f m
Copyright 2018 - All right reserver! pecavilag.hu 2007-2017

Horgászat egy elfelejtett vízen 3. rész

01 Horgászat egy elfelejtett vízen. Hová tűntek a csukák??? 3.rész
Öt hónapja járom heti rendszerességgel a patakot. Kezdetben elfelejtettnek gondoltam, aztán ahogy telt, múlt az idő, rá kellett jönnöm, hogy ez így már nem igaz. Kis falu a miénk, gyorsan terjednek a hírek. Szárnyra kapott hamar az is, hogy van csuka a Hajtában!  Ennek hallatán, sokan ragadtak horgászbotot (volt, aki hálót), és a patak csukáin próbálták meg kielégíteni az ősi ösztöneiket!  Akkor kezdtem erre felfigyelni, amikor az áthatolhatatlan parti növényzet „ritkult”. Kitaposott ösvény készült pár héten belül, tíz méterenként kialakított beállókkal. A gyengébbek kedvéért lefűrészelt belógó ágak, hogy akadály nélkül lehessen dobni! Kezdett hasonlítani egy maszek tóra, illetve mégsem! Az intenzíven halasított, magánkézben lévő vizeken napi, vagy heti szinten telepítenek, annak függvényében, hogy a „horgászok” mennyit visznek haza. Itt sajnos ez elmaradt!
 

Kezdetben (az első hónapban), minden alkalommal megfogtam két- három csukát és jó pár sügért, aztán kezdett ritkulni a kvóta. Egy csuka két sügér, két sügér 0 csuka, 0 csuka 0 sügér! Először abba ringattam magam, hogy a halak kitanulták a cseleimet, ezért ritkultak meg az akciók. Mígnem a sors keresztezte utamat egy fiatal „sporttárssal”!  A befolyónál horgásztam, az előzőekben már említett szegletről. 4,5 cm-s zöld gumihalat erőltettem, mert az első dobásomra volt egy bizonytalan kapás, és ismerve a csukákat, hátha…  A túloldalra érkezett a srác, egy bot és egy vödör volt nála. Illedelmesen köszönt, és megkérdezte, hogy mit fogtam. Semmit, válaszoltam és a horogakasztóba bújtattam a gumihalam horgát, jelezve ezzel, hogy befejeztem a horgászatot.  Ezen felbuzdulva, apró bodorkát tűzött az úszós szerelékére és belógatta a szélvízre, egy hínárjukba. Elköszöntem. Még be sem állhatott az úszója, mikor erős suhintásra fordultam vissza. Rövid tusa után vette ki a másfél kiló körüli csukát.  Annak ellenére, hogy nem én fogtam, a fárasztást látva, mégis izgalomba jöttem, majd szinte közösen örültünk a zsákmánynak. Minta csuka, kiabálta örömében, bárcsak mind ilyen lenne, és ezzel a lendülettel a diszperzites vödrébe rakta, köszönt, és elment! Egy világ omlott össze bennem!  Bár csak én fogtam volna ki, akkor most egy pici szúrt sebbel a szájában, de élne. Nem irigy voltam a halra, csupán sajnáltam, hogy tepsiben végzi. Sajnáltam magamat, a szórakozásomat, és a jövő csukáit.  Tudtam, ha ő elviszi, akkor valószínűleg más is, és előbb vagy utóbb kinullázzák a vizet. Ezzel nem azokat a horgászokat akarom bántani, akik, ha a család halat szeretne enni, a háromból egyet hazavisznek, hanem azokat, akik másra nem gondolva (a jövőre), kizsákmányolják a védtelen természetes vizeinket! A további horgászataim alkalmával számtalanszor találkoztam hasonló ”sporttársakkal”, és világossá vált számomra, hogy hová tűntek a csukák! Január eleje van, idén ma voltam először horgászni, akarom mondani, sétálni. Közben azon tűnődtem, horgászbottal a kezemben, hogy megírjam e sorozat következő részét?  Megírom! Nagyon sok élménnyel ajándékozott meg ez a patak, sokat tanultam tőle, nem csak a halakról! Ez a legkevesebb, amit megtehetek érte.

01

Miután kiadtam magamból a „nagy magyar horgász valóságot”, bele is vághatnánk!  Már említettem a víz sajátosságait, átlagosan három-négy méter széles, normál vízállásnál harminc-negyven centi mély, vízi növényekkel sűrűn benőtt, kristálytiszta. Ennek tükrében próbáltam felszerelésemet összeállítani. A bot, amit legtöbbször használtam egy 1,8 méteres 2-8 grammos, nem éppen csukapergetésre ajánlott pálca. A halak átlagméretéhez viszonyítva mégis ezt gondoltam ideálisnak. Ha pedig beugrik a nagy, akkor egyenlő esélyekkel indulunk!  Egy 25-ös méretű orsót szereltem rá, 0,20-as átmérőjű víztiszta damillal töltve. Hogy csukabiztos legyen a szerelékem, de mégis diszkrét maradjon, akár a gyanakvó csíkos hátúak számára is, egy 25 centis harapásálló monofil előkét kötöttem, a legyesektől lopott Albright csomóval, a végén egy kapoccsal. Ez a szerelék egyszer hagyott cserben, egy mérges nyurga „fárasztása” közben (egyébként az a hal egy nádi pontyozó felszerelését is válaszút elé állította volna).

02

A szerelék végére kezdetben wobblert kapcsoltam. Rapala Ssr, Original, és néhány általam készített halacska volt az állandó társam. Ezek közül talán a legkedvesebb (és legeredményesebb) a Hajta volt, (kimondottan erre a patakra készítettem)! A mai napig emlékszem a csali debütálására, mikor bebizonyította számomra, hogy az adott körülményekhez készített fahalak eredményesebbek lehetnek bolti társaiknál!  A Zagyvára indultunk barátaimmal horgászni, de megérkezésünkkor már nyílván való volt, hogy nem terem számunkra sok babér! A szél fújt, az eső is eleredt, a vízállás sem volt optimális. Gondoltam adok egy lehetőséget az új wobbleremnek. Dobtam vele néhányat, de nem volt az igazi, hitemet vesztve indultunk hazafelé. Társam is el volt keseredve, ezért utolsó mentsvárként ejtettük útba a Hajtát.  A híd alá álltam be, társam egy kicsit feljebb. Kinyitottam a dobozomat és ismét az új wobbler került a kezembe. Lesz, ami lesz, felkötöttem, elvégre ide készítettem. Cimborám ekkor már javában eregette a számára leginkább bevált csalit, eredménytelenül. Bedobtam hát én is a Hajtát a híd alá és legnagyobb meglepetésemre rögtön rajta volt egy csuka. Társam meg is jegyezte: - nem jó a wobblered, mi?! - Lelkesen dobtam a következőt és már fárasztottam is az előző testvérét! Erre nem számítottam, ilyen jó lenne ez a csali? Helyet cseréltünk, hogy kiderüljön, de erre már végképp nem gondoltam! A wobbler itt is tette a dolgát és ismét hal volt a horgon, az eddig siket helyről! Utólag átgondolva lehet, hogy szerencsém volt, én mégis a tudatosan, célirányosan elkészített wobblernek tulajdonítottam a sikert.

 

03

04

Ahogy megérkezett az ősz, és kezdett lehűlni a víz, a csukák egyre inkább lustultak, már nem vágtak rá a lassan vezetett wobblerre sem. Láttam őket, de nagyom finnyásakká váltak, és egyre kevesebben voltak. Megoldás kellet, ekkor kezdtem használni a gumihalakat. 4.5, 6, és 8 centiseket kicsi jigekkel szerelve. A fehér és a zöld bizonyult a legfogósabbnak. Twisterekkel is próbálkoztam több-kevesebb sikerrel. Amit eddig olvastam a gumihalazásról, az itt a patakon egy kicsit másképpen működött. A lebegő, a fenékről ellibbenő csalit ritkán támadták. Legtöbbször a földön heverőt (!!!)részesítették előnyben! Nagyon sok halat úgy fogtam meg, hogy az orra elé vezettem a csalit, majd mozdulatlanul hagytam feküdni előttük. Sokszor hosszú másodpercek teltek el, mire rászánták magukat, hogy bekapják a gumit. Lassan, oldalra fordulva, mint egy dagi ponty! Amikor persze megérezték a bajt, rögtön felfrissültek. Természetesen a klasszikusan vezetett plasztikra is voltak szép kapásaim, de a hideg hónapokban nem annyira volt jellemző.  Azért nem mindig ment ilyen simán a dolog, sőt! Egyik délután Gergő öcsémmel indultunk egy kis fotózással egybe kötött pecára. Öcsém azon kevés emberek közé tartozik, akiknek van a halakhoz egy hatodik érzéke. Sajnos ezt ő nem használja ki, alig bírom elrángatni néha pecázni. Na, szóval, sétáltunk a parton a kukoricaföld szélében, mikor öcsém kiszúrta  a  bedőlt fa takarásában pihegő öreg csukát! 60-centisre saccoltuk, ez nagyon nagynak számít pataki viszonylatban. Rögtön gombóc lett a torkomban és remegő kézzel raktam fel egy 4.5 centis Mann’s gumihalat, Gergő pedig beélesítette a kamerát. Próbáltam feltűnés nélkül leereszkedni a vízhez, optimális helyet keresve a dobáshoz a hátam mögött öcsémmel, közben farkas szemet nézve a hallal. Ez nem volt egyszerű, mert a legsűrűbb bozótba volt rejtőzve, mintha tudta volna (és tudta is) hogy hol van nagyobb biztonságban. Amikor leértem, óvatosan pöccintettem a csuka szájába a csalit, de passzív volt, tudomást sem vett rólunk. Következő dobásomra összerezzent és eltűnt az uszadék fák dzsungelében. Nekünk sem kellett több, vérszemet kapva indultunk a hal nyomába, mit sem törődve a szúrós bokrokkal. A következő tisztáson ismét beállt egy fa takarásába. Az előzőhöz hasonlóan egy dobást engedett, majd ismét tovább állt, mintha fogócskázni akarna. Benne voltunk a játékban és ismét követtük, de sajnos erősen szürkült és szem elől tévesztettük. Nem tekintettem kudarcnak, inkább megtisztelve éreztem magam, hogy dolgom lehetett egy ilyen ravasz hallal.

05

Hogy őszinte legyek, a továbbiakban ezt a csukát tekintettem az első számú célpontnak! Sajnos azóta nem találkoztunk.  Az utóbbi időben sokat horgásztam villantókkal, talán azért mert az eredménytelenség miatt kísérletezni próbáltam. Körforgókra nulla volt az érdeklődés, támolygókra viszont sok lekövetésem volt, legtöbbször sügérek. Nagyon nehezen állt rá a kezem a támolygó vezetésére a sekély vízben, viszont kihívás volt, a módszer elsajátítása sikerélménnyel töltött el a hal nélküli időkben!

06

Tavasszal szeretném felmérni a vizecske békéshal állományát, és remélem, fény derül arra is, hogy -hová tűntek a csukák-! Talán van még egy két ravasz példány, ami menedékre talált a mélyebb, eldugottabb részeken, és a jó idővel együtt visszatérnek a sekélyben, az etetésemen nyüzsgő fehérnépet sarcolni!

 

Üdvözlettel: Szabó Zoltán