Robinson szigetek

Részletek

Írta: Nagy Gabor

Órák óta hánykolódtunk a Pannon tengeren. A kapitány folyamatosan zsörtölődött, hol az utasokat kioktatva, hol pedig az időjárást korholva zengte: Miért nem Jet Ski-vel jöttem! Talán ekkor lehetett, amikor a távolban körvonalazódott Sixty Island, és rajta egy ezüst bárkával integető matróz. Először arra gondoltam, hogy Péntek lehet, de a többiek megnyugtattak, hogy átaludtam egy éjszakát. Felvettük a bajbajutottat, és tovább indultunk, hogy megtaláljuk a pergetők paradicsomát. A kirándulásunk egyre komolyabb akadályokba ütközött, mint a földút göröngyein, úgy rázkódtunk az erős hullámokon, míg egyszer csak megfeneklettünk. Nincs tovább, egy szigeten ragadtunk. Jobban megvizsgálva nem egy, hanem több sziget van a környéken… A Robinson szigetek

Tizenhat aktív pecavilág tag döntött amellett, hogy a szombati napot egy közös, és önfeledt pergetéssel töltse el. Utólag két dolog miatt mondanék köszönetet a Meteorológusoknak. Először azért, hogy a rossz időt jósolva, szinte csak mi voltunk a csukaparadicsomban, másodszor pedig azért, mert mint mindig most is tévedtek. Persze én hittem nekik, így a napvédőkrém helyett, inkább az esőkabátomat raktam be. Hiba volt.

Az egy évvel korábbi túrából okulva, az volt az idei tervem, hogy csatornacsukázást mímelve kilesem Tamás titkos helyét, és én is szétcsapok a krokodilok között. Lacival együtt követtük a gyanútlan horgászt, aki lehet észrevett minket, mert egy mindenki által ismert csatornaágon kezdett pergetni. Pecázást mímelve gyorsan kifogtunk pár halacskát, továbbá én megakasztottam egy szebb halat, de sajnos az a hínárba menekülve lerázta magát a horogról. Elgondolkoztam, hogy miért nem a három méteres botot hoztam magammal, azzal lett volna esélyem terelni a jószágot.

A jó kezdés után Tomi megpróbált elosonni, de mi szemfülesen követtük őt, és a bűzös lápban majdnem elsüllyedve, eljutottunk meseországba. Részemről az örömpeca nem tartott sokáig, mert bevállalva a titkár néni szerepét, és visszatértem a bázisra megrendelni az ebédet.

Délután majdnem sikerült elaludnom, de erőt vett rajtam a pergetés utáni vágy, és elindultunk a többiek által igen becsben tartott hátsó tavacska felé. Mintegy órányi dobálás után hamar otthagytam a számomra kicsit unalmas terepet, és elindultam a mennyország vélt iránya felé. Ahogy az írások szerint meg van írva, tökig érő virágmezőn és nyakig érő sással benőtt mocsáron vezetett az út, de megérte. Útközben kipattintottam néhány apróságot, és megérkezve sikeresen megakasztottam két termetes jószágot, amit esélyem nem volt kézbe fogni, mert idő előtt lerázták magukat.

Néhány órácska pergetés után, elviselhetetlen szomjúság tört ránk, így hamar visszatértünk a bázisra, ahol este nyolcig, egymás után fogtuk a csukákat egy kikotort mederszakaszból. Sajnos az estével együtt megérkezett a dagály is, és kapitányunk az azonnali kihajózás mellett döntött. A martalócok lázadását visszaverve, ott kellett hagynunk ezt a csodavilágot, de nyugodtan kijelenthetem, hogy ez az állapot nem végleges.

Nagy Gábor

További képek: itt