f m
Copyright 2017 - All right reserver! pecavilag.hu 2007-2017

Öröm és bánat

01 Az idei jó évkezdés után egy viszonylag átlagosnak mondható szezon felénél járok, egy a legutóbbi esemény viszont nem volt átlagos. Voltam kint párszor a Zagyván, és ha nem is mindig volt bőkezű azért annyit mindig adott, hogy élménnyel teli legyen a horgászat. Igaz hogy kapitális domit nem sikerült akasztanom, de azért a kiló körüli példányokból volt bőven, és persze a csukák is jelen voltak. Szóval a legutóbbi pecám is igen jól kezdődött. Július elején igen meleg időben indultam, de most nem a megszokott helyeimre, hanem egy lentebbi szakaszra, ahol valamivel nagyobb a Zagyva vízhozama. Azért választottam ezt a részt, mert korábban a fentebbi szakaszon szinte lehetetlen volt halat fogni. Láttam sok domit, köztük tekintélyes méretűeket is, csak sajnos ők is láttak engem annyira tiszta és pici volt a víz.

 

Délután értem ki, és még nagyon meleg volt, de még így is meglepően sok domit és csukát tudtam fogni. Élmény dús 2-3 óra következett. Ballagtam közben minden horgászható helyet becserkeltem, és mivel a nap is már lefelé indult, egyre intenzívebbek lettek a rávágások. Egy helyen kisebb túlélő túra után jutottam el a vízhez, de ahogy odaértem hihetetlen látvány fogadott, és már láttam, hogy érdemes volt magam átfűzni a bokros csalános sűrűn. Letelepedtem és vagy negyed óráig csak figyeltem a vizet. Nem semmi élet volt ezen a szakaszon! A sok behajló bokor ágai alatt régebbi faágak meredeztek ki a vízből még otthonosabbá téve a halak számára a vizet. Ahogy hűlt a levegő egyre több domolykó jött elő az ágak és a nád közül, és nagyon látványos rablásokat produkáltak, egyik-másik példány meg is mutatta magát és nem semmi méretűek voltak. Úgy gondoltam eljött az idő, hogy megpróbáljak egy szebb példányt horogra csalni.

09

12

06

A csalim a szokásos zöld színű Rebel Bumble Bug volt, amit leúsztattam az egyik olyan helyre ahol száraz faágak álltak ki a vízből, majd elkezdtem behúzni, de talán ötöt sem tekertem az orsón, amikor elakadást éreztem. Reflexszerűen bevágtam és abban a pillanatban ciripelni kezdett az orsóm, a botom pedig karikába ugrott. A szívverésem igen csak begyorsult, szinte a torkomban éreztem a lüktetését, de megpróbáltam csitítani a testemben egyre jobban szétáradó adrenalint. Bár a rávágás nem volt az a hamisítatlan robbanékony domolykós, inkább olyan csukásnak tűnt, mégis valahogy éreztem, hogy domi van a horog végén. Gyorsan lehúzott vagy húsz méter zsinórt mire rávettem, hogy visszafelé induljon el. Eltelt vagy két perc mire magam elé tudtam terelni, de még mindig nem adta meg magát. Kirohanásai már rövidültek, és most már éreztem, hogy fárad. Ahogy előttem forgott egy pillanatra sikerült annyira felhúzni, hogy megpillantsam. Ezt nem hiszed el, csúszott ki a számon hangosan, pedig csak egyedül voltam. Kirajzolódott egy hatalmas domolykó test, piros úszók, nagy fej, hatalmas száj! Most már a felszínre jött, de még itt is küzdött egy nagyot, amit a kis 2. 10-es 1-12g-os UL botommal elég nehezen tudtam abszolválni, de valahogy csak sikerült a parthoz terelni. Most már teljes méretében láthattam, és tudtam, hogy ez életem hala, élőben ekkora domolykót még sosem láttam. Most már csak ki kellene emelni, de a kezem és a lábam is annyira remegett, hogy alig bírtam nyakon csípni. Nagyon vaskos volt a háta, és ahogy megemeltem már éreztem, hogy ez nem fog jól elsülni, és egy pillanattal később meg is történt a baj.

Halam egy határozott farokcsapással kiszabadult a markomból, és ahogy csúszott lefelé a szabadon lévő hármashorog beleakadt a kézfejembe. Halam elkezdett ugrálni, amit velőig hatoló fájdalom kísért. A következő pillanatban eldobtam a botot, hogy elkapjam a halat, ami még mindig a horgon lógott (és a kézfejemen a bőrt jelentősen megnyújtotta), de mire odaért a kezem addigra a horog kiegyenesedett és halam visszaesett a vízbe majd egy fordulóval el is tűnt. Hirtelen nem tudtam mi fáj jobban, a hal elvesztése vagy a sérülésem. Pár pillanat volt az egész, és most hogy vége lett, vettem észre hogy sérülésem elég komoly. A horog a bőrt átütve magába fűzve az inakat és egy eret is megtépve távozott a kezemből. Minden szívdobbanásnál jelentős mennyiségű vér pumpálódott ki a sebből. A hátizsákból előkotortam egy marék zsepit és elnyomtam a sebet. Kb. két perc múlva, amikor már átázott a köteg zsepi, levettem a sebről, de még mindig szinte spriccelt a vér. Még egy köteg zsepi, de most már nyomtam vagy tíz percig, hogy elálljon a vérzés, ami meg is történt, de most egy dió nagyságú dudor lett a seben, és már csak vékonyan szivárgott a vér. Óvatosan lemostam a kezemet és a táskámban fellelhető összes ragtapasszal leragasztottam a sebet. Leültem a fűbe és csak néztem ki a fejemből, most nem volt kedvem semmihez, és nem érdekelt semmi. A kezem sajgott, a fejem megfájdult, és rossz érzések kavarogtak bennem. Összeszedegettem a szétszórt cuccaimat és a kocsi felé vettem az irányt. Amikor odaértem be is pakoltam, (most még a szokásos kis pihenés, és a víz/táj figyelése is elmaradt) és elindultam haza. Másnap reggel az egész kézfejem belilult így meglátogattam a sebészetet, ahol egy kisebb kezelés, kötözés, majd egy tetanusz injekció után, várhattam a gyógyulást. Azóta sebem már szépen begyógyult, viszont a lelki seb még elég erősen jelen van, és még egy darabig lesz is. Halam úgyis visszanyerte volna szabadságát, csak legalább egy pár fényképet készíthettem volna róla. Becslésem szerint hossza 50-60cm közé esne, súlya pedig lehet, hogy átlépte volna a két kg-ot. Hát ez most így alakult, de okultam belőle és még egyszer kiló feletti halat kézzel nem veszek ki, a hátizsákban mindig ott lesz a merítőszák. Biztos, hogy én bénáztam el, de legközelebb nem adok esélyt arra, hogy ez megismétlődjön. Sajnos erről a történetről nem készítettem képet, de azért az előző pecákról van egy pár kép, amit szívesen megosztok mindenkivel.

02

05

07

10

19

Nagyon optimista ember vagyok, és legbelül úgy érzem, hogy találkozok még ezzel a kapitális domival, de akkor már óvatosabb leszek, és remélem, hogy majd képekkel is igazolhatom nagyságát, de ezt majd a jövő és a szerencse dönti el.

Írta: Gendúr Viktor