt a buliból, mivel hamarabb visszafordult, így mire a rendőrök jöttek, ő már a legális zónában tartózkodott.

Az incidens aznapra elvette a kedvünket a további horgászattól, bár utólag már jót derültünk a dolgon és számtalan poén született belőle. A címre visszautalva, így váltunk tisztességes horgászból közönséges bűnözővé. :)

 

11

Mi nem voltunk ennyire vidámak


A szálláson lengyel barátaink nagyon sajnálkoztak, szerintük egy figyelmeztetés is elég lett volna pénzbüntetés nélkül. Elnézést kértek a rendőreik miatt és meghívtak minket az esti „igazi” szülinapi buliba. Nos, a másnapi horgászat érdekében épp ezt szerettük volna kihagyni, csendben lapítottunk a szobánkban, de aztán Joci kisettenkedett egy cigire, és nem elkapták…? :) Ünnepeltünk kicsit, esett szó politikáról, közös történelemről és még sok minden másról, ezalatt számtalan tószt és áldás hangzott el, amit természetesen minden esetben némi helyi nedű elfogyasztása kísért. Közben a reggel vészesen közeledett…

A körülményekhez képest aztán az öcsémmel egész korán felkeltünk, így 7 órakor már a helyi halőröknek nyújthattuk át engedélyünket egy újabb ellenőrzésre. Úgy tűnik, arrafelé komolyan veszik a halőrzést. Az időjárás jelentősen megváltozott az előző napihoz képest és közel 10 °C–kal kevesebbet mutatott a hőmérő is. Lógott az eső lába egész délelőtt, ez meglátszott a halak kapókedvén is.

 

12

Rossz időben is szép a folyó


Számomra a nap egyetlen akciója egy szélesebb, lassúbb részen volt, amikor egy körülbelül 60 cm–es márna kívánta meg a szivárványos pisztráng mintás wobbleremet. A könnyű felszereléssel nem igazán tudtam irányítani, úgyhogy főleg csak tartottam az erősen védekező halat. Sajnos a márna folyamatosan a kövekhez dörzsölte a vékony nanofil zsinórt, ami nem bírta a megterhelést és elszakadt. Az eset után legalább 5 méter zsinórt le kellett vágnom, mert minimális erőhatásra is szakadt. Sajnáltam a dolgot.

A délelőtt folyamán még Joci könyvelt el két pisztrángkapást, de neki is mindkét hala lemaradt. Az eseménytelen délelőtt után összepakoltunk és hazafelé vettük az irányt.

 

13

Az egyetlen kép Marciról


A Dunajec újra megmutatta, hogy van benne potenciál és szép halakat lehet itt fogni. Marci 12-t legyezett össze, Joci 3 darabot fogott, Attila mérlege 4 pisztráng és 1 márna, én pedig 5 megfogott pisztránggal zártam a túrát. Igazán nagy nem akadt közte, mind 25-30 cm körül volt, de ha azt nézzük, hogy összesen kb. 7 órát horgásztunk, nem olyan rossz eredmény. Abban mindenesetre biztos vagyok, hogy még visszatérek ide, és megkeresem a nagy márnát. És a nagy pisztrángot is :)

 

Szerző: Gombár Péter

Képek: Török József és a szerző