Pirkadattól alkonyatig

Részletek

Írta: Hernyák Aurél

Pirkadattól alkonyatig

Tudom, a film címe fordítva van, és tulajdonképpen a mondanivalóm lényegéhez, azaz az egyfajta megvilágosodáshoz is jobban illene az eredeti cím. De mit tegyek, ha egyszer ez az írás egyben egy eseménydús és tanulságos nap krónikája is, pirkadattól alkonyatig. Kezdjük ott, hogy nem vagyok kispatakos pecás. Eleinte próbáltam kitalálni, mi a jó horgásztársaimnak abban, hogy akkora vizeken horgásznak, amiket át is tudnának ugrani, de egy 2 grammos wobblerrel átdobni mindenképp? Valószínűleg nincs a közelükben „normális” víz. Vagy egyszerűen csak nincs idejük, ez meg ott folyik a kertjük végében. Meg lehet benne persze valami józan, és kényszerű belátás is. Tavainkat, folyóinkat annyira lerabolták már, hogy be kell érni a kis patakok kis halaival. És csak azért nyúlnak UL felszereléshez, mert a kis hal megfogása azon a szerkón még élvezetet is nyújt.

 Na aki szintén így érez – ahogy én is gondoltam korábban - az feltétlenül olvasson tovább! Úgy fog járni, ahogyan én. Értő barátok vezetésével mindössze két teljes nap horgászata során megértettem, mi ebben a kispatakos ultra-könnyű pecában a csoda. Mert van benne csoda. És mert az előző bekezdés úgy marhaság, ahogy van.

Haladok inkább szép sorjában, hogy azért a krónika is szerepet kapjon. 03:45-kor magamtól ébredtem, 04:45-kor felvettem Skill kollégát Hatvanban, és a pirkadat Fefétől nem messze a Sajó hídjánál ért minket. Onnan rövid autózás után a Bükkben csatlakoztunk a csapathoz. A képről lejön, ez egy igen vidám brigád.

Legutóbbi, egyben első kispatakos kalandomon Susi vezetésével a gázolós, lopakodós peca rabul ejtett, a kis sebes megfogása hihetetlen örömmel és büszkeséggel töltött el. Nagyon vártam az újabb pisztrángosdit, még ha többen fel is készítettek arra, ez ma más lesz, mint korábban. Nem is gondolták, hogy mennyire igazuk lesz, de nem amiatt, amire ők gondoltak.

Szétoszlottunk a parton, eleinte nem volt nehéz felfedezni a helyüket kereső szivárványosokat. Az egyik jól belopható helyen végre megakasztottam az első szivárványost, mire Eppusz nagy meglepetésemre közölte, ilyen kicsit nemigen telepítettek, ez régi lakó lehet. Ezen felbuzdulva vissza is engedtem rögtön. Fotó is van róla, és az is látszik, nem ez volt az egyetlen visszaengedett példány.

Gábor időközben készített egy fotót a gépemmel, amit először törölni akartam a kicsit elmosódott fókusz miatt, aztán belenagyítva, optimalizálva egy fantasztikus impresszionista festmény tárult a szemem elé.

A hely népszerű volt a pisztrángok körében, az egyik képen látható, hogy amíg az enyémet tartom az áramlásban, már érkezik a mellettem dobáló Gábor hala. A helyszűke miatt Gábor átadta botját, és az utolsó pillanatok feszültségét, hal- és fejvesztés terhe mellett. Mint látjátok, nem buktam meg…

A többiek is szépen fogtak, útitársaim, Fefe és Skill extráztak, vad sebeseket fogtak a szivárványosok közt. A hangulat immár emelkedett volt, amikor egy rövid lángosozás után kisebb csapattal átruccantunk a Bán patakra, hogy ott is szerencsét, illetve tudást próbáljunk. Számomra itt derült ki, milyen lehet az igazi pisztrángpeca. A sűrűn benőtt, meredek parton a szederbokrokon át mászva, csúszva, köveken, bedőlt fákon át lehetett a jónak vélt helyeket megközelíteni. Ebben nem segített a feleslegesen sok ruha, a nagy csalisdoboz, a nagy tükörreflexes gép, a pisztrángos merítő, satöbbi…

Szóval ez nem csónakos peca, ahová jöhet minden. Itt kiáll a bokád attól, hogy meredek szögben állsz egy kövön, vagy egy ágra lépve megmerülsz, és onnantól úgy nyomod, mint Hemingway a hőskorban, ami a beázott cipőt és nadrágot illeti… Itt, a Bánon a horgásznak tudása legjavát kell adni ahhoz, hogy egyáltalán dobjon egy értékelhetőt a belógó és fölötte terebélyesedő növények között. És akkor még nem beszéltünk a halfogásról. Előző két halamon nekibuzdulva most végre „saját jogon” akartam pisztrángot fogni. Én nézem ki az alkalmas helyet, kiválasztom a megfelelő csalit, belopom, és megfogom. Ahogy Móricka azt elképzelte. Két akciót azért kicsikartam, de örömöm nem volt teljes. Megint tanultam sokat, alázatot főleg. Árnyalódott a képem a pisztrángozásról, de a lelkesedés nem lankadt. A többiek gyakorlottabb, ügyesebb horgászok lévén azért szép halakat fogtak időközben.

Szerencsére a srácok lefújták a Bán-etapot, mielőtt kifacsarva és saját levemben főve magamnak kellett volna pihenőt rendelnem. Fefe szeme ekkor már gyanúsan csillogott, és csak annyit kérdezett: Jöhetnek a sügerek? Ugyan már 11 órája talpon voltam, és a sügerekig kellett egy órát autózni, de Fefe kishalakat hajtó jókora sügérbandájáról szóló sztorija hallatán ez volt a legkevesebb, amit vállalhattam.

Utólag borzongva gondolok arra, hányszor hajtottam át kocsival azon a hídon, ami alatt horgászva közel két és fél óra alatt egy 200 méteres szakaszon igazi örömpecában volt részünk. Fefe azon volt, hogy végre összehozzon egy domolykóval, én azonban az erős szélben nem tudtam kellő pontossággal horgászni, ezért aztán a srácok csuka- és sügérfogásait látva magam is gumihalra váltottam. Két csuka, és egy igen komoly, 20 centinél picivel nagyobb sügér lett a jutalmam a lemenő nap aranyló fényében.

Fefe és Skill sorra fogták a gyönyörű halakat, majd Fefe felhívta a figyelmem a híd alatt a hajtó sügerekre, és közben a nyílt részeken a szedésekre. Bár említettem neki, hogy a csendesedő szél miatt átszerelek domolykóra, sajnáltam az időt, jobban hittem a kis Kopyto sikerében. Skill nem volt rest, és amikor ívbe hajló botját megláttam, majd távolról olvastam szájáról a sok „o” betűt, rögtön elindultam felé a fényképezőgéppel a kezemben. Talán jobban örültem a jókora domolykónak, mint ő. Először láttam parton ilyen halat, és rögtön egy ilyen sötét hátú, gyönyörű, negyven centinél is hosszabb példányt.

A nap lassan elsüllyedt a horizonton, bennem pedig megvilágosodott, mit is jelentenek barátaimnak, és mától nekem is ezek a pecák. Ma együtt volt a kihívás, a változatosság, a meglepetés, a peca megkövetelt minden tőlünk telhetőt, és megajándékozott mindennel, amire egy horgász vágyhat. Ahogy Martin Bowler mondta nekem a riport során: az ő honfitársai nincsenek tudatában, milyen jó dolguk is van, és nem használják ki a csodás vizeik adta lehetőségeket. Én is vak voltam. De megtanultam látni. Alkonyatig.

 Írta: Hernyák Aurél

http://thefirstcast.blogspot.com