Látszik hogy régen nem indultunk halazni. A peca előtti szokásos hamburger-sör-hová menjünk megbeszélés ellenére, elfelejtettük hogy bizony évszak van, mégpedig a hidegebb, sötétebb fajtából, és nincs értelme túl korán kelni a halak miatt. Értetlenül meredtem a hajnali, kis túlzással még éjszakai hat órakor csörgő mobilomra, ami kérlelhetetlenül óbégatott: Ébresztő! Ez után gyors telefonhívás, és egymás letolása: „Ugye nem gondoltuk komolyan hogy téli hajnalban megyünk csukázni? – Hát persze hogy nem.” Nyugtázta Gergő, akivel rögtön kiegyeztem egy kilences indulásban.

Kivilágosodott és a részegek is elfogytak a havas utcáról. Valamivel fagypont alatt lehetett a hőmérséklet azon reggel, a friss fehér nem akart olvadni. Kis méretű hátizsák kitömése, kabátzsebek telepakolása, réteges öltözködés, egy zöldtea, majd jöhetett a bakancs. Kilenckor találkoztunk a parkolóban, autóval közelítettük meg a tavat. De jó is így utazni! Télen különösen, és nem is drágább a tömegközelekedésnél két ember számára, de ez egy másik történet.

Még mindig havazott amikor elhagytuk a Miskolc táblát, majd fél tíz után a tavakhoz értünk, ahol (ponty szezontól naptárilag talán legtávolabb) a parti jelekből és a halőr elmondása szerint az év első próbálkozói közöt voltunk. Ez talán nem is meglepő, január nyolcadik napját írtuk.

Körbejártuk az első tavat, ahol általában nehézbombázó-fenekező és feederező sporttársak áztatják a zsineget. A víz szinte teljesen be volt fagyva, ez bizony nem sok jót ígért. A madarak vígan csúszkáltak, repkedtek, csacsogtak a hófedte páncélon, vissza-visszatérve a még hozzáférhető, be nem fagyott részekhez. Nyugtázva hogy a tél szépségit megcsodáltuk, átbandukoltunk a „kettesre”. Ez egy teljesen más víz, a partnak csak egy része hozzáférhető a horgászok számára, nem is ülik annyian mint amáik tavat, és inkább keszeges valamint ragadozós pálya. Első pillantásra hasonló kép fogadott minket az első víznél. A tó felületének háromnegyed részét jég borította. Rögtön megakadt a szemem a még hozzáférhető részen, amit célba is vettünk. Néhány perc séta, és útözben végrehajtott szerelés után, pergetésre készen érkeztünk a még be nem fagyott vízrészhez.

Mindketten pergettünk. Előző nap szóba került ugyan a csalihalas úszózás is, de ahhoz több cuccot kell vinni, ráadásul szombat este relatíve kevés, csalihal vásárlás szempontjából érdemes bolt tart nyitva. Gumihal a támolygó ellen, körülbelül 20 perc múlva, a fenékről indított halamat, az első pöccintésre elkapta valami, nem túl határozottan ugyan, de elkapta. A tél miatt talán, de nem volt túl heves az ellenálló, szinte egészen a partig engedte terelni magát az eleinte átlagosnak hitt torpedó, amikor észbe kapott és menekülni próbált. Rövid csatározás után, legnagyobb meglepetésemre egy 92 centis krokodil került a partra.

„Na ez jól indul Gerikém!” nyugtáztam örömmel az év első halát, ami a gyors, mobiltelefonos fotózás után elillant éltető közegében, tél lévén a baromira hideg vízben. Folytatódott a jeges pergető peca, közben elállt a hóesés. A tó környékén továbbra is csend volt, csak a fák ágain megolvadt hó csepegését lehetett hallani. Nyugalom, azt hiszem ezért mentünk igazából. Ha nem fogtunk volna semmit, már azzal is elégedett lettem volna, végre eljutottam valami vízhez, halat meg úgysem viszek el. Hasonló ez ahhoz, mint egyik ismerősöm – talán kissé nyersen - szokott mondani: „Zsoltikám! Muszáj elmennem havonta párszor teniszezni, mert agyfaszt kapok a hétköznapoktól”. Nagyjából így vagyok én a horgászattal.

A csukafogás utáni örömködést követő tóparti hideg csendet lovasok törték meg. Két gyerek közlekedett arra, nem jöttek túl közel, csak távolról méregettek minket. Mi azt nem értettük, ha kijönnek a hóban a tóhoz, akkor miért nem horgásznak? Valószínleg hasonlóan gondolták ők is, csak éppen a lovaglásal kapcsoaltban. Éppen egy horrorfilmről (jajjj piros karika!) beszélgettünk Gerivel, amikor délelőtt tizenegy óra körül jelentkezett a következő érdeklődő a sárga gumihalra, egy újabb csuka személyében. Később, a halat még kettő követte, mindannyian ugyanarra a műcsalira csábultak el. Alig több mint három óra alatt, négy csukát sikerült fognom, ami minden körülmények között igencsak jónak mondható számomra. Ráadásul a melegebb évszakokban szokásos 40 körüli méret helyett nem is kicsik jöttek. 80-84-90-92 centi hosszban. A második hal után Gergő támolygóról sárga gumira váltott. Sajnos ez sem hozta meg a halat neki, pedig a negyedik után már nagyon szorítottam neki, de tényleg.

Halügyileg remek napot zártunk. Négy szép csuka az év első napján, távolról sem gondoltam volna ilyen jó kezdetre 2012 januárjában. A maradék kávé kitermoszozása után pakoltunk és haza indultunk. A tó azóta teljesen befagyott, a sárga gumihalból pedig lakberendezési tárgy lett. Jó párszor repült az a plasztik, a hátát és a fejét pedig megszaggatták a krokik, ezért megérdemelt helyén, az íróasztal feletti falrészen nyugdíjba vonult.

Visszafelé úton az autóban elgondolkoztam, hogy miért nem járunk gyakrabban horgászni, ha ilyen jó dolog is ez? Annyi nehézség van a hétköznapokban, és tényleg jót tesz az elmének ha ki tudja üríteni az ember, mégha csak egészen rövid ideig is. Ha pedig halat is fog, akkor jobb szívvel emlékszik vissza rá. Régebben sokat jártam a halak után, volt hogy hetente kétszer-háromszor is eljutottam a vízparta, és meglepő módon (persze hála a sok fotónak), szinte mindegyikre visszaemlékszem. Remélem idén is lesz minél több jóra emlékezni, ha már rosszból talán egyre több jut minenkinek.

Kicsit megkésve ugyan, de Boldog Új Évet Kívánok Nektek!