Az első kispatakos horgászatom

Részletek

Írta: Horváth Ferenc

Azzal kezdeném, hogy még most is a történtek hatása alatt állok. Még mindig feldolgozhatatlan, ami velem – velünk történt. Régóta terveztem már ezt a horgászatot, de valahogy soha nem akart összejönni.  És most, hogy túl vagyok rajta már holnap vissza tudnák menni! Hihetetlen helyen jártam, aminek a kilétét a megnevezésével nem szeretném felfedni, talán ez valamelyest védelmet nyújthat azok ellen, akik nem feltétlen a horgászat öröméért teszik azt, amit horgászatnak neveznek.

Több előzménye is volt annak, amik mind oda vezettek, hogy végre eljutottam erre a vadregényes helyre. Rajtam kívül három hasonló korú kollégám – barátom van, akik valamilyen szinten szeretnek horgászni. Már mindhármukat sikerült megfertőznöm a horgászat pergetés nevű műfajával. Körülbelül 2-3 éve kezdtük el nézegetni a környékbeli patakokat, hogy egyszer meg kellene próbálnunk a tavi horgászat mellet. Korábbról csak nekem volt folyóvízi pergető tapasztalatom, pár éve Tahitótfalunál a Dunán sikerült becsapnom életem első pergetett csukáját egy közel négyes útonálló személyében. Emellett volt még három kisbalinom is Verőcéből.

Az egyik kollégám, aki alapvetően vadász, tavaly jelezte, hogy a szomszédja évek óta szép számmal fogja a csukákat az ominózus patakon úszós szerelékkel kishallal, de pergetni nem igen szokott. A dolog annyira nem villanyozott fel, mivel engem a pergetés érdekel. A Balatonon is könnyebb lenne a sügéreket, köveseseket gilisztával, babahallal, vagy kishal szelettel átverni, de pergetve az igazi. Aztán felfedeztem egy blogot a neten, ami szép csuka és sügérfogásokról írt a vízzel kapcsolatban, itt kezdett igazán érdekelni a dolog. Mígnem a kollégám, aki azóta az osztályvezetőm lett jelezte, hogy a szomszéd egyik nap 4-es csukát fogott, másnap hat darabot, harmad nap pedig ötöt. Megbeszéltünk, hogy elmegyünk a vízre, megpróbáljuk mi is. Lett is belőle egy kisebb ribillió cégen belül, mivel a többieket kihagytuk a mókából, egyszerűen nem akartunk csapatostól kivonulni. Mindketten úgy vagyunk vele, hogy pergetni maximum ketten, de inkább egyedül az igazi. Balázs erre úgy döntött, hogy ő egy nappal megelőz minket és elmegy a szomszédjával. Nyolckor már megvolt a jegyük és hívott, hogy az volt az utolsó két napijegy a faluban, így nekünk a legközelebbi nagyvárosban kell jegyet szereznünk, mivel csak csütörtök délután lesz nekik újra. Mit ne mondjak nem voltam túl boldog. Kilenckor már hívott, hogy fehér és citromsárga twisterrel nyomják és neki van egy 45-ös egy 50-es meg fogott két 38-ast, a szomszéd srác, meg akkor horgászott először gumival ő is háromnál tartott. Jók voltak az előjelek. Délután hívott, hogy a vihar miatt bementek a boltba és hoztak végül is napijegyet. Amikor délután jöttem ki a horgászboltból frissen feltankolva jött az SMS, 40-es, 45-ös. „Na itt szakadt el a cérna!” Fel is hívtam, hogy most már irány haza, ne b@szogassák a csukákat, mert mire mi kimegyünk nem lesz étvágyuk. Persze csak vicceltem, örültem a sikerüknek. Este pedig még borzolta az idegeimet egy másik portálra feltett képekkel.

Másnap reggel irány a busszal a találkozási pontig, ahonnan kocsival mentünk tovább, de a bolt zárva volt, az ajtón kis cetli nyitás kilenckor. Hívtam rögtön, hogy akkor mi a … van? Erre közölte a fószer, hogy az asszony fogorvoshoz ment, ő meg nincs otthon. Hogy az a… szaggasson belétek! Irány a város kilencre visszaérhetünk.  Így is lett. Csizma fel, szendvics, víz bepakolva, bot összerakva irány a víz. Első helyen megálltam ahol lehetett, egy híd lábánál, de nem adott halat. Ahogy megyek tovább egy vízbedőlt fát vettem észre, mire odaértem Laci már a második csukát fárasztotta.

Ezek voltak az első pergetett halai, eddig csak sikertelen próbálkozásai voltak. Gondoltam magamban, hogy nemsokára nekem is meg lesz az első, de csak nem akart összejönni. Közben két twistert betéptem és valahogy nem éreztem a vezetésüket ezen a vízen, de továbbra is bíztam a csalikban, mivel előző nap ezek adták a halat. Az első másfél óra üresjárat után végre halam volt, közvetlen a part mellől rabolt a fehér twinyóra, de elrontottam, egy szaltóval kirázta a jighorgot. Az eset felvillanyozott és nem sokkal később megfogtam első kispatakos csukámat. Folyásnak felfelé dobva marta el a képen látható fehér gumit.

A hal visszaengedése után aztán nagy hibát követtem el, kezet akartam mosni, így sikerült csizmaszárig süppedni a visszavonult patak által hátrahagyott régi mederbe. Le kellet ülnöm és két kézzel a lábamat és a csizmát megragadva egyesével küzdöttem ki a lábaimat az iszapból. Megint tanultam valamit! Egy ilyen vízre kötelező kellék a csizma, hosszúnadrág, hosszú nyelű merítőháló mellé a kéztörlő rongy is. Nem volt más választásom a nadrágomba kellet törölni az iszapos nyálkát, így a horgászat végére majdnem hogy csukává változtam, legalább is a szagom az meg volt hozzá.

Valahogy még mindig nem stimmelt valami, mert a többi hal nem igazán akart jönni, így csalit váltottam. El kell hogy mondjam nem hiába! A kopyto megint bizonyított, sorra hozta a szebbnél szebb csukákat. Volt, hogy egymás mellől kettőt is kiszedtem vele. Voltak rontott kapások, volt, hogy szaltóval rázták le magukat, vagy lehúzták a jigről a gumit, de olyan is előfordult, hogy a csali farkával távoztak.

Nem gondoltam volna, hogy két egymástól 20 méterre található beálló között meg lehet enni egy szalámis szendvicset, de itt sikerült a mutatványt végrehajtani. A leginkább meglepőbb dolgok csak ezután történtek. Elértem egy helyhez, ahol 6 darab csukát sikerült szinte egymás mellől kivarázsolnom. Egy jött a túlpart mellől, kettő a mederből és három szinte a lábam alól a part mellől. Hihetetlen csukamennyiség volt a vízben. Itt is jótékony hatással volt a tavalyi áradásos tavaszi időszak. Volt olyan kifogott halam, aminek a szilványlemeze egy korábbi sérülésből adódóan kilógott a kopoltyúfedél alól, de jó erőben volt és a visszaengedéskor is úgy úszott el, mint a nyíl.

Ami még meglepő volt ezen a helyen, hogy a csukák mellet akasztottam még valamit, ami furcsán mozgott kifelé, de biztos voltam benne, hogy nem akadót húzok. A tettes a képen látható kagyló volt, ami bezárta magába a jigfej ólomrészét.

Volt olyan hely ahol négy dobásból négyszer koppintott a hal és negyedikre akadt, de volt olyan is, hogy a lábam alatt rongyolt a gumira, lemaradt, visszatettem a botnál alig hosszabban lógó fonotatt és meg volt. Iszonyat erejük volt a halaknak az állóvízhez képest, sokszor még a hálóból is kiugrottak. Még a kisebbek is keményen védekeztek, a 40-50 közöttiek sokszor a féket is megciripeltették, szóval hatalmas élményben volt részünk. Érdekes volt az is, hogy a következő halat megfogtam 11:15-kor és 11:40-kor is ugyanott ugyanazzal a csalival.

Közben Laci is szépen fogta a halakat, nagyon nagy élmény volt számára a vadul védekező csukákkal való küzdelem.

Ahogy én sem panaszkodhattam, a víz igazán elkényeztetett mindkettőnket.

Mivel már fél kettő volt, elérkezett az idő, hogy elinduljunk visszafelé, persze csak óvatosan meg-megállva. Kinéztem egy helyet, ahol szélesebb volt a meder és a meder közepét mélyebbnek sejtettem. Leguggoltam, a dobtam a meder közepére és a víz fölé tartott botspiccel elindítottam az 5-ös kopytot. Két tekerés és bumm, már meg is volt. Következő dobás előtt úrrá lett rajtam a fáradtság – nem szokta a paraszt a szántást – így ülve dobtam a következőt, és durr ugyanott kapásom volt. Ezen a helyen összesen hét darabot sikerült ezzel a módszerrel a meder közepéről kiszednem, egyszerűen nem akartam elhinni, úgy jöttek a csukák, mint a Balatonon a tavaszi bodorkák egy jó csemegekukoricás etetésre.

De minden jónak vége szakad egyszer, négy órára Veszprémben kellet lennünk, így elindultunk az autóhoz átöltözni. A végelszámolásnál kiderült, hogy Lacinak 13-at, nekem pedig 19 -et sikerült a partra küzdenem, ami nagyon jó eredmény egy ismeretlen vízen. Emellett számtalan rontott kapásunk és lemaradásunk volt. Egy rutinosabb, a helyet jobban ismerő gumihalas horgász harmincat simán kivett volna ennyi idő alatt. Egyikőnk sem az a nagy halgyilkos, de jelen esetben én egyetlen csukát azért elvittem.

A horgászatnak voltak tanulságai, és rengeteg új dolgot ismerhettünk meg, élhettünk át, ami egy állóvízen teljesen máshogy működik. A Balatonra nem jellemző például, hogy a csukák egymás mellé beállnának, itt meg találkoztunk nem egy ilyen esettel is.

Hazafelé úton én már két újabb kihíváson gondolkodtam, az egyik a nagyobb csuka megfogásának a lehetősége, a másik pedig a sügérfogás. Láttam egy nagy sügéret, amit egy öreg fogott úszós gilisztás módszerrel. Lacinak pedig már az járt a fejében, hogy a nemrégen rendelt legyezőbotjával, hogyan tudna itt csukát fogni? Vadász lévén közelebb áll hozzá ez a módszer és nemrég eldöntötte, hogy belevág. Amióta látta a Folyó Szeli Ketté-t csak a legyezés jár az eszében. De megbeszéltük, ha összejön neki én is megpróbálom.

Végezetül álljon itt egy összeállítás a készített képekből:

És még annyi, amit Aurél írt tegnap a chatfalon:

"Na, Steve is elkapta a kórt... Vége van, mint a botnak..."

Írta: Horváth Ferenc