Nem nagyon tudtam milyen formában tudnám megköszönni azt, hogy lassan három éve ide tartozhatok. Bár mérleget nem vonnák, nem is látom értelmét, de olyan dolgokat sorolnák fel, amikre három év távlatából is előjönnek, ha meglátom a jól ismert kérészt és mellette a Pecavilág feliratot. Volt itt minden, nevetés-sírás, öröm-bánat, fogások/NFLS, összeveszés-kibékülés. Jobb ötlet híján, így ebben az írásban tisztelgek fórumtársaim és ezen fórum előtt.

Az ember társas lény. Ez a törzsfejlődés során kialakult szokást, valószínű a sikeres vadászatok könnyebb abszolválása indukálta sok-sok éve. Azóta sok idő eltelt, a vadászat is eléggé háttérbe szorult a hozzánk hasonló fejlett (vagy fejletlen, de ebbe most nem mennék bele) társadalmakban, így hát az emberek idő híján találtak egy új helyszínt, ahol érdeklődési körüknek megfelelő társakat találhatnak, ez pedig az internet. A horgászat-internet kombó egyre nagyobb teret nyer mostanában, létjogosultsága megkérdőjelezhetetlen. De igazából a különböző nyílt weboldalak nem adnak sokat, valahogy mindig csak vendégségben érzed magad, nem a tied, nem „a Béke szigete”, csupán egy vendégágy egy szobában, ahová ki-be járkálnak az alkalmi hálótársak. Persze lehet ám blogot vezetni! Ez egy új perspektíva, de ezzel meg az a baj, hogy csak egy szócső, amin kiabál az ember az internet végtelen világába. Valaki elolvassa, valaki reflektál, de célzottságáról (azaz, hogy én választom ki a saját, és ismert célközösségem) nem beszélhetünk. Ráadásul időt rabló tevékenység, és az ember egy idő után már munkának érezheti azt, hogy valamit írnia kell, tennie kell, mert nem jön a „like” a Facebook-on.  Na igen, a Facebook, vagy bármely más „ismerem, mert ismeri az ismerősöm ismerősét! Ez nem az én világom, mert egyszerűen mű dolognak tartom. Az ilyenektől pedig tartózkodom. Lehet nem is normális dolog ez a hozzáállás a részemről, de ez valahogy nem az én világom. Persze csak jó lenne egy olyan felület, amin meg tudod osztani gondolataidat, egy fárasztó (ritkán a peca miatt, sajnos) nap után is tudsz pár mondatot váltani, hasonló beállítottságú emberekkel, vagy csak gratulálsz a nálad szerencsésebbeknek az aznapi zsákmány miatt, akiktől vica-versa kapsz pár jó szót egy-egy jobban sikerült peca után.

Nagyjából ilyen gondolatok keringtek a fejemben erről az egész témáról, amikor egy tavaszi napon egy mailt kaptam. Sándorfefe fórumtársunk írt egy levelet nekem, ahol egy zárt horgász fórum belépéséhez adott kulcsot a kezembe. Ekkor még nem nagyon értettem, mit is akar tőlem ez az északi sporttárs, akitől néhány levélváltáson kívül sok információm nem volt. Csupán annyit tudtam wobblereket farag valahol Borsodban és domolykóra pecázik. Szóval a közös kapcsot nem véltem felfedezni köztünk, lévén én a mai napig veszem a wobblereimet (na jó, néha kapok ajándékba hand made csodákat, amire megpróbálok vigyázni is, és innen is örök hála minden ajándékozónak, van még üres doboz), a domolykóról pedig annyi sejtésem volt, hogy valami keszegféle (vagy csak egyszerűen a mindig különc Északiak így hívják a Tiszán mindennapos jászkót). Felemás érzésekkel regisztráltam az oldalra az elsők között, de ugye ha „hívnak fogadd el…” alapon, sokat nem veszíthettem, ezen a számomra akkor még furcsa megkeresésen. Első meglepetés akkor ért, amikor a formálódó társaságban nem egy ismerős arcot (inkább nicknevet) fedeztem fel ilyen-olyan fórumokról. Személyes ismeretség híján viszont, először nem volt könnyű megtalálnom a közös témát, de néhány hét után elindult az integrálódásom és kezdtem magam egyre jobban érezni az új társaimmal. Teltek múltak a hetek, hónapok és lassan a PV belopta magát a hétköznapjaimba. Amikor volt egy kis szabadidőm bejelentkeztem, olvasgattam, írogattam, szóval a napi életem részévé vált. Soha nem vált nyomasztóvá, egyszerűen kialakult egy társaság (ami folyamatosan formálódik most is) amihez jó tartozni. Miért tetszett meg ennyire ez az oldal, miben más, mint az eddig általam ismertek? Talán, mert nem akarja senki megváltani a világot, nincsenek alá/fölé rendelt szerepek és bár néha kisebb civakodásokkal, de megoldjuk a problémáinkat is. Szóval bátran ki merem jelenteni ez az oldal lett számomra a kapocs a horgászat és az internet között és innen is köszönöm Fefének a három éve írt levelet. Nektek pedig Fórumtársaim azt, hogy egy ilyen magas komfortzónájú hellyé varázsoltátok nekünk/magunknak ezt a virtuális teret.

Nagyjából így indult és tart ma is ez az egész fórumosdi, most pedig jöjjenek azok a dolgok, amiket kaptam a PV-tól és olyan események, történések, amelyek emlékezetesek maradnak számomra, talán sok-sok év után is.

Ez a hal itt sok fórumozó totemhala. Igazából sokáig nem értettem miért, de amikor már egy nyarat végigkutyagoltam a Zagyva partján, azért, hogy megfogjam az első ilyen halam (amiről már ugye tudom, hogy nem jászkeszeg), rájöttem, mit szeretnek az akkor még teljesen mazohistának tűnő domivadászok ebben a halban. Kitartó (vagy annak látszó) gyerek lévén ez a hal fóbiámmá vált. Látva az itteni szép példányokat én is egyre kevésbé tudtam kiverni a fejemből ezt a jószágot Az első szebb példány után sikerült megértenem, ha nem is olyan cizelláltan ravasz, mint sokan gondolják, de embert próbáló feladat az elejtése. A betegségemből kezdek kigyógyulni, de mindenféleképpen új fajjal bővült a pergetett halaim kívánságlistája és egy-egy szebb halat meglátva, még mindig igencsak viszket a tenyerem. Nagyjából úgy vagyok vele, mint az alkoholisták az itallal. Abba lehet hagyni, de azért minden reggel úgy kelnek, hogy „ej, de legurítanák egy kupicával!”. Szerencsére ez a fajta szenvedély nem olyan romboló hatású, mint az alkohol, bár mostani UL arzenálomon végigfutva párom lehet, nem osztaná a véleményem.

Ez a mostanában lerágott csontot idéző szófordulat, nekem pár éve még egyet jelentett a hazárdírozással, gyakorlatban pedig kimerítette a sügerezést. Aztán itteni hatásra megvettem az első igen rövid botom, vettem rá igen vékony zsinórt és hozzá igen kicsi csalikat. Először óvatosan pecázgattam, a számomra idegenül rövid pálcával, de nem kellett sokat várnom addig, amíg meg nem érkezett az első kihívás egy jobb zagyvai balin személyében. Emlékszem, a zsinór csak szaladt le a dobról, én meg imádkoztam, ne fogyjon el az összes. A dobot olyan lassan fékeztem a kezemmel, mintha ezer éles pengével lenne a széle kiverve. Néhány perc után meg lett az első komoly UL halam, ami mostanában már nem okozna fejtörést, de ez volt az a pillanat, ami megértette velem azt, hogy nem ördöngösség ez sem. Erről a részről tervezek egy különálló cikket, most nem is vesztegetnék rá több betűt. Ellenben fontos megemlítenem, mert ezen Fórum nélkül nem hiszem, hogy valaha is elkezdtem volna ezt a számomra néhány éve még megmosolyogtató dolgot.

A fórum indulásakor nagyon zavart az, hogy nem tudom megmutatni a fogásaim. Azért az csak nem igazi, hogy beírom a megfelelő topic-ba, hogy fogtam egy X halat, Y méretben, Z csalival, a Tiszán. Kellett mellé egy fotó is, így 2010 végére beszereztem egy digitális fényképezőgépet. Nem egy nagy durranás volt már akkor sem, de arra tökéletesen megfelelőnek bizonyult, hogy a fogásaimat már vizuálisan is tudtam dokumentálni. A fotózás soha nem érdekelt, de ezek után próbáltam saját kútfőmből minél jobb fotókat készíteni. Ez persze nem mindig sikerül, a tökéletestől meg aztán pláne messze van, de igazából elértem egy olyan szintet, amire ha büszke nem is lehetek, de legalább szégyenkeznem sem kell miatta.

A PV előtt is írogattam már magamnak, de igazából itt teljesedett ki ez az egész (ha ezt a folyamatot lehet így nevezni) bennem. Több mint tíz írásom jelent meg ezen az oldalon. Nem sok, de igazából nem is ez a lényeg, hanem az, hogy sikerült megtalálnom egy olyan stílust (persze ezt még mindig csiszolható, de legalább már nem vésővel és kalapáccsal kell nekiesni), ami sokak tetszését elnyerte az oldalon és az oldalon kívül is. Az első kurta-furcsa kis bolonyai botos írásom, azért nagyon messze volt attól, hogy jónak osztályoznám, de elindított egy olyan úton, amit tényleg örömmel csináltam/csinálok, amennyire időm engedi.

Azt, hogy mit jelent nekem ez az egész Pecavilág, akkor értettem meg, mikor egyszer majdnem elvesztettük egymást. Olyan, mint egy hű társ, csak a hiányát érezzük meg. Az a pár nap/hét (nem emlékszem már rá pontosan), maga volt a borzalom számomra. Telefonálgattam jobbra-balra, mikor lesz, mi lesz, aztán varázsütésre visszatért (majdnem) minden a régi kerékvágásba. Nem egyszer elgondolkoztam azon, min lenne nélkülem a PV nélkül? Valószínű azért túlélném, de valami kiesne, amit idővel a mindennapok taposómalma maga alá is temetne. Annyi bizonyos, hogy ez is hozadéka a három éve történt regisztrációmnak és az, bár nem kellemes emlék, de része a PV-kosárnak.

Hát, bizony ez már az igazi sava-borsa a fórumtagságnak. Első alkalommal kicsit félve indultam neki az első fórumtalálkozónak, gondolva, mit is keresnék én annyi jobbnál-jobb pecás között. Szerencsére ez a fajta lámpaláz hamar elmúlt, rájöttem nem a horgásztudás ebben a csapatban a fő szempont. Ez egy baráti társaság és annak ellenére, hogy csapat gerincét adó Északi Oroszlánok már régóta ismerik egymást, szinte az első alkalommal régi ismerősként tekinthettem Fórumtársaimra. Integrálódásom nagyban segítette a közös szenvedély/betegség, és lehetőségeimhez mérten próbáltam mindegyiken résztvenni.

Megvallom, nem vagyok egy magányos horgász típus. Néha amikor a képzeletbeli ingerküszöböm átlépik a mindennapok történései, akkor jólesik elvonulva horgásznom, de igazából ez ritkán esik meg. Szerencsémre itt is sok olyan fórumtag, aki ha nem is kedveli, de legalább elviseli a társaságom, így ha egy PV taggal szeretnék pecázni elég csak felvenni a telefonom, és legtöbbször sikerül valaki mellé szegődnöm. Ennek nem csak azaz előnye, hogy jókat tudunk beszélgetni a peca elején/végén/közben, de egymástól sok mindent el is tudunk lesni. Ez pláne az én olvasatomban nagyon üdvözítő dolog, mert az én horgásztudásom még erősen a csiszolható kategória és ez életem végéig így is marad. Talán én is segítettem néhány gondolatommal másoknak, ha nem akkor fogok, ígérem!  Szóval köszönöm mindenkinek, aki elviselt a parton, a vízben, vagy egy sör mellett valami borsodi becsületsüllyesztőben, vagy egy falusi kocsmában reggeli kávét szürcsölgetve. A kocsijában, vagy az én kocsimban, esetleg egy szobában a horkolásom hallgatva. De legfőképpen itt a fórumon, mi Fórumunkon.